Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1539 lönösen az annexiós válság (1908) és az első Balkán-háború (1912) között megélénkült a politika élet Dalmáciában. Bécs nem mutatott hajlandóságot még a legsúlyosabb a helyi gazdasági, társadalmi és politikai problémák megoldására sem. Elegendő a szőlőművelőknek az olasz-osztrák-magyar szerződés óta válságossá vált helyzetére, az egyre nagyobb arányokat öltő dalmáciai kivándorlásra vagy a horvát alkotmány felfüggesztésére és Dalmácia közjogi státusára gondolni. Az egyetlen pozitívum a horvát nyelv hivatalossá tételének bejelentése volt (bizonyos engedményekkel az olasz nyelv részére) 1909 áprilisában, amit 1912. január l-jén a közélet egészében életbe is léptettek. Ferenc Ferdinánd és köre, amely bírta Ivan Sustercic szlovén néppártjának támogatását, a horvát és dalmát vidékeken általában a jobboldali pártokat kívánta megnyerni. Ε pártszövetség 1911-ben létre is jött, de nem volt hosszú életű, mert célja, a délszláv trializmus, nem esett egybe Ferenc Ferdinánd programjával, aki „Nagy-Ausztria" megalkotásán fáradozott. A horvát diétát 1912. február 24-én zárták be, és a Monarchia fennállása alatt már nem is hívták össze. Ennek több oka is volt: a balkáni front közelsége, a dalmát képviselők által gyakorolt obstrukció, a tervbe vett választási reform, végül a háború kitörése. A dalmátokat közelről érintette az intézkedés, s a dalmát diéta épületében tartott 1912. november 24-i gyűlésen a dalmát politikai élet több mint 500 képviselője sürgette a horvátkérdés megoldását, az összes horvát föld egy államban való egyesítését. A bécsi kormány meglepetésére az eseményen a horvát jobboldali pártok tagjai is részt vettek. Közöttük egyre nőtt azok száma, akik kételkedtek abban, hogy a Monarchia keretei között kielégíthetik törekvéseiket. A világháború tovább korlátozta a politikai nyilvánosságot. 1914 júliusában rendkívüli állapotot vezettek be Dalmáciában, a politikai élet úgyszólván megszűnt. A diétát bezárták, a politikai klubokat feloszlatták, kemény postai-és sajtócenzúrát vezettek be, számos közéleti vezetőt letartóztattak, illetve internáltak. (Néhány dalmát politikus — pl. Franjo Supilo és Ante Trumbic — a lefogástól tartva már a háború elején emigrált Olaszországba vagy Angliába, majd 1915-től részt vett a Délszláv Tanács munkájában, amely egy egységes délszláv állam megalakításának lehetőségeit kereste.) Dalmácia különlegesen sokat szenvedett a háború éveiben. A mozgósítás során még a 14-17 éves diákok is kaptak logisztikai feladatokat. A behívások miatt erősen visszaesett a termelés, súlyos élelmiszerhiány alakult ki, még halból is hiány mutatkozott, mert bár az otthon maradt gyermekek és asszonyok kijártak a tengerre, ezt a katonai hatóságok tilalma és az állandó aknaveszély megnehezítette. Károly végül rendeletileg engedélyezte a tengeri halászatot, és a munkerőgondokon is enyhített valamelyest, hogy a behívott 10 ezer halász közül 600-at leszereltek. Mivel Dalmácia teljes területének csak 57%-a művelhető, más élelmiszerekből is állandó hiány mutatkozott. A hagyományosan gyenge gabonatermés tovább csökkent, a kenyérárak emelkedtek, a napi 20 grammos fejadag nem volt elegendő, súlyos zsírhiány lépett fel, a hús ritkaságnak számított, elégtelen volt a burgonyaszállítás. Ráadásul a flotta jelenléte, valamint a bóra téli támadásai hetekre elzárták a tartományt a külvilágtól. A tartományban a háború éveiben éhínségek és járványok (spanyolnátha, tüdővész, malá-