Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - (In)divisibiliter ac (in)separabiliter. IV (Habsburg) Károly; az I. világháború és a soknemzetiségű Monarchia felbomlása. Nemzetközi konferencia Rómában; 2004. november 25-26-án (ifj. Bertényi Iván-Zeidler Miklós) 1515

BESZÁMOLÓ 1533 mentén. Az újonnan kinevezett prágai érsek, Paul Huyn, a nuncius szerint képtelen volt a konfliktust enyhíteni, mert katonai hátterű német családból származott és teljesen kompromisszumképtelen volt. Az érsek maga is csak növelte népszerűtlenségét a csehek körében, amikor megtagadta az elsőáldozást olyan gyerekektől, akik ősi cseh hősök neveit viselték. Az ausztriai katolikus egyház — mely korábban a birodalom egységének egyik bástyája volt, mint arra pl. Jászi Oszkár is utalt A Habsburg-monarchia felbomlása c. munkájában — 1918-ra a nemzeti alapú szétválás küszöbére jutott. Igen jellemző, hogy amikor a hadsereg-főparancsnokság követelésére az ausztriai püspökök 1918. augusztus 4-én közös pásztorlevelet adtak ki, melyben a Habsburg-birodalom népeinek egységére hivatkozva az állam és a császár iránti hűségre szólítottak fel, a prágai, a ljubljanai, a trienti és a trieszti püspökök vonakodtak kihirdetni egyházmegyéjükben. A nagyon érdekes és a Habsburg-birodalom bomlását is jól bemutató előadáshoz (melyből a katolikus egyháznak a hadifoglyok gondozásában betöltött nagy szerepe is kiderült) annyit tennénk hozzá, hogy — számtalan oknál fogva — a magyar római katolikus egyház helyzete jelentősen eltért. Eleve nem volt nem magyar öntudatú katolikus püspök, így a katolikus egyház nem volt olyan mértékben támasza a nemzetiségi mozgalmaknak, mint a szlovének, az olaszok vagy akár a csehek esetében. Igaz, a magyarországi nemzetiségi probléma megoldhatatlanságát nem is a katolikus, hanem az ortodox vallású népek: a románok és szerbek mozgalmai jelentették. A konferencia második napján, november 26-án, a résztvevők és az érdeklődők a Római Magyar Akadémia otthonául szolgáló, jelenleg részleges műemléki helyreállítás alatt álló Palazzo Falconieri pompás barokk épületében találkoztak a Via Giulián. Délelőtt először a cseh Ján Galandauer, a prágai egyetem professzora ült az előadói asztalhoz és Csehország utolsó királyának sikertelen harca trónja megmentéséért címmel tartott felolvasást. Emlékeztetett rá, hogy a mai cseh történelmi emlékezetben ugyan Károly alig van jelen, de ez az 1918 óta megfigyelhető gyökeres váltásnak tudható be. Ma a csehek körében a Habsburgok nem is igazán számítanak cseh királynak, így arra a kérdésre, hogy „Ki volt az utolsó cseh király?", senki sem Károlyt nevezte meg - számolt be saját vizsgálódásairól a cseh történész. I. Károly osztrák császár azonban cseh király is volt, éspedig a III. ezen a néven, ha Károly Albert ellenkirályt, Mária Terézia ellenfelét nem számítjuk. (Az első a prágai egyetemet is alapító IV Károly német-római császár, a második pedig VI. Károly, Mária Terézia apja.) A 19. századi általános Habsburg-párti, ausztroszláv szellemiség 1918 óta szinte teljesen eltűnt. Jellemző, ahogy a Národny Listy Károly madeirai halálhírét kommentálta: A koronázás ötlete veszély volt a cseh néplélekre, de szerencsére a németek és magyarok megakadályozták, és így győzhetett Masaryk és létrejöhetett Csehszlovákia. A korabeli, 1918 előtti cseh politika egészen más volt. Szinte keresték az alkalmat, hogy kimutathassák lojalitásukat a dinasztia iránt. 1915 tavaszától a csehek politikai defenzívában voltak, a hadsereg-főparancsnokság szerint nem voltak eléggé hazafiasak. Ezen a számukra hátrányos helyzeten még azzal is segíteni kívántak, hogy egy cseh delegáció eljött Károly