Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Bódy Zsombor: Szociálpolitika és szociáldemokrácia Magyarországon az I. világháború idején 1457

1466 BÓDY ZSOMBOR amelynek feladata a helyzet kezelése volt, a teljes szociáldemokrata szakszerve­zeti és pártvezetés letartóztatását javasolta.3 7 Nemigen tudták, miképpen ves­senek véget a kialakult tömegsztrájknak. A sztrájk gondolatát tovább terjesztő­ket a rendőrség igyekezett letartóztatni. Cseppeket kanalaztak ki ezzel a ten­gerből.3 8 A keményebb fellépés e tervezgetéseiből nem vált valóra semmi. Bár ilyen ötletek felmerültek, és az apparátus végrehajtásukat is előkészítette, a politikai döntéshozók mindvégig a munkásokkal, illetve a szociáldemokratákkal szem­beni integratív politikát részesítették előnyben és szem előtt tartották az erő alkalmazásának esetleges kontraproduktiv hatásait. Hasonló módon jártak el, mint az üzemekben az illetékes katonai szervek, amelyek, mint említettem, a munkásosztagok szervezését, vagy a munkásokkal szembeni más katonai fellé­pést csak végső esetben és csak nagyon körültekintő módon tartottak elképzel­hetőnek. Ennek az integratív politikának az árát nyilvánvalóan a munkaadók fizették meg; innen eredtek állandó panaszaik mellőzésük és érdekeik elhanya­golása miatt.39 A döntési jogkörrel felruházott panaszbizottságok működése valóban je­lentősen megváltoztatta a munkaügyi erőviszonyokat. A már hivatkozott Mé­hely Kálmán, a Magyar Vas-, és Gépgyárak Egyesületének titkára így jellemez­te ezt: „Hiszen csak el kell gondolni, mit jelent az, ha az a szakszervezeti titkár, akit azelőtt esetleg valamely gyár környékéről is huligánokkal űztek el, a pa­naszbizottsági rendelet által a gyár fölé rendelt legfelső döntő bíró gyanánt, tárt kapukon át, az ily büszke gyárosnak szinte saját négylovas hintóján vonul a gyártelepre, hogy legintimebb könyveinek betekintése és a lenézett munkása­ival szembesítve vádlottként való kihallgatása után fölötte ítélkezzen. Nincs az a lendületes vezércikk, lángszavú agitáció, amely ennek propagatív hatásával mérkőzhetnék."40 A rendelet keltette hatás jóval későbbi visszaemlékezésben is nyomot hagyott: „Az volt a benyomásunk — írta visszaemlékezéseiben egy mérnök, aki számos panaszbizottság elé került ügyben vett részt —, hogy fel­sőbb körök is megelégelték a gyárvezetőségek kapzsiságát és a dolgozók jogos követeléseinek" érvényt lehet szerezni a gyárvezetőségekkel szemben, amelyek „nem akartak az üzemi tisztviselőknek megfelelő megélhetést szolgáltatni". 4 1 37 A szakszervezeti vezetők letartóztatásáról a kormány döntött is, majd ezt mégsem hajtották végre. L. Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek., i. m. 474. (1918. jún. 21.) 38 Az 1918. júniusi tömegsztrájk kirobbanásáról és lefolyásáról szóló ügyészségi és a rendőrségi jelentéseket, valamint a különböző hatóságok delegáltjaiból összeálló bizottság üléseinek jegyzőköny­veit 1. MOL, Κ 578, 94. dob. Ig. min. 1918-BÍ-488. 39 Világosan meg is fogalmazták ezt a panaszbizottságok kapcsán, rámutatva, hogy a háborús kö­rülmények között néha engedniük kell akkor is, ha szerződés és az igazság a gyárosok mellett volna. Magyar Gyáripar 1916. augusztus. (13. sz.) 2. Mellőzöttségükre más panasz: Magyar Gyáripar 1917. szeptember. (13-14. sz.) 2. A kormány egy sor szociális reformot tervez — írták — és mindent megtár­gyal a szociáldemokrata vezetőkkel, de a gyáripar képviselőit kihagyják az előkészítésből. A GyOSz­nak ezt a panaszát már az Esterházy-kormánnyal kapcsolatban fogalmazták meg, amely kormány partnernek tekintette a szociáldemokratákat. Esterházy Móric az MSzDP Conti utcai központjában is bemutatkozó látogatást tett mint miniszterelnök, és államtitkári helyeket ajánlott a szociáldemokrata vezetőknek, akik ezt ugyan nem fogadták el, de a kormányra ekkor bizakodva tekintettek. L. Varga: i. m. 40 Méhely Kálmán: A munkásügyi Panaszbizottságokról. Munkásügyi Szemle 1917. április 25. (7-8. sz.) 204. 41 PIL, Személyi gyűjtemények, Visszaemlékezések (867. f.), l/b-144.

Next

/
Thumbnails
Contents