Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Kovács Gábor: Szombathelyi Ferenc és a "Balkáni megszálló hadosztályok ügye 1943-ban 1371

1392 KOVÁCS GÁBOR: mellett fog maradni és most, a Trianonban elvesztett Jugoszláviához csatolt területek visszavétele után távolról sem magyar érdek, hogy a szerb gyűlölettel viselkedjék a magyarral szemben." Hivatkozott Horthynak az 1941-es bevonuláskor kiadott hadparancsára, ami hangsúlyozza, hogy „nincs vitánk a szerb néppel és vele békében kívánunk élni". Emlékeztetett arra, hogy a bevonulás határát a hadparancs így szabta meg: „Előre az ezeréves határokig!" Megszálló csapataink fölött a rendelkezés jogát sem tudnánk megtartani, és az anyaországtól el lennének vágva. A szoros kapcsolat fenntartásában ugyanakkor — horvát vagy bánáti területen keresztül — konfliktus lehetősége rejlik Horvátországgal vagy magával Németországgal. Kállay előadásában hivatkozott arra is, hogy a magyar kormány a bevonulásról a Nedic-kormánnyal sem tud megállapodni, miután az nem független. Ezenkívül, a Bánát még idegen megszállás alatt áll és gazdaságilag a Bácska sem szabadult fel, ezért a magyar közvélemény előtt erkölcsileg lehetetlen volna a magyar kormánynak elfogadhatóvá tenni azt, hogy „idegen területre magyar katonát küldjön akkor, amikor még magyar terület idegen megszállás alatt áll". A szerbiai megszállás kérdése azonnal felvetné a Bánát visszacsatolásának kérdését is, ezt azonban a magyar kormány nem kívánja erőltetni és ezzel a németeknek politikai nehézséget okozni. Kállay végül a magyar diplomácia fő feladataként jelölte meg, hogy megakadályozza egy újabb kisantant formáció kialakulását. Erre vonatkozó kísérletek ugyanis Románia, Horvátország és Szlovákia részéről máris tapasztalhatók. „Megszállás esetén feltétlenül hozzájuk csatlakoznának negyediknek a szerbek is" - mondta a miniszterelnök.6

3 A minisztertanácsi előterjesztés alapjául szolgáló külügyminisztériumi feljegyzés természetesen sokkal nyíltabban fogalmazott. Utalva a Benzler követ és Bede követségi tanácsos között Belgrádban folytatott beszélgetésekre is, megállapítja, hogy „a németek kívánságukkal elsősorban azt a politikai célt kívánják elérni, hogy a meginduló magyar-szerb közeledési folyamatot — melyet leplezetlen gyanakvással és rosszallással néznek — elgáncsolhassák". Végül rámutat: „Feltéve, hogy a németek a megszállásra tekintetbe jövő 3 hadosztályunk június l-ig való felszerelésére vonatkozó ígéretüket valóban be is tartanák, ez honvédelmünk számára semmi néven nevezendő előnyt nem jelentene, mert ezek a csapatok az ország határán kívül állomásoznának. Ettől eltekintve egyéb fennálló szerződéseink úgyis kötelezik a németeket arra, hogy itthon levő hadseregünket július l-ig normális felszereléssel ellássák. Ezen túlmenő felszerelésünket pedig a németek számára dolgozó hadiiparunkkal fennálló szerződések biztosítják. Ha a németek ezeknek a régibb keletű kötelezettségeiknek sem 63

MOL, Κ 27. Az 1943. március 30-i Minisztertanács jegyzőkönyve. Kállay tájékoztatta a minisztereket Jeszenszky Ferencnek, a bánáti magyarság vezetőjének jelentéséről is. Eszerint, a németek 100 bánáti magyart kértek Szerbiába a Todt-szervezet védelmére. Egy másik nemhivatalos felhívásukban pedig azt kérték, hogy adjon a bánáti magyarság egy 500 főből álló zászlóaljat, hogy német parancsnokság alatt, német egyenruhában a Bánátban előforduló szerb megmozdulásokat vérbe fojtsa. Kállay közölte, Jeszenszkyt olyan válaszra instruálta, hogy „a magyar kormány hozzájárulásával a Bánátból magyarokat katonai alkalmazásra külföldre nem lehet igénybe venni", valamint, ha a második felhívás hivatalosan beérkezik, utasítsa el azt is, a magyarság összes sérelmeire való hivatkozással. Ld. Uo.