Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón 1335

1336 KONRÁD MIKLÓS nézés, s az ebből fakadó introspekció, mondhatni, elkerülhetetlenné vált, a dualizmuskori Magyarországon a zsidókérdés az antiszemitizmus fokozatos felerősödése ellenére sem vált egzisztenciális kérdéssé, ilyen módon a szembenézésre való késztetés sem volt olyan kényszerítő erejű. 1919 után a helyzet, ellenkezőleg, túlontúl terhelt volt ahhoz, hogy a hagyományos neológ szemlélet keretein belül gondolkozó esetleges önéletrajzírók különösebb hajlamot érezzenek zsidóságukhoz fűződő viszonyuk nyilvános boncolgatására. Aligha tekinthető véletlennek, hogy számos, a zsidóságához hű maradt, sőt gyakran a felekezeti életben is aktív személy által a két világháború közt kiadott — s részben a dualizmus időszakának szentelt — önéletrajza többé-kevésbé teljesen mellőzi a kérdést. Hogy csak néhány példát említsünk: A Pesti Izraelita Nőegylet árvaházát 1897-től igazgató Gerő Katalin említést sem tesz visszaemlékezéseiben e Nőegylet és árvaháza izraelita mivoltáról. Édesapja, Brüll Lipót, aki, amint írja, „vezető tagja volt eklézsiájának" [sic!], a könyvben „G. László"-ként van feltüntetve. A 459 oldalas könyvben a „zsidó", illetve az „izraelita" szó egyszer sem szerepel.4 A különféle felekezeti kiadványokban az 1890-es évektől haláláig rendszeresen publikáló irodalmár, Sebestyén Károly egyetlen egy mondatot szán önéletrajzában zsidóságához való viszonyának (nevezetesen, hogy már gyermekkorában elhatározta: semmi szín alatt nem fog kitérni).5

A könyvkiadói tevékenysége mellett több zsidó vicc- és anekdotagyűjtemény szerzője, Kner Izidor, Gerő Katalinhoz hasonlóan, jelzésként sem utal emlékirataiban önnön, illetve apja zsidó eredetére, akit szülei az 1840-es években, amint írja, „papnövendéknek adták" egy „szeminárium"-ba - értsd: természetesen bóhernek egy jesivába.6

Az öncenzúra az amúgy zsidóságukhoz közel álló írók egyes önéletrajzi műveiben is fellelhető: szemben az 1919-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű Lila ákáccel, amelyben Szép Ernő rendkívül érzékletesen írt zsidóságához való viszonyáról, az 1934-ben kiadott, gyermekéveit és családját legrészletesebben bemutató Dali dali dal ban nemhogy a kérdés, de még a „zsidó" szó sem szerepel, a szerző csupán könyve legvégén említi, hogy apja a „Mózes-vallásba [volt] beosztva".7 A Magyar Zsidó Levéltár anyagainak folyamatban levő rendszerezése még minden bizonnyal számos meglepetést tartogat, ám nem tartjuk valószínűnek, hogy e téren alapvetően módosítana a helyzeten. A német Jacob Wassermann (1873-1934), vagy az osztrák Arthur Schnitzler (1862-1931) önéletrajzához hasonló vallomások nemléte magából az emancipáció utáni magyarországi zsidóság történetének természetéből fakad.8 4 Gerő Katalin: Életem. Budapest, Singer és Wolfner [1929], 18. 5 Sebestyén Károly: Summa Vitae. Visszatekintés egy életre. I—II. köt. Budapest, Athenaeum, 1927. I. köt. 86. 6 Kner Izidor: Fél évszázad mezsgyéjén. [1931.] Budapest, Gondolat, 1987. 16. 7 Szép Ernő: Dali dali dal. Budapest, Pantheon [1934]. 252. Egy pár évvel később megjelent visszaemlékezésben is csupán rendkívül futólag szól családjának a zsidó hagyományokhoz való kapcsolatáról. L. Szép Ernő: Felnőtteknek. Budapest, Hungária [1941], 8 Jakob Wassermann: Mein Weg als Deutscher und Jude. Berlin, Fischer, 1921.; Arthur Schnitzler: Jugend in Wien. Eine Autobiographie. Wien-München, Fritz Molden Verlag, 1968. Önéletrajzát Schnitzler 1915 és 1918 között írta, 1901-ben papírra vetett jegyzetei alapján. A poszt-asszimilációs nemzedék zsidóságához való viszonyának kutatója e téren már szerencsésebb helyzetben van. L. pl. Vas István: Nehéz szerelem. Budapest, Szépirodalmi, 1972.; Uő: Mért vijjog a saskeselyű? Budapest,