Századok – 2005

DOKUMENTUMOK - Seres Attila - Sipos Péter - Vida István: Kontinentális blokk vagy keleti hadjárat? Iratok V. M. Molotov 1940. novemberi berlini látogatásáról 135

136 SERES ATTILA - SIPOS PÉTER - VIDA ISTVÁN dezésre, s amennyiben ez nem jár eredménnyel, akkor Anglia ellenállását erőszakkal kell megtörni a szigetország és annak „perifériái", vagyis a birodalom ellen indított offenzívával. Szükséges lehet a légi és a tengeri ostrom, majd az invázió. A birodalom szétzúzásába pedig bevonhatók azok az országok, amelyek érdekeltek az angol örökség felosztásában, így Olaszország, Spanyolország, Japán és a Szovjetunió.4 Joachim von Ribbentrop külügyminiszter az 1940. júniusi müncheni csúcstalálkozón Benito Mussolinivei és Galeazzo Cianoval, tudomására hozta olasz kollégájának, hogy Hitler -fontos tényezőnek tartja a brit birodalmat a „világegyensúly" szempontjából. Ciano kérdésére, miszerint a háború folytatását vagy a békét kívánja-e, habozás nélkül válaszolt: „a békét".5 A megegyezést német részről persze nem a Churchill-kormánnyal, hanem az „appeasement" szorgalmazóival kívánták volna megkötni, amennyiben ismét hatalomra kerülnek. A francia mintájú szereposztásban Pétain tábornagy szerepét a Hitler-szimpatizáns windsori hercegnek (1936-ban VIII. Edward néven az Egyesült Királyság uralkodója), míg Lavalét az egykori miniszterelnöknek, Lloyd George-nak szánták.6 A brit kormányzat eltökéltségét a háború folytatására azonban mind Berlin és Róma, mind Moszkva és Washington számára nyilvánvalóvá tette az angol hadihajók támadása 1940. július 3-án a francia flottának az észak-afrikai Mersel-Kebir kikötőjében horgonyzó egységei ellen. A politikai megoldás kudarcával számolva Hitler július 16-án kiadta 16. sz. hadműveleti utasítását a szigetország elleni invázió előkészületeire. Augusztus 13-án pedig megkezdődött az ádáz német-angol küzdelem a légifblényért elsősorban Dél-Anglia, de valójában az egész La Manche-csatorna felett. Ezt a német hadvezetés, s különösen a haditengerészet főparancsnoksága a „Seelöwe" fedőnevű partraszállás előfeltételének tekintette. Az „angliai csatában" a Luftwaffe vereséget szenvedett és december elején a német hadvezetés lemondott a partraszállásról. Jodl közölte törzsével, hogy „a Seelöwe hadműveletet többé nem veszik számításba, ezért az anyagi előkészületek beszüntethetők".7 Hitler számára nyilvánvalóvá vált, hogy nincs rövid távon, tehát már 1940 második felében realizálható megoldás az Anglia-problémára. így azután egy hosszan elhúzódó, felőrlő háborúba bonyolódott Nyugaton, amelyre Németország elsősorban gazdasági okokból nem volt felkészülve. Az angol kitartás magyarázatát Hitler abban látta, hogy Londonban a két nem hadviselő nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió politikájának fordulatában és támogatásában bizakodnak. A növekvő amerikai szerepvállalást és a potenciális angol-amerikai katonai szövetséget Hitler Japán felértékelésével, a német-olasz tengelybe való beépítésével kívánta ellensúlyozni. Ily módon közvetlen fenyegetés veszélyeztette az Egyesült Államok csendes-óceáni és távolkeleti pozícióit. 1940. szeptember 19-én Mussolinivei és Cianoval folytatott római tárgyalásai során Ribbentrop kifejtette, hogy a német-olasz-japán katonai szövetség arra kényszeríti Amerikát, hogy „százszor is meggondolja hadbalépését és az izolacionisták nyomatékosan azzal érvelhetnek, 4 Andreas Hillgruber: Hitlers Strategie. Politik und Kriegführung 1940-1941. Frankfurt am Main, Bernard und Graefe, 1965. 157. 5 Ciano's Diary, 1939-1943. Ed by Malcolm Muggeridge. London, Heinemann, 1947. 266. 6 Hillgruber: i. m. 1965. 149. 7 KTB OKW Teilband I. 213.