Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Osztrák credit - magyar hitel. Az Osztrák Creditanstalt és a Magyar Általános Hitelbank kartellje (1871-1900) 1261
OSZTRÁK CREDIT - MAGYAR HITEL 1277 ke felemelés csak arra szolgált, hogy a es. kir. szab. Osztrák Hitelintézet nálunk levő letétjét visszafizessük".32 A CA szerepvállalása olyan erőteljesre sikeredett, hogy még az összes deponáló terén rekordot hozó 1900 tavaszi közgyűlésen (43627 db) sem került — menedzsereivel együtt számítva — a CA az egyharmados szavazati arány alá. (A Rothschild-házzal és a Bodencreditanstalttal együtt a szavazatok abszolút többségét ekkor is magukénak mondhatták.) Bár a CA intézményi letéti arány időnként felére csökkent (1895-ről 1896-ra: 12000-ről 6000-re), ezt rugalmasan ellensúlyozta a CA-igazgatók 4000 körülire duzzadó letéte (1895-ről 1896-ra: 1100-ról 4100-ra). Vagy a visszaeső menedzseri deponálást, 1901-ben például Mauthner Gusztáv távollétét (850 db), simán egalizálta az 1900 óta ismét tízezres nagyságrendre duzzadó intézményi letét, de Mauthner halála (1902. máj. 19) utáni végleges elmaradását 1902-ről 1903 tavaszára azonnal pótolta igazgatótársa, Julius Blum („Blum pasa") éppen duplájára ugrott letéte (800-darabról 1600-ra). Összefoglalásul tehát azt állapíthatjuk meg, hogy bár az összes részvény tényleges elhelyezkedésére a letétek alapján nem következethetünk (az értékpapírok durván kétharmada általában a századfordulón sem lett deponálva), a közgyűlésen képviselt részvényesek között a Rothschild-Creditanstalt-Bodencreditanstalt konzorcium tagjai együttesen a századfordulón jóval nagyobb súlyt képviseltek, mint mondjuk az 1876 előtti korlátozott szavazati jog körülményei között, közvetlenül az alapítás után. A részvények egy meghatározott pakettjét a majoritásért birtokolni, közben a kínálkozó árfolyamnyereséget egy bizonyos hányad értékesítése révén realizálni, jól egyeztethetőnek tűnt. A deponálok összetételének alakulása alapján az alaptőke emelései nem az ún. csendes többséget, hanem a nagyrészvényesek súlyát gyarapították. Ez annál is inkább érdekesnek tűnhet, mert a Hitelbank vezetőinek tematizálásában a századfordulón épp a bank önállósításának megteremtése állott a diskurzus (és a hangoztatott törekvések) középpontjában. A részvénybirtoklás kérdését — mintegy ellenpróba gyanánt — ebből a szempontból is fel lehet vetni: feltűnt-e a részvényletevők között valamelyik számottevő „hazai" pénzügyi csoport, amely a bank önállósodását a honi befektetők oldaláról reprezentálná? Már az alapítás körüli részvénymegoszlás jelezte, hogy a Hitelbank alakulásakor a magyarországi jegyzések nem játszottak számottevő szerepet. A részvényletevők névjegyzékét nyomon követve sem találunk kiugró cégeket és tételeket. 1874-től ugyan megjelent a listán a Wahrmann és fia magánbankház (nyilván azután, hogy a cégfőnök a válság miatt kivált az Angol-Magyar Bank igazgatóságból), de némi átmeneti emelkedés után (1877: 340) 1878-tól 240 darabon stabilizálta letétét (befektetését?). Mivel a kéziratos listák a hetvenes évek második felében azt is feltüntették, hogy a delikvens hol helyezte el a közgyűlésre bemutatott részvényeit, Wahrmann Mórról a hetvenes években az is tudható, hogy részvényeit nem Pesten, hanem Bécsben, a CA-nál deponálta.33 Ez nem volt egyedi megoldás: a ΜΑΗ igazgatótanácsi tagjának, Kochmeister 32 MOL Ζ 50 MÁH 10. es. 3. t. (Igazgatótanács, 1897. febr. 27.) 33 BFL VII. 2 e. MÁH Cg 1163 (Okm. 9.)
