Századok – 2004
Tanulmányok - Fodor Pál: „Hivatásos törökök” – „született törökök”. Hatalmi elit és társadalom a 15–17. századi Oszmán Birodalomban IV/773
788 FODOR PÁL tói pedig a vizet szedik el. Bizonyos gonosztevők janicsár és udvari lovas egyenruhába bújnak, és így sanyargatják a rájákat. A beglerbég ezért azt kéri, hogy a janicsárok megfékezésére egy janicsár ezredest (jajabasi), az udvari lovasok megfegyelmezésére pedig a gárda egyik idős, tapasztalt tagját nevezze ki az udvar. A szultáni tanács elrendeli a kormányzónak és a kádinak, hogy ha a törvényszék még nem foglalkozott az üggyel, s az tizenöt évnél nem régebbi, akkor a törvény szerint vizsgáltassák ki, mindenkinek szolgáltassanak igazságot, s a továbbiakban ne engedjék az alattvalókat zaklatni. Akik továbbra is ellenszegülnek, azokat név szerint, személyleírással együtt jelentsék a tanácsnak, hogy állásuktól megfosszák és megbüntessék őket.48 9. 1593. március 15-én a szultáni tanács arról tájékoztatta az Isztambul és a dél-bulgáriai Kösztendil (ma: Kjustendil) közötti út mentén hivatalt viselő kádikat, hogy az alábbi panaszok érkeztek a juhadót (adet-i agnam) és a fejadót (dzsizje) beszedő kulok tevékenységéről és a hadiadó (avariz) behajtásáról: az első két adónemből az előírtnál többet szednek, a hadiadót túl magasan vetik ki, a kulok emberei pedig, akik az adózókat terelik össze, a falvak népétől önkényesen pénzt zsarolnak ki. A tanács utasítja a kádikat, hogy a tartomány előkelőivel együtt akadályozzák meg az adódefterekkel érkező kulokat abban, hogy a maguk embereit a falvakra küldjék. A falvak rájáit a saját elöljáróik és szpáhijaik vezessék a kádik törvényszékére, s a kulok ott, az előírt mennyiségben hajtsák be a szultáni parancsokban és defterekben meghatározott juh- és fejadót. A kádik is annyi adóegységre és akkora összegben vessék ki a hadiadót, ahogy azt a központ meghatározta. Az adószedés ellenőrzésére valószínűleg titkos ügynököket fognak kiküldeni. Ha az előírtnál magasabb adót szednek, állásuk elvesztésére és kemény büntetésre számíthatnak.49 Jóllehet a szövegek önmagukért beszélnek, nem árt röviden összefoglalni a belőlük kibomló főbb tendenciákat. Ahogy az utolsó két dokumentumból látható, a szpáhi-janicsár ellentét alapvetően a janicsárok és az egyéb udvari kulok vidéki térfoglalására vezethető vissza, arra, hogy az utóbbiak hozzáláttak a rája-birtokok és a szpáhik létalapjainak, funkcióinak (birtok, adóztatás stb.) kisajátításához. Ezzel magyarázható az esetek többségében megfogható elkeseredettség, düh és kegyetlenség, a támadás a kul élete és vagyona ellen. Miután a szpáhik egyre szűkösebben éltek, és feladataikat mind nehezebben tudták ellátni, a janicsárok harácsolása és vagyonosodása különösképpen ingerelhette őket. (Zárójelben jegyzem meg, a janicsárokkal kapcsolatos szultáni tanácsi parancsokban és az elhalt janicsárok hagyatéki leltáraiban mintha két egészen eltérő típus jelenne meg: az előbbiekben olykor hihetetlenül gazdag katonák, az utóbbiakban meg többnyire szegény ördögök tűnnek a szemünk elé.) Az alapvető kérdést nyilván számos szpáhi tette fel magának ugyanúgy, mint a Budáról megismert Véli: vagy mi kellünk az államnak, vagy a janicsárok. A felsorakoztatott adatok területi szórtsága arra enged következtetni, hogy birodalomszerte eleven problémáról lehetett szó. A központi hatalom láthatólag zavarodottan fogadta az ellenségeskedésről érkező híreket. Bár társadalmi és hadügyi politikájában már régóta a janicsárok-48 Mühimme defteri zeyli 5, 351/112. 49 MD 70, 309/157.
