Századok – 2004

Történeti irodalom - Dokumentumok Budafok-Tétény történetéhez 1731–1950 (Ism.: Hudi József) III/771

771 TÖRTÉNETI IRODALOM DOKUMENTUMOK BUDAFOK-TÉTÉNY TÖRTÉNETÉHEZ 1731-1950 Szerk.: Czaga Viktória, Garbóczi László, Szabó Csaba Budapest történetének forrásai. Kerületek, városrészek Budapest, 2002. 424 o. Budapest Főváros Levéltára 1999-ben indította a főváros elődtelepüléseinek történetét bemutató forráskiadvány-sorozatot, amelynek első köteteként Kispest, másodikként (2001-ben) Újpest 19-20. századi forrásait tették közzé. Jelen, harmadik kötet a XXII. kerület létrejöttének előzményeit világítja meg Budafok város, Nagytétény nagyközség és Budatétény község levéltári forrásainak közzétételével. A kötet három szerkesztőjének, Czaga Viktóriának, Garbóczi Lászlónak és Szabó Csabának elvileg könnyű dolga volt, hiszen az előző kötetek kiadása során kialakult szerkesztési, forrásközlési gyakorlathoz kellett igazodniuk. Ez aligha okozhatott nehézséget, hiszen Szabó Csaba a Kispestkötet szerkesztőjeként már megfelelő tapasztalatokra tett szert. Az igazi kihívást a dokumentumok összegyűjtése és válogatása jelentette, mivel a települések levéltári anyaga csak az 1867 utáni évektől kezdve maradt fenn. A hiányok pótlására más levéltárak anyagát is hasznosítani kellett. A kötet három fő részből áll: az előszót követően egy rövid bevezető tanulmány és időrendi áttekintés mutatja be a három település és a tétényi Baross Gábor-telep történetét Nagybudapest létrehozásáig (1950), majd forrásközlés, végül az adattár következik, mely statisztikai táblázatokkal, archontológiai adatsorokkal, fondjegyzékkel, ajánló bibliográfiával, névmutatóval segíti a célközönség (helytörténészek, kutatók, érdeklődők) tájékozódását. Az első fő kérdés, a korszakolás problémája: annak eldöntése, hogy mely korszakhatárok között keletkezett forrásokat soroljanak a kötetbe. A végpont, a települések önkormányzatának megszüntetése, s egy fővárosi kerület létrehozása, amely egybeesik a tanácsrendszer bevezetésével, aligha vitatható. A kezdőpont meghatározása azonban jóval nehezebb, hiszen Tétény középkori település, lakossága a török uralom alatt is folyamatos volt, míg Promontor (a későbbi Budafok) Buda felszabadításakor lakatlan területnek számított. A török hódoltságot követően mindkét települést egy-egy császári tiszt kapta királyi adományként, tőlük vették meg az újbirtokosok, akik gondoskodtak újratelepítésükről. Tétényt Száraz György királyi személynök és felesége, Daróczy Katalin kezdte betelepíteni, Promontort pedig a ráckevei uradalmat birtokló herceg Savoyai Jenő. Mindkét esetben szőlőműveléshez értő katolikus német földműveseket hívtak be a Rajna vidékéről és más dél-német tartományokból. Korszakhatárként önként kínálkozik az új birtokosok, illetőleg az új telepesek megjelenése. Promontor betelepítési szerződése (1712) pl. jelképezheti az újjáépítés kezdetét. A forrásközlő rész ennek ellenére 1731-ből származó vármegye előtti tiltakozólevéllel kezdődik, ami nehezen érthető. A bevezető tanulmány jó áttekintést ad a dél-budai települések 18. századi kialakulásáról és fejlődéséről, aminek tendenciája a hagyományos agrártelepülések fölbomlása és átalakulása, annak a folyamatnak a bemutatása, hogy „az 1730-as évek néhány száz fős lélekszámú Promontorja és hasonló lakosságszámú Téténye miként vált a 20. század közepére a közel 40 ezer lakosú XXII. kerületté" (20. old.). Az elsősorban szőlőművelésből s kőbányászatból élő lakosok előtt a jobbágyfelszabadítás, majd az 1856-os szőlődézsma-váltság után nyílt meg a szabad paraszti fejlődés útja, melyet megtört az 1880-as években jelentkező filoxéra, amely a hagyományos szőlőkultúra végét jelentette. Ezt követően a kedvező fekvésű Budafok számára az ipartelepítés, a kereskedelem kínált új munkalehetőségeket, s ezzel a község megindult a várossá fejlődés útján. A település a Törley- és François-pezsgôgyàrak, a Keglevich-féle konyakgyár és a Haggenmacher-sörgyár révén a magyarországi borkereskedelem és szeszgyártás fellegvárává, ipari üzemei (pl. gyufa-, festék-, kartonlemezgyára) révén a dél-budai térség ipari központjává vált. A megkésve iparosodó, elsősorban hatalmas sertéshizlaldájáról ismert Nagytététény, s a tőle 1873-ban elkülönült, sokkal rosszabb adottságú, gyümölcstermeléséről és gombatermesztéséről nevezetes Kistétény (később Budatétény) hátrányos helyzetét tartósan megőrizte, s önkormányzati különállásával konzerválta. 1950-ben egymástól minőségileg különböző településrészek kezdték meg közös életüket az egyetlen magyar világváros peremén. A szakszerű forrásközlésben összesen 121 dokumentumot olvashatunk, melyek közül a 18. században keletkezett 7, a 19. században 36, s a 20. század első felében 78. Egy-egy forrást egységes