Századok – 2004

Történeti irodalom - Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. (Ism.: Kurunczi Jenő) III/754

755 TÖRTÉNETI IRODALOM nyelvtana és szerb fordításának összehasonlító elemzését adja írásában. Zoltán András a Báthori István korabeli magyar és fehérorosz nyelvi és kulturális kapcsolatokat taglalja. A két nép folklórbeli és szókincsbeli érintkezései mellett a szerző a legérdekfeszítőbb módon Oláh Miklós: Athila c. munkája, annak lengyel és ófehérorosz fordításai történeti és magyar nyelvészeti érintkezési pontjait tárja fel. A magyar-orosz kapcsolattörténetből ad ízelítőt V Molnár László Vlagyimir Bronyevszkij 1810. évi útinaplója kapcsán. Az orosz tiszt magyarországi útjáról készült itineráriumban újszerűen a korabeli társadalmi és politikai viszonyok is helyet kaptak. Zöldhelyi Zsuzsa a 19. századi Magyarországon és az Osztrák-Magyar Monarchia szláv népei körében a Turgenyev fogadtatása kapcsán megnyilvánuló párhuzamokra (hangsúlyokra, fejlődési vonulatokra) irányítja figyelmünket összehasonlító elemzésével. Fried István a Matica srpska kapcsán a közép-európai térség nemzeti mozgalmai általános és sajátos vonásait, a szerb organizáció szakaszolását, modernizációját és kapcsolati tematikáját tárgyalja. A kötetben tág teret kap a Niederhauser Emil által preferált regionális és magyarországi nemzeti, nemzetiségi és kisebbségi problematika. Gergely Jenő árnyaltan és fejlődésükben láttatja a polgári kor magyar keresztény pártjainak nemzeti-nemzetiségi programjait. Gcrő András a magyar nemzettudat történeti változását követi nyomon a 19. század első harmadától napjainkig. Fontosnak ítéljük a modern nemzet és a szabadság kapcsolatát, a történelmi események hatására bekövetkezett szűkítést, az ellenségképet és azt, hogy ma is különböző nemzettudatok élnek velünk. Glatz Ferenc Európa és a nemzeti kisebbségek jövője kapcsán már a 21. század kihívásait tárja elénk. Olyan fontos kérdéseket tárgyal, mint az „uniós állampolgárság" és a nemzeti identitás, a modernizáció és az identitás pluralizálódása, az etnikai önkormányzatok szerepe. A szerző kiemeli, hogy a 21. században erősödik az etnikai sokszínűség, megváltozik a nemzeti identitás természete, a nyelvi kultúra és a kétkamarás parlamenttel lesz leginkább megoldható a civil szerveződések képviselete. Kardos József Apponyi Albertnek a nemzetiségi kérdésre adott 1926-os válaszait elemzi. Árnyalt képet kapunk az előzményekről és arról, hogy a politikus a 20-as évek közepén hogyan kapcsolta össze a kisebbségi kérdést, az új nemzetiségi politikát a békés revízióval. Manherz Károly a magyarországi német kisebbség identitásának és nyelvhasználatának 19-20. századi sajátosságait taglalja. Szól a nyugati-magyarországi regionális, társadalmi és generációs eltérésekről. Részletesen elemzi néprajzilag és nyelvészetileg a Mosonszentjánosi Kódexet. Végezetül hangsúlyozza a német kisebbség kettős identitásának értékeit. Popély Gyula primer levéltári források alapján (MOL, Miniszterelnökség) szól a szlovák népoktatás helyzetéről az 1938-ban visszacsatolt felvidéki területeken. Különösen fontosnak véljük gróf Teleki Pál miniszterelnök álláspontjának ismertetését és a viszonylag zavartalan kisebbségi oktatásról szóló záró gondolatokat. Ring Éva a nyelv és nemzet kapcsolatát elemzi a Cseh Korona országaira és a kora újkorra vonatkozóan. A Fehérhegy előtti szakasszal kapcsolatban a nép és nyelv egységét, míg azt követően az anyanyelvi oktatásért tett erőfeszítéseket hangsúlyozza. Az újjászületési mozgalom előtti cseh nemzet többféle értelmezéséről és a 18. század végi falusi népi mentalitásról, összekapcsolva a városi trendekkel és az állami politika alakulásával, a szerző jól dokumentált záró részeket tár olvasója elé. Szarka László az államhatár, a nyelvhatár és az etnikai kontaktus-zóna problémáit tárgyalja a magyar-szlovák államhatár menti területek kapcsán a tér és az identitás összefüggéseit vizsgálva. Az utóbbival kapcsolatban a magyar kisebbségnél a legfontosabb az anyanyelv használata, amit a közelmúlt és a jelen gazdasági és egyéb változásai Dél-Szlovákiában is módosítottak. A határrégióban új jelenség a vegyes etnikumú kontaktuszóna. Történetileg a térségben az éles és sávos, majd az 1960-as évektől az elmosódó nyelvhatár típusa alakult ki. Az etnikai térszerkezet és a térformáló erők 1918 és a 20. század vége között szakaszonként változtak, mígnem 1991 után több régióban sávos etnikai kontaktuszónák alakultak ki. A négy történeti ruszisztikai és szovjetológiai tanulmányok sorában Font Márta a 10-12. századi közép- és kelet-európai szentkultusz és a keresztény mentalitás összefüggéseit vizsgálja. Kiemeli, hogy a kultuszok megjelenése Cseh-, Lengyel-, Magyarország és a Kijevi Rusz esetében nehezen ragadható meg, de leginkább a kanonizációhoz és az első legendákhoz kapcsolhatók. A régióban a lengyeleknél volt a leglassabb a két jelenség elterjedése. A szerző vitat több, a korai szentekkel összefüggő, a szakirodalomban meglévő nézetet. Krausz Tamás írásában rámutat, hogy Lenin a lengyel-szovjet háborút a Piísudski-rendszer oroszellenessége és a lengyel munkásság forradalmi elszántsága felől közelítette meg. A szovjet vezető hatalmi politikusként és forradalmi stratégaként úgy látta, hogy a háború révén az erő nyelvén .jeleznek" az antant felé, a védelmi háború támadóvá való átalakításával pedig a lengyel forradalmároknak. A IX. pártkonferencián a szerző szerint Lenin csak részben revideálta álláspontját (pl. a lengyel proletárok forradalmiságáról és patriotizmusáról), de ekkor még nem nézett szembe a világforradalom kirobbanásának korláta-