Századok – 2004
Közlemények - Pete László: Habemus Papam! IX. Pius megválasztása III/705
Pete László HABEMUS PAPAM! IX. Pius megválasztása Kétségtelen, hogy IX. Pius a katolikus egyház kétezer éves történetének legjelentősebb pápái közé tartozik. Pápaságát nemcsak az teszi emlékezetessé, hogy ő állt a leghosszabb ideig (1846-1878) az egyház élén és ő volt az első pápa, akit fényképről ismerhetett a világ, hanem azok a polgári haladás, a liberalizmus és a nemzeti mozgalmak korában lezajló események is, amelyekben világi uralkodóként és egyházfőként kulcsszerepet játszott: a „népek tavaszának" itáliai fordulatai, az egységes Olaszország létrejötte és — ennek következtében és ezzel párhuzamosan — az Egyházi Állam megszűnése, valamint az I. Vatikáni Zsinat a széleskörű vitát kavaró infallibilitas dogma kihirdetésével. Nem kevésbé összetett már maga az a helyzet és mód, amikor és ahogyan Giovanni Maria Mastai-Ferretti imolai érsekből IX. Pius pápa lett. Az Egyházi Állam helyzete XVI. Gergely halálakor Az 1840-es évek közepén az Egyházi Állam a darabokra szabdalt Itália legelmaradottabb és legszegényebb állama volt. Az Egyházi Állam lényegében eszköz, illetve politikai-territoriális támasz volt a katolikus egyház számára. A római udvar felelős vezetőinek azokat az általános érdekeket kellett szem előtt tartaniuk, amelyek az egyház számára fontosak, az állami érdekek másodrangúak. E felfogás egyenes következménye, hogy nemcsak a vallási, hanem a politikai és közigazgatási vezető szerep is a klérus, helyesebben az arisztokrata családokból származó kardinálisok és prelátusok egy zárt körének kezében volt, akik a világiak teljes kizárásával gyakorolták hatalmukat. Az egyébként is rossz helyzet XII. Leó pápaságától (1823-1829) kezdve csak súlyosbodott. 1823-tól 1846-ig az Egyházi Államban nemcsak, hogy hiányzott a kormányzati szándék, amely, ha részlegesen és elégtelenül is, de megvolt a többi itáliai államban, hogy megpróbáljanak választ adni a kor kihívásaira, hanem minden téren ellenségesség mutatkozott a haladással szemben. így aztán az Egyházi Állam válsága Itália többi területénél is jobban elmélyült. Az arisztokrácia szűklátókörűségén és a polgárság gyengeségén túl elsősorban az elmaradott kormányzati rendszer, az egész államot irányító klerikális politikai-hivatalnoki kar alkalmatlansága akadályozta a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem fejlődését. A termőföld az egyház, a Rómában élő arisztokraták, a helyi nemesség, esetleg a polgárság tulajdonában volt, de általában a nagybérlők kezelték, akik kisbérlőkkel (mezzadria), s — egyre növekvő számban — napszá-
