Századok – 2004
Tanulmányok - Somogyi Éva: Magyar diplomaták a közös Külügyminisztériumban III/601
VEZETŐ MAGYAR DIPLOMATÁK A DUALIZMUS KORÁBAN 671 hivatalokban. És szó sincs arról, hogy Bécsbe kerülve feladták volna nemzeti identitásukat, ezt senki sem kívánta tőlük. Magyarnak vallhatták magukat, nem kellett identitásukat feladva nemzetek feletti bürokratává válniuk, ha modern kategóriát akarunk használni: vállalhatták a többes identitást: azt ui., hogy mint magyarok szolgálják a közös birodalom javát. És többségük így is fogta fel küldetését. A bécsi magyarok másként ítélték meg a viszonyokat, mint az otthoniak. Elítélték a magyar különállás feleslegesnek vélt hangoztatását, a magyar jelvények erőltetését, a nemzeti tüntetéseket, a közös hadsereg nemzeti jellegű megbontását, a Kossuth-kultuszt. Úgy gondolták ez a külföld előtt rontja a Monarchia presztízsét, márpedig annak őrzése eminens magyar érdek. Emiatt a bécsi hivatalnok állandó konfliktusba került a pesti politikával. A magyar politikai közvélemény pedig csak nagy fenntartással ismerte el, hogy a közös miniszter, a magas rangú közös minisztériumi tisztviselő, a vezető diplomata a magyar politikai érdek bécsi exponense. A közös hivatalnokokat mindig fagyos távolságtartás, bizalmatlanság fogadta a pesti körökben. A „bécsi miniszterek", „Bécs", mint fogalom, mindig őrzött valamit a régi, a kiegyezés előtti rossz ízéből, az „idegen", a „nem a mienk" szinonimája. A magyar politika programja a paritás, a magyar politika akarja, hogy minél több magyar legyen a bécsi hivatalokban és nem szereti azokat, akik Bécsben szolgálnak. Az ellentmondás nem valamifajta félreértésből fakadt, hanem abból az ambivalens viszonyból, amely a politikai elitet a dualista Monarchiához fűzte. Az alap dilemmát, Magyarország önállóságának összeegyeztetését „a birodalom szilárd fennáHhatásával" Deák és nemzedéke egy kompromisszummal megoldotta; a probléma a politikai diskurzusban mégis tovább élt: a Habsburg Monarchia a mi birodalmunk is lett, meg nem is, vállaltuk is, meg nem is. A politikai közbeszéd mitizálta és időtlenné emelte „Bécs", az udvari és a bürokrata centrum idegen voltát, a „közösek" lelki eltávolodását a „magyartól". Ennek következtében a politikai elit körében egy sajátos szerep megoszlás alakult ki, vagy talán nem kialakult, inkább hagyományozódott korszakokon át. Arany János Ilosvai Selymes Péter históriás énekében lelte fel az ősi ellentétet a testvérpár, az otthon maradt Toldi Miklós és az idegenné lett György között, ki Lajos királynál fenn a tányért váltja.32 7 A politikai elit e sajátos és nagyrészt a nemzeti ideológia konstruálta megosztottsága messze ható negatív következményekkel járt: gátolta a birodalomban elfoglalt helyünknek, a nemzeti politika lehetőségeinek reális felmérését, konzerválta nemzeti tudatunk hagyományos bizonytalanságát. 327 Engel Pál, Társadalom és politikai struktúra az Anjou-kori Magyarországon. In: Uő., Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket gondozta Csukovits Enikő (Budapest 2003) 302-319.
