Századok – 2004
Tanulmányok - Somogyi Éva: Magyar diplomaták a közös Külügyminisztériumban III/601
634 SOMOGYI ÉVA hasonló konfliktusok ellenére sem gondolták a Habsburg Monarchiában, hogy korlátozni kellene a külföldivel kötött házasságot. Hogyan is tehették volna? A lengyel arisztokrata Goluchowski külügyminiszter, aki felesége Anna Murát hercegnő révén a napóleoni arisztokráciával állt rokonságban írta volna elő, hogy nem lehet nem osztrákkal (mutatis mutandis nem magyarral) házasságot kötni? Ferenc József egy drezdai látogatása alkalmából ebédközi beszélgetésen, amikor a német diplomaták házassági tilalmáról esett szó, a követ Lützow báró feleségéhez fordult, aki egy holland bárónő volt, és mosolyogva azt mondta neki: mi ilyet nem teszünk.148 A Monarchia vezető tisztviselői között mindig rengeteg külföldi, különösen német volt, mint a Szászországból érkezett Beust külügyminiszter. Ferenc József természetesnek tartotta, hogy aki szolgálatába állt, neki tartozott hűséggel, s az minden más fajta hűségnél előbbre való volt. Mélyen rendi-feudális felfogásával összeegyeztethetetlen a nemzeti kötöttségnek a 19. században modern kategóriája. A monarchia diplomatái a császárt és a birodalmat képviselték külföldön, meghirdetten nem nemzeti érdeket, hogyan lehetett volna nemzeti szempontoknak éppen a házasságkötésekben teret engedni. Szakképzettség A diplomácia polgári hivatallá alakulása hosszú folyamat, amely nem zárult le a Monarchia felbomlásáig. A diplomaták jó része arisztokrata volt az egész korszakban. A külügyminisztérium, mint intézmény őrizte a rendi korszak hagyományát: tisztviselői ugyan rangosztályokba sorolt fizetett alkalmazottak lettek, mégis bizonyos értelemben továbbra is tulajdonuknak tekintették a hivatalt, amire saját vagyonukból is áldoztak. A diplomaták a császár személyes küldöttei, ami a korban, amikor a hivatalnokot általában „a közjó", „az állam", egy elvont hatalom képviselőjének szokás tekinteni, kétségtelenül anakronizmusnak hatott. Mégis — mint az előzőkben láttuk —, a külügyminisztérium elindult azon az űton, hogy polgári hivatallá alakuljon, s ennek egyik félreérthetetlen jele, hogy a szakképzettség lett az alkalmazás előfeltétele. Nyilvánvalóan szimbolikus jelentőségű, hogy a Habsburg Monarchiában, ahol a bürokráciának meghatározó szerep jutott a modern egységállam kialakulásában és ahol a hivatalnoki karnak éppen ezért, nagy súlya és presztízse volt, éppen a forradalom után, 1851-ben írták elő, hogy a külügyminisztériumba jelentkezőnek megfelelő iskolai végzettséggel kell rendelkeznie: jogi doktorátust kell szereznie, mégpedig a Monarchia valamely egyetemén,149 majd közvetlenül a kiegyezés után rendelik el, hogy az alkalmazás előfeltétele a diplomata ill. a konzuli vizsga.150 A diplomata vizsga „posztgraduális" volt, jogvégzett fiatalemberek jelentkezhettek rá. Az aspiránsok először egy kvalifikációs, (elővizsgát) vizsgát tettek, 148 Lützow, Im diplomatischen Dienst der k.u.k. Monarchie, 83-84. 149 Minthogy hazai (monarchiabeli) jogi ismeretekre volt szükség, a külföldi diplomát nem fogadták el, ahogyan magyar állami hivatalba sem vettek fel bécsi diplomával. 150 1869. április 11-én, majd 1880. december 13-án szabályozza a minisztérium a felvételi feltételeket. Ez a rendelkezés marad érvényben Aehrenthal 1909. május 18-i rendeletéig. Jahrbuch des. k.u.k. Auswärtigen Dienstes 1896 (Wien 1896) 261-264; Jahrbuch des k.u.k. Auswärtigen Dienstes 1912 (Wien 1912) 433^136.
