Századok – 2004
Tanulmányok - Somogyi Éva: Magyar diplomaták a közös Külügyminisztériumban III/601
602 SOMOGYI ÉVA könyvet szentelt annak bizonyítására, hogy a történetírás utólagos „szükségszerűség" koncepciójával szemben a német és a közép-európai kérdés König-grátz után még távolról sem dőlt el, hogy egyáltalán nem volt egyenes vonalú az a folyamat, amely az 1871-ben kialakult új közép-európai realitáshoz vezetett.3 Beust a kiegyezés megkötésekor és az azt követő időszakban még komolyan hitt abban, hogy az újjáalakuló Német Szövetségben Poroszország mellett a délnémet államok és a német vezetésű Ausztria egyenrangú tagok lehetnek. És valójában sohasem adta fel a három német hatalomról még szász miniszterelnökként kidolgozott koncepcióját. Ha figyelmesen olvassuk a két évtized múltán megjelent emlékiratait, érezzük, bármiként alakultak is az események később, Beust számára a Német Szövetség föderatív tradíciója mindig az európai jogrend fontos hagyománya maradt. Az emlékiratok központi gondolata, hogy a német kérdés megoldása nem Ausztrián múlott, s a Német Császárság létrejötte rendkívül károsan befolyásolta a Habsburg Monarchia belső viszonyait.4 Amikor Ausztria kivált Németországból — amiért semmiféle szövetség nem nyújthatott kárpótlást számára — nem pusztán arról a kitüntetett helyről mondott le, amely a német császárt hagyományosan Isten és a jog szerint megillette, nem pusztán az államjogi kapcsolatról, amely Ausztria nagyhatalmi állásának garanciája volt, „hanem egy olyan feladat természetes, biztonságos és békés megoldásáról, amely ma súlyos gondokat okoz: a monarchiai németség kitüntetett helyzetének megőrzéséről a nem német lakossággal szemben. Mindaz, amit a németek ma állásuk igazolásaként kulturális missziójukról, arról hogy a birodalom alapítása német tett volt, meg hasonló dolgokról mondanak, a szlávoknál süket fülekre talál." Amíg Ausztriának helye és szerepe volt Németországban addig a Monarchia szláv lakossága kénytelen volt tudomásul venni a németség kiváltságos helyzetét. Ettől a pozíciótól fosztotta meg az osztrák-németséget az új közép-európai rend. Tehát Beust külügyminiszter, aki végül is 1870 decemberében az uralkodónak a poroszbarát fordulatot — tehát a Monarchia alapjában új külpolitikai kurzusát — javasolja, aki keresztülviszi ezt a fordulatot, sohasem szabadult meg teljesen a nagynémet föderatív reminiszcenciáktól, elsősorban azért nem, mert a porosz vezetéssel végül is megvalósult kisnémet egységet Ausztria szempontjából végzetesnek tekintette. Az ui. Beust számára magától értetődő volt, hogy a Monarchia német vezetését meg kell őrizni. Márpedig az új közép-európai rend éppen a németség hegemóniáját kérdőjelezte meg. Beust közvetlen munkatársai hozzá hasonlóan gondolkodtak. Leopold Hofmann, Ludwig von Biegeleben, Otto Rivalier von Meysenburg, Max von Gagern, Roger von Aldenburg és a többiek általában éppúgy mint ő, Németországból származtak, német kultúrában és a német föderalizmus tradíciójában nőttek fel. Különféle politikai felfogást, vagy legalábbis a nézetek különféle árnyalatait képviselték az ókonzervatívizmustól a mérsékelt liberalizmusig, de poroszbarát egy sem akadt közöttük. Ludwig von Biegeleben, aki 1850-től 1870-ig vezette a német 3 Heinrich Lutz, Österreich-Ungarn und die Gründung des Deutschen Reiches. Europäische Entscheidungen 1867-1871(Frankfurt am Main, Berlin, Wien 1979) 4 Friedrich Ferdinand Graf von Beust, Aus drei Vierten-Jahrhunderten. Erinnerungen und Aufzeichnungen, 2 Bde. (Stuttgart 1887) I. 420.
