Századok – 2004
Tanulmányok - Vári András: Uralom az uradalomban. A nagybirtokos; a gazdatisztek és a parasztok közötti hatalmi viszonyok egy per tükrében az 1810 –es években III/539
URALOM AZ URADALOMBAN AZ 1810-ES ÉVEKBEN 593 nem fordulhat. Az, hogy kölcsönvevői a megállapodott feltételek szerint fizetnek-e, nagy mértékben Mike utódján, illetve a kölcsönvevők lakhelye szerint illetékes helyi tiszteken, gazdákon és ispánokon, esetleg a magasabb beosztású tisztek hozzáállásán múlik. Mike csak akkor juthat biztosan a pénzéhez, ha kollégái vele tartanak. Még szélesebb körű egyetértés szükséges egy harmadik vagyonmentési formához. Mike állatai, mint láttuk, időnként más tisztekével együtt, távolról sem csak a vállaji határban jártak. Disznait a szatmári Bükkben makkoltatták, a marhák a kisecsedi pusztán legeltek, a lovak Fábiánházán teleltek. Nyilván megvolt a helyismerete és kapcsolatrendszere ahhoz, hogy állatait legalább részben itt-ott elhelyezve, elkerülje az elkobzásukat. Am ennek a manővernek a sikerét is, éppűgy mint a kölcsönök esetében, nagyrészt a tiszti közvélemény alakulása határozta meg. Vannak azonban halvány jelei, hogy Mike már bukása előtt — messze az uradalmi társadalmon túlnyúlóan — kiépítette kapcsolatait. Ezek a mondott jelek az ecsedi marhatartás és a Rothweiler gazda által az első vizsgálatban említetett 1810. évi 140 köblös vetése az ispánnak a kisecsedi pusztán. Ecsed ugyanis, röviden szólva, idegen terület, harci zóna volt. Nagyecsed mezőváros a nagykárolyi uradalom második legnagyobb mezővárosa volt, de a láp közepén a régi vár körül szorongó kétszáz kis ház nem tekinthető az urbanizáció kiindulópontjának. Az oppidum lakói 1608-ban a várbeli katonai szolgálatért és házhelyenkénti 1 vonásforint füstpénzért mindenféle egyéb földesúri szolgáltatás és adózás alól mentességet kaptak.176 Házhelyüknél egyebet nem is birtokoltak. így, bár a felnőtt marhákat még tudták a láp egyes helyein is legeltetni,17 7 legelőből és rétből is szükséget szenvedtek, szántójuk meg semmi sem volt. Úgy segítettek magukon, hogy a 17. század végi seregjárások közepette elpusztult, a láp túlsó szélén fekvő kisecsedi puszta földjét árendálták, meg Fábiánházán némi szántót. Katonai jelentőségük elmúltával 1774-ben az úrbérrendezéskor a lakosokat házas zselléreknek minősítették, az ezzel járó évi 18 napos robotkötelezettséggel. Az ecsediek 1776-ban úrbéri pert kezdtek földesuruk ellen, azt állítva, hogy Ecsed kiváltságai alapján ők az úrbéri szolgálatoktól mentesek. A vármegye törvényszékének ítéletei az 1777-1779. években azonban a mentesítést feltételhez, a várszolgálathoz kötöttnek tekintették, és éppen ezért Ecsed várának elpusztulásával a kiváltságos helyzetet is megszűntnek nyilvánították.17 8 Az urbáriális besorolás, és az ezt fenntartó vármegyei ítéletek viszont nem feleltek meg az ecsediek ügyével foglalkozó 1776. augusztus 12-i királyi parancsnak. Ez ugyanis ragaszkodott az úrbér-rendezésnek ahhoz az alapelvéhez, hogy az a jobbágyok sorsán nem ronthat. Ennek az elvnek megfelelően, mivel a vár lerombolásától az 1774-ben elkövetkezett úrbér-rendezésig az uraság nem úgy bánt az ecsediekkel, mint a többi jobbágyokkal, hanem csak a privilégiumaik szerinti csekély pénzadót kérte tőlük, ezért a rendezés alkalmával sem nyomhatta volna le őket a zsellérek 176 Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története (1776-1877), Budapest 1912, 8. 177 Morvay Péter: Az Ecsedi-iáp vidékének egykori állattartása és pásztorélete. In: Ethnographia 1940. 178 Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története (1776-1877), Budapest 1912, 9.
