Századok – 2004

Történeti irodalom - Paul Stephenson: Byzantium’s Balkan Frontier (Ism.: Kálsecz Kata) II/503

TÖRTÉNETI IRODALOM Paul Stephenson BYZANTIUM'S BALKAN FRONTIER A Political Study of the Northern Balkans, 900-1204 Cambridge University Press, Cambridge, 2000. XII + 352 o. BIZÁNC BALKÁNI HATARVIDÉKE Politikatörténeti tanulmány az Észak-Balkánról, 900-1204 Az elmúlt ötven évben számtalan bizantinológiával, illetve a Bizánci Birodalom politikatörténetével foglalkozó munka jelent meg idegen nyelveken, az utóbbi időszakban elsősorban angolul. Ezek nagy része általában Bizánc történetével, vagy Bizánc történetének egy szeletével foglalkozik, de betartva a politikatörténetírás hagyományait, mindig a kronologikus szempontok dominálnak. Paul Stephenson müve azonban az eddigiektől eltérően, más oldaláról világítja meg a Bizánci Birodalom történetének 900-1204 közötti szakaszát. Egy téma köré csoportosítja ezt az időszakot. A mű rendező elve Bizánc balkáni (északi) határvonala és határvidéke, illetve annak változásai a fent említett időszakban. A könyv kilenc fejezetre tagolódik: Bulgaria and beyond: the Northern Balkans (900-963); The Byzantine occupation of Bulgaria (963-1025); Northern nomads (1025-1100); Southern Slavs (1025-1100); The rise of the west, I: Normans and Crusaders (1081-1118); The rise of the west, II: Advancing the frontier: the annexation of Sirmium and Dalmatia (1156-1180); Casting off the 'Byzantine Yoke' (1180-1204). Továbbá, huszonkét darab térkép és ábra, bibliográfia, illetve név- és tárgymutató gazdagítja a művet. Jelen munka PhD disszertációként készült, s szerzője 1996 áprilisában védte meg a benne megfogalmazott tételeket a Cambridge-i Egyetemen. A könyv megszületéséhez a Brit Akadémia posztdoktori ösztöndíja segítette hozzá Paul Stephensont az Oxfordi Egyetem (Keble College) szervezeti keretein belül. A szerző Georg Ostrogorsky azon megállapításából indul ki, miszerint a Bizánci Birodalom határai a 900 és 1204 közötti időszakban kiterjedtek és „összementek" annak megfelelően, hogy a birodalom történetének éppen melyik (csúcspont avagy szétesés) időszakát élte. Ez az elmélet azonban nem az észak-balkáni bizánci igazgatással foglalkozik, hanem szó szerint a birodalom itteni határvonalának helyzetével. Ugyanis az utóbbi magában foglalja az előbbit: a Bizánci Birodalom határainak kiterjesztése magával vonta a közigazgatás kiterjesztését is az alávetett népekre. A birodalom határai összehúzódásának következményeképpen az alávetett balkáni népek lerázták „a bizánci igát" („Byzantine Yoke"). Az utóbbi kifejezés nem alkalmas a bizánci uralom pontos leírására a Balkán északi részén, hiszen nem volt egységes módszere a birodalmi igazgatásnak, amely mind a belső, mind pedig a külső határokon alkalmazható lett volna. A balkáni bizánci jelenlét mértéke elsősorban attól függött, hogy Konstantinápoly milyen mértékben volt képes biztosítani a birodalom belső területeinek integritását a különböző belső és külső fenyegetések tükrében (1-17. o.). 900 és 1204 között a bizánci császárok megpróbálták biztosítani a birodalom perifériáinak stabilitását (nyugaton Thesszália Thesszaloniki központtal és keleten Thrákia, amely Konstantinápoly hátországa), így megpróbálták ellenőrzésük alá vonni azokat a gazdasági szempontból fontos balkáni területeket, amelyek biztosították Bizánc legfontosabb városainak (elsősorban Konstantinápoly) ellátását: fekete-tengeri kikötők, Kherszon, Via Egnatia, a Nagy Morava folyó menti területek [Nis, Belgrád, Branicevo (Barancs)] stb. Ez volt a bizánci külpolitika legfontosabb eleme. A fent felsorolt területek elsődlegessége aszerint változott, hogy a birodalmat melyik irányból érte vagy fenyegette támadás. A 10. században a bolgárok és a magyarok, a 11. században a besenyők, a 12. század végén pedig a bolgárok és a vlachok gyakoroltak erős nyomást a birodalom határaira. Ali. század elején Samuel cár fenyegette a Dyrrachion-Thesszaloniki tengelyt lekötve II. Baszileiosz figyelmét, míg I. Alexiosznak a normann invázióval kellett szembesülnie. A 12. század kö-