Századok – 2004
Tanulmányok - Ladányi Andor: Az egyházak és a felsőoktatás a dualizmus korában I/3
36 LADÁNYI ANDOR veit emberfők", a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növekedéséhez. Problémát jelentett viszont az a körülmény, hogy az egyházi érdekek, törekvések olykor nem estek egybe az országos érdekekkel, a kulturális fejlődés követelményeivel (különösen a minőségi követelményekkel) az egyházi felsőoktatási intézmények heterogén színvonala következtében. De ezek esetében is tulajdonképpen csak vélt egyházi érdekekről volt szó; valójában milyen érdeke fűződött az egyházaknak ahhoz, hogy számos, csekély hallgatólétszámú, részben alacsony színvonalú, fejlődésképtelen felsőoktatási intézményt tartsanak fenn? Mint Concha Győző említett írásában hangsúlyozta: „a jogakadémiák tanszékeinek nem szakszerű betöltése azokat az illető egyház szellemi inferioritásának melegágyává teszi". További problémát jelentett a tanítás szabadságának érvényesítése az egyházi felsőoktatási intézményekben, elsősorban a jogakadémiákon. Köztudomású, hogy a magyar liberális oktatáspolitika egyik fő alapelve — a korábbi egyházi és abszolutisztikus állami kötöttségekkel szemben — a tanszabadság, a tanítás szabadságának biztosítása volt. Ezt tartalmazta már az 1848. évi XIX. törvény, Eötvös és Trefort említett törvényjavaslatai, és az oktatáspolitika ezt a dualizmus korában lényegében mindvégig tiszteletben tartotta. A felekezeti jogakadémiák elleni támadások egyik érve — különösen a kiegyezés utáni években — éppen az volt, hogy az egyházi irányítás, a vallási doktrínák következtében a tanítás és a tudományos kutatás szabadsága ezekben az intézményekben csak korlátozott mértékben érvényesíthető. Az ezzel kapcsolatos bírálatok nem voltak alaptalanok. A pécsi püspöki joglíceum 1881. évi szabályzata értelmében az intézmény élén a prodirektor (egy kanonok) áll, aki köteles „a tanárok előadásain megjelenni, azoknak mind pontos megtartását, mind szellemi irányát lehetőleg ellenőrizni"; a tanárok ellen felmerülő minden vád és panasz felett a prodirektor intézkedik; a tanárok köteleztetnek a hitszónok által tartott istentiszteleteken megjelenni, az ünnepi körmeneteken résztvenni; a nagyobb mérvű kötelességmulasztást, hanyagságot, a hivatásukkal ellenkező erkölcsi viseletet tanúsító, „avagy hit- és államellenes tanokat" hirdető tanárokat a prodirektor felfüggesztheti, és eltávolításukra a püspöknek előterjesztést tehet. E szabályzatnak a tanári kar ülésén tartott kihirdetésekor a joglíceum egyik tanára közölte: „Ezen rendelet ellen a tanári tekintély és lelkiismereti szabadság nevében óvással élnék, ha annak a rendelet jogszerűsége mellett helye lehetne. így csak kijelentem, hogy e rendelettel szemközt a szabad elhatározás jogát magamnak fentartom"; majd másfél hónap múlva lemondott állásáról. A jogakadémia történetírója is másfél évtized múlva úgy értékelte a szabályzatot, hogy az „legtöbb pontjaiban egyenesen a hazai törvényekkel, államjogunk egyes tételeivel, királyi rendelésekkel, a tanárok magánjogi igényeivel ellenkezvén, egyrészt a tanári tekintély csorbításával a jogakadémia beléletében visszás állapotokat idézett elő, másrészt alkalmas lett volna a pécsi jogakadémia romba döntésére is".2 4 A századforduló után a tanítás és a tudományos kutatás szabadságának megsértése néhány esetben nagyobb visszhangot váltott ki; így ugyancsak a pécsi joglíceum egyik tanára, Bors Emil ellen a Huszadik Században megjelent tanul-24 Kopcsányi: i.m. 53., 166-169.
