Századok – 2004

Tanulmányok - Ladányi Andor: Az egyházak és a felsőoktatás a dualizmus korában I/3

AZ EGYHÁZAK ÉS A FELSŐOKTATÁS A DUALIZMUS KORÁBAN 33 jogi szakoktatás reformja föltétlenül szükséges, de az úgy a tudomány, mint a gyakorlati élet igényeinek megfelelően csak egyetemi rendszer és tanszabadság alapján eszközlendő" (ami gyakorlatilag a jogakadémiák elleni állásfoglalást jelentette). 1892 és 1904 között e tárgyban négy törvényjavaslat is készült (amelyek az egységes államvizsga bevezetésével és a doktorátus tudományos fokozattá tételével előnyösek lettek volna a jogakadémiák számára). E törvényjavaslatok azonban nem kerültek az országgyűlés elé, elsősorban a budapesti egyetem jogi karának ellenállása, a felekezeti jogakadémiák elleni állásfoglalása miatt. E karnak az 1902. évi törvényjavaslattal kapcsolatos véleménye szerint „a magyar állam a jog- és államtudományi oktatás terén az egyházfelekezetekkel szemben [...] túlment az általában elfogadható engedékenység határán. Úgy látszik, hogy az egyházfelekezetiség az államiság, a vallás, a jog fölé fog kerekedni", ezért e kar hangsúlyozta, hogy a minősítési vizsga joga az államot illeti meg, a jogakadémiák csak alapvizsgát tarthatnak, és javasolta egyik-másik protestáns jogakadémia állami kezelésbe adását. A felekezeti jogakadémiák ellen foglalt állást a budapesti egyetemen Láng Lajos is 1905. szeptember 15-i rektori beszédében, megállapítva, hogy a legfelsőbb oktatás „minden kulturállamban a világi állam feladata". Tényleges változás azonban a jogakadémiák helyzetében 1910-ig csak annyi történt, hogy még 1892-ben a győri királyi jogakadémiát megszüntették. Az új egyetemek létesítése azonban a jogakadémiák helyzetének alakulását is több tekintetben befolyásolta. A két új egyetem felállításával a debreceni és a pozsonyi jogakadémia megszűnt (bár utóbbit illetően felmerült Szegedre helyezésének lehetősége is). De ezen túlmenően vár-ható volt, hogy az új egyetemek elszívó hatása következtében csökkenni fog a megmaradó jogakadémiák hallgatóinak száma, és élesebben vetődött fel az a probléma, hogy négy egyetemi jogi fakultás mellett szükség van-e 8 — köztük 6 felekezeti — jogakadémiára. Mitrovics Gyula 1911 november végi cikkében ezzel kapcsolatban azt írta: „ha a tervbe vett egyetemek megépülnek, ütött a vidéki jogakadémiák végső órája. Rövidebb, hosszabb sorvadás után, mint hivatásukat betöltött s immár fölösleges szervek, lefordulnak nemzeti kulturánk organizmusáról. [...] az áldozatok között, mint anyagilag gyengébbek, a protestáns akadémiák fognak első helyen szerepelni." A legveszélyeztetettebb helyzetben levő, csekély hallgatólétszámú sárospataki jogakadémia már 1912 januárjában előterjesztéssel fordult a tiszáninneni egyházkerület közgyűléséhez, javaslatokat téve a jogakadémia versenyképességének biztosítására (majd 1916-ban, megállapítva, hogy „a sárospataki akadémia a korszellem által lassú haldoklásra van kárhoztatva", a teológiai akadémiával együtt a fejlődésképtelen Sárospatakról Miskolcra való helyezését javasolta). 1912. áprilisi ülésén az egyetemes konvent is foglalkozott a jogakadémiák problémájával, határozatában felkérte a minisztert a jogi oktatás gyökeres, a jogakadémiák alárendelt helyzetét megszüntető reformjának megvalósítására, valamint felhívta az egyházkerületeket, hogy „az új egyetemek felállítása által a jogakadémiákra bekövetkezhető válságos helyzetre" tekintettel jogakadémiáik megerősítése és versenyképességük biztosítása érdekében minden lehetőt kövessenek el. Mindezeknek azonban gyakorlati jelentősége nem volt, sőt a jogakadémiák helyzete tovább romlott annak következtében, hogy az 1912. évi VII. és az 1913. évi LIII. törvény a bírói és az