Századok – 2004
Tanulmányok - Kiss Gergely: A Pannonhalmi Apátság egyházjogi helyzete a 11-13. században II/265
A PANNONHALMI APÁTSÁG A 11-13. SZÁZADBAN 287 Ez a törekvés éppen a kolostorok belső reformtörekvéseinek hatására erősödött fel. Ez utóbbiak a 10. század második felében két földrajzilag is jól meghatározható területen jelentkeztek, a burgundiai Cluny-ben, és annak hatására a Capeting monarchia egyre több vidékén, illetve Lotaringiában (Gorze), majd onnét kelet felé terjedve a Német-római birodalomban. A két irányzat között jelentős különbségek mutatkoztak. A Cluny-reform az erőtlen királyi hatalomtól nem sok segítséget remélhetett, amit csak súlyosbított a világi egyházszervezet élén álló püspökök morális és fegyelmi válsága. Nem meglepő tehát, hogy a pápáktól reméltek segítséget, amelyet meg is kaptak. Erre jó alapot adott az alapítólevél, hiszen ebben Aquitániai Vilmos úgy rendelkezett, hogy a maga és rokonai nevében lemond minden jogáról, és azt átadja (traditio) Szent Péternek, az apátság pedig ezentúl ötévente tíz solidus cenzust fizet.104 Ez teremtett lehetőséget arra, hogy az apátság a későbbiekben minden téren kivonja magát a máconi püspök hatalma alól, és mint közvetlenül az Apostoli Székhez tartozó apátság, exemptioban részesüljön.10 5 A Cluny-reform szakított az egyes apátságok elszigeteltségével, és például a tetszőleges püspök megválasztását a szükséges szentelésekhez. Ez fejeződik ki az oklevelek formuláiban is, ahol igen gyakran megtaláljuk a következő fordulatot: „salva sedis apostolicae auctoritate et diocesani episcopi canonica iustitia" vagy „salva diocesani episcopi canonica iustitia et reverentia", vö. Scheuermann, A: Die Exemption i. m. 44-51. 104 Fabre, P: Etude sur le Liber Censuum i. m. 53-54. 105 931-ben XI. János pápa helybenhagyta az alapító, Vilmos rendelkezését, amellyel átadta a kolostort az Apostoli Széknek. Megtiltotta, hogy valamely király, gróf, püspök, vagy az alapító rokonai beavatkozzanak a kolostor belső ügyeibe. (JL 3584., Papsturkunden 896-1046 I—III. Ed. Zimmermann, H. Wien 1988-1989. (a továbbiakban: PU - I. 107-108.) 938-ban VII. Leó, majd 951-ben II. Agapét pápa is megerősítette ezt, illetve különösen hangsúlyozták a szabad apátválasztás fenntartását. (JL 3605., PU I. 137-138., JL 3648. [949!], PU I. 229-231.) 968-ban XIII. János pápa körlevelet intézett a galliai püspökökhoz, amelyben a kolostori vagyon sértetlenségére hívta fel a figyelmet, és megismételte: az apátság pápai oltalom (protectio) alatt áll (JL 3744., PU I. 372-373.). V Gergely pápa 998-ban megtiltotta az ordinariusnak, hogy az apát engedélye nélkül szerzeteseket szenteljen fel, a kolostorban misézzen. A pápa megerősítette az apátválasztás jogát, és lehetővé tette, hogy az apát megáldását bárhol, bármely püspöktől kérje (JL 3895., PU I. 676-679., JL 3896., PU I. 682-686.). Az apát és máconi püspök viszonya nem sokkal később elmérgesedett. 1024-ben XIX. János pápa megerősítette az apátság különböző jogait. Ezek között új elemként szerepel a kiközösítés- és az interdictum-tilalom bármely püspök számára (JL 4065., PU II. 1052-1054.). 1025-ben Odiló apát a szerzetesek felszentelését a vienne-i érsektől kérte. Gauzlin, a mácon-i püspök erre panaszt tett az anse-i zsinat előtt, és azzal vádolta az érseket, hogy jogtalanul járt el, mivel nem kérte ki az ő beleegyezését. Az érsek azzal védekezett, hogy ő Odiló kérésére szentelte fel a szerzeteseket. Az apát arra hivatkozott, hogy privilégiuma alapján — itt V Gergelyére utalt — a felszentelést tetszőleges főpaptól kérheti. Ennek ellenére elítélte a zsinat, mire az apát a pápához fordult. XIX. János új privilégiumában (1027) megerősítette V Gergely kiváltságlevelét, és hozzátette, hogy a püspök nem élhet a kolostorral szemben az excommunicatio és az interdictum eszközével, panasz esetén a pápához kell fordulni. (JL 4079., Cowdrey, H. E. J.: The Cluniacs and the Gregorian Reform i. m. 268-269., PU II. 1083-1085.). Itt tehát már nemcsak a püspök rendi joghatóságának korlátozásáról van szó, hanem a potestas iurisdictionis egyik legfontosabb elemének, az egyházi fenyítékek alkalmazásának megvonásáról, joggal tekinthetjük tehát ezt a rendelkezést exemptionak. A pápa egyúttal meghagyta II. Róbert királynak, hogy segítsen az apátság megvédésében, ugyanakkor megfeddte Gauzlin püspököt, valamint Burchard lyoni érseket is alárendeltje cselekedetéért (JL 4081., PU II. 1086-1087.; JL 4082., PU II. 1088.; JL 4083., PU И. 1089.). Ezzel természetesen a vita nem zárult le az apátok és a máconi püspök között. A későbbi pápai bullák és zsinati határozatok tanúskodnak erről. Megállapítható, hogy az apátság püspök által vitatott jogállása kérdésében rendre veszített a szerzetesekkel szemben, viszont azokban az esetekben, ahol a Cluny-nek reformálás céljára adott kolostorok státusáról volt szó, a pápa nem mindig döntött az apátság javára, tekintettel volt az
