Századok – 2004
Történeti irodalom - Yves Denéchére: Jean Herbette (1878–1960). Journaliste et ambassadeur (Ism.: J. Nagy László) I/261
261 TÖRTÉNETI IRODALOM az összes iskolának majdnem a felét teszik ki. Ehhez számítandó még a vallás- és tanulmányi alapok (128 ezer kat. hold) jövedelme, amelyből a kongrua egy részét fedezik, 150 plébánia kegyűri terheit viselik, valamint a szerzetesrendek, papnevelő intézetek, középiskolák és tanítóképzők segélyeztetnek. Salacz Gábor is tesz korrekt célzásokat a jó viszony objektív alapjaira, amelyek oly fontossá tették a magyar fél számára (is) a főpapkinevezések ügyét. Salacz Gábor könyvének részletes lábjegyzetei méltóak egy vérbeli tudóshoz és levéltároshoz, aki a kellő nyelvismeret — jelen esetben az itt hasznosított latin, francia és olasz — birtokában a legfontosabb hivatkozásait az eredeti nyelven is megadja a jegyzetekben. Néhány zavaró, esetenként bántó elírás, tévesztés mégis a szövegben maradt. így például a 19. oldalon említett Friedrich-kormány idején még nem létezett nemzetgyűlés; bár ez írta ki a választásokat, maga az egykamarás nemzetgyűlés a rá következő Huszár-kormány idején zajlott le, majd ült össze 1920 februárjában az egykamarás törvényhozó szerv. A szerző — esetenként talán már a szerkesztő — egy lábjegyzetszám alatt von össze nem egybe tartozó információkat vagy hivatkozásokat, ami nem pontos, sőt zavaró lehet. Az 56. oldalon a szerző azt állítja, hogy Vass József 1918-19-es szerepe a Papi Tanácsban volt a fő akadálya későbbi püspöki kinevezésének. Ez tévedés, mert Vass nem a Papi Tanácsban vett részt, hanem a teljesen legitim módon, a hercegprímás egyetértésével alakult Országos Katolikus Tanácsban, mely a Károlyi-kormány idején jött létre. (Ebben tevékenykedett pl. Giesswein Sándor is.) A Papi Tanács egészen más, kánonilag illegitim szervezet, amelyhez előbbieknek semmi közük sem volt. Mint már utaltunk rá, Vass mellőzésének más politikai okai (és a magánéletére vonatkozó, pletyka-szinten terjedő híresztelések) voltak az okai. A kötet végén névmutató található, amit bizonyára nem Salacz állított össze, s ez sem mentes a téves információktól. Nekünk három ilyen ragadta meg a figyelmünket: Antal István 1944-ben (nyilván a Sztójay-kormányban) nem „vallás- és közoktatásügyi, ill. propagandaügyi miniszter" volt, hanem igazságügyminiszter, akit egyidejűleg megbíztak a kultuszminiszteri teendők ellátásával is. (Propagandaügyi miniszter 1942-1944 között volt, a Sztójay-kabinetben ilyen tárca nem létezett.) Csiszárik János nem címzetes püspök, hanem választott püspök volt. Gömbös Gyula nem 1929-1932 között volt honvédelmi miniszter, hanem 1929-től 1936-ig, mert miniszterelnökként is megtartotta a honvédelmi tárcát, amelytől csak súlyos betegsége utolsó heteiben kellett megválnia. Nem biztos, hogy a tudományos munkák kézirataira is érvényes, amit a borra mondanak, hogy az állás során érlelődik teljessé. Salacz kézirata felett sem múlhatott el az idő nyomtalanul, ám annak alapvető értékei, eredményei mégsem avultak el, és Adriányi Gábor jóvoltából nem mentek veszendőbe. Gergely Jenő Yves Denéchère JEAN HERBETTE (1878 - 1960) Journaliste et ambassadeur EI.E. - Peter Lang Bruxelles 2003. 394 о. JEAN HERBETTE Újságíró és nagykövet. Az Angers-i Egyetem fiatal docense a francia-spanyol kapcsolatok történetéről (La politique espagnole de la France de 1931 à 1936. Une politique française de rapports inégaux. L'Harmattan Paris 1999. 334. p.) írott disszertációja készítése közben találkozott a szakirodalomban nagyon leegyszerűsítve és sommásan megítélt Jean Herbette személyével. Miután egyre többet tudott meg e nem szokványos diplomatakarriert befutó emberről, a kezdeti kíváncsiság szakmai érdeklődéssé változott, s ennek a produktuma lett a francia külügyminisztérium által patronált 'Diplomatie et Histoire' sorozat könyve. A külpolitikai újságíróból lett diplomata előbb országa első moszkvai nagykövete volt (1925-1931), majd a madridi missziót vezette (1931-1937). Mindkét fővárosban akkor teljesített szolgálatot, amikor ott az ország — s bizonyos értelemben Európa — sorsát is meghatározó események történtek. A Szovjetunióban Sztálin korlátlan hatalomra tett szert, és elkezdte a totalitariánus állam kiépítését. Spanyolországban a monarchia bukását követő feszült évek polgárháborúba torkolltak, amelynek az eredménye szintén egy exteremista diktatúra lett. Mondhatjuk, hogy önmagában már a társadalmi-politikai környezet is, amelyben dolgozott, érdekessé teszi Jean Herbette személyét.
