Századok – 2004
Történeti irodalom - Le Livre Noir du Colinialisme. XVI–XX siécle: de l’extermination á la repentence (Ism.: J. Nagy László) I/247
247 TÖRTÉNETI IRODALOM episztemológiáját, s ezen keresztül a természetjogra, a természeti törvényre, a társadalmi szerződés és a szuverén szükségességére vonatkozó elképzeléseit; vagy Locke-ról, az orvosról, Robert Boyle és a Royal Society alapító tagsága java részének személyes barátjáról. Igaz, ezek az összefüggések maguk is nehezen mérhetők fel anélkül, hogy meggondoljuk: a természetjogi gondolkodás 17. századi, többek között Hobbes és Locke (valamint a könyvben nem említett, de nem kevésbé átütő Grotius és Pufendorf) által fémjelzett átalakulása, a hangsúlynak a természeti törvényről a természetes jogok elsődlegességére való áthelyeződése elképzelhetetlen a 16-17. századi szkepticizmus által a természet és a természeti törvények megismerhetősége (nemegyszer puszta létezése) iránt tanúsított kételye, e kétely kihívó, katalizáló szerepe nélkül. Erről a tradícióról a könyvben ugyancsak nem esik említés. Mindezekért kárpótolhatna a kötet információ- és adatgazdagsága, a korszakalkotó művek mondandójának közérthető összefoglalása. Pontatlanságok, értelmezés- és ténybeli tévedések azonban ezekkel kapcsolatban is óvatosságra intik az olvasót - íme, néhány példa. Skandináviában a reformációnak nem a kálvini, hanem lutheri változata terjedt el (136. о.). II. Károly angol király törvénytelen fia, az 1683-1685 között a majdani II. Jakabbal szemben trónkövetelőként fellépő Monmouth nem gróf, hanem herceg volt (191. o.). Már az értelmezés régiójába tartozik, hogy Descartes híres „cogito-tétele" nem annyira „az emberi ész felsőbbrendűségében való szókratészi hitet" állította vissza (21. o.), mint éppenséggel a szkepszis sajátos megnyilvánulása: arról szól, hogy gondolkodóként vagyok, a világot számomra egyedül a tudatomnak az érzékszerveim által közvetített képek képviselik, s — mivel ezek az érzékszervek gyarlók — Isten létezésében való hitem az egyetlen garancia arra, hogy ez a világ valóságosan is létezik. Erősen kétes, de legalábbis a közöltnél bőségesebb bizonyításra vagy árnyalásra szorulna az a megállapítás, hogy Hobbes gondolkodása „korának angol belpolitikájában gyökerezett" (180. o.) - hatalmas (angol és nemzetközi) élményanyaga nyilván átszövi gondolkodását, de alapvetően inkább kifejezetten absztrakt, nem az empíriából kiinduló gondolkodóként szokás számon tartani. Locke-ot aligha tekinthetjük ,,az 1688-as egyezmény szellemi képviselőjének"(192. о.): a természetes jogokból kiinduló Locke minden mérséklete ellenére is túl radikális volt az Orániai Vilmossal való kompromisszumot tető alá hozó, pusztán a II. Jakab konkrét törvénysértéseinek megismétlődésétől tartó, az „ősi alkotmányban" foglalt történeti jogokra apelláló whig vezetők számára. Locke politikai elméletét Hobbeséval szembeállítani (192. о.) a filozófiában van létjogosultsága, az eszmetörténetben ez kevésbé egyértelmű: a történészek inkább Locke explicit állításából indulnak ki, mely szerint a Két értekezés a kormányzatról című művet Robert Fiimernek a királyok isteni jogalapú, örökletes abszolút hatalmát hirdető — akkoriban Hobbesénál sokkal nagyobb hatású — elméletének cáfolataként írta. Ez egyebek mellett az Első értekezésből tudható, amely — Held József különös, a forráshasználattal kapcsolatban erősen gondolkodóba ejtő állításával (194. o.) ellentétben — nem veszett el, hanem 1689 végén a másodikkal együtt megjelent, s a mai napig rendszeresen szerepel a mű kiadásaiban (igaz, a Második értekezést önállóan is szokás megjelentetni). Üdvözlendő tény, hogy a nyugat-európai eszmetörténet e fontos fejezetéről önálló monográfia jelent meg a Történettudományi Intézet gondozásában. Held József széles erudícióról tanúskodó könyvét azonban jelzett értékei ellenére is Janus-arcú teljesítménynek találom. Néhány megkapó pályarajz felvillantja a benne rejlő lehetőségeket, amelyek megvalósítását akadályozza homályos koncepciója, használhatóságát pedig a kellően alapos lektorálás elmaradása is rontja - így aligha segíti hozzá művelt olvasóját „az európai szellemi fejlődés átfogóbb megragadásához". Kontler László LE LIVRE NOIR DU COLONIALISME XVIe - XXe siècle: de l'extermination à la repentence Marc Ferro (Ed.) Robert Laffont 2003. 831 o. A KOLONIALIZMUS FEKETE KÖNYVE A XVI-XX. század: a népirtástól a megbánásig A cím a kommunizmusról szóló Fekete könyvet juttatja az eszünkbe. Az is inspirálta a szerkesztőt, Marc Ferrót, a történelemtudomány eredményeinek magas fokú népszerűsítésében is kitűnő történészt e könyv megjelentetésére, de nem elsősorban az a mű. Főként a 2001. szeptemberi események, az algériai iszlám fundamentalizmus tragikus következményei és a dél-afrikai Durban-
