Századok – 2004
Figyelő - Vofkori Mária: Imreh Istvánról I/223
FIGYELŐ 233 falu ízes, sajátos fordulatokkal teli beszédmódját, az igényes és érthető szakmai terminológiával. ) Már az 1947-ben közzétett Székely falutörvényekhői láthatjuk, hogy Imreh alapos ismerője nemcsak az erdélyi, hanem a teljes magyar nyelven íródott gazdaság- és parasztságtörténeti irodalomnak, hisz jegyzeteiben mintegy összefoglalót nyújt arról. Helyet kapnak ebben a felsorolásban Tagányi Károlytól, Domanovszky Sándortól kezdve mindazok, akiknek a társaságában, és akiknek a munkásságával együtt elemzi jó negyven évvel később az Imreh-i életmű lényegét Wellmann Imre. Imreh István több, mint 200 tanulmányából és több, mint tucatnyi könyvéből bármelyiket kiragadhatnánk, és nem volna híján az általa használt módszer rövidebb, hosszabb leírásának. Ezért — a bőség zavarával küszködve — igyekeztünk kiválasztani egy pár olyat közülük, amelyekben hosszasabban, reprezentatívabban taglalja a módszer kérdését, és azt illetően a saját hovatartozását. Egyik 1970-en megjelent tanulmányát2 6 azzal indítja, hogy miképpen jutottak el az Annales köré csoportosuló historikusok Marc Bloch és Lucien Febvre nyomdokain haladva a társadalmi tudományok egységének hitvallásától az embertudományok egységének szentelt vitákig. „Ezért fogják fel napjainkban mind többen — mondja — történeti-szociológiai tudományként az agártörténetírást. A Székelyföld nem nélkülözi a múltbeli társadalom-leírásokat. Ezt Egyed Ákos kutatásai meggyőzően bizonyítják, Bözödi György pedig a Székely bánja nagy kísérletében eleve abból indul ki, hogy a társadalmi valóság attól is egység, hogy folyamatosság. Joggal hivatkozhatunk tehát saját hagyományainkra, amikor a szociológiai látásmódot igényeljük a történetkutatásban."27 Imreh István szerint az agrárszociológia és a falumonográfiák iránti egyre növekvő érdeklődés jó terepet kínál a történeti és a szociográfiai-szociológiai kutatások egybekapcsolására. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy sajnos a társadalmi tudományok egybekapcsoltsági köréből még csak a néprajzra hivatkozhatunk, hisz ez a tudomány az, ami a jelen felől közelíti meg ugyanazt a jelenséget vagy folyamatot, amely felé a történész a régmúlt felől közelít, és így mindkettő óhatatlanul rákényszerül a másik módszereinek ismeretére és használatára. Tehát az agrártörténésznek használnia kell a szociológia módszereit, de használnia kell adott esetben a néprajzéit is, a helyzet minél pontosabb felméréséhez viszont szükség lehet a természet- és agrártudományokkal (olyanokkal, mint például agrokémia, pedológia, agrármeteorológia, fitotechnika, zootechnika) való szimbiózisra. De például a munkaerő számbavételénél nem kerülhetjük el népességstatisztikához való fordulást sem, hisz a „korszerű helytörténetírás a struktúrára vonatkozó alapvető számszerű felmérések nélkül elképzelhetetlen".2 8 Ha egyetlen szóval szeretnők kifejezni azt, hogy milyen módszert ajánl Imreh István a jelen agrártörténésze, gazdaságtörténésze számára, amely hozzásegítheti a kutatót ahhoz, hogy elkerülhesse tudományágának buktatóit, akkor talán azt mondhatnánk, hogy egy interdiszciplináris módszert, hisz „az egyes agrárgazdasági tényezők együttes vizsgálata éppen azt a célt szolgálja, hogy ne 26 Imreh István: Agrártörténetírás és a székely múlt megismerése. - Aluta. Sepsiszentgyörgy, 1970. 157. 27 Uo. 28 Uo. 159-160.
