Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 189 magyarbarát érzéseivel, magyarbarát mentalitásával egészen idegenül álltak és állnak még ma is szemben. E két sváb vezető szervező munkája a német-magyar kapcsolatok szomorú jelenségeihez tartozik. Itt is ugyanazok a folyamatok figyelhetők meg, mint a Bánátban. Azok, akik ezekben a szervező munkálatokban tevékenykedtek, — miként azok a körök is, amelyek ezt a munkát kívülről tartották szemmel — láthatóan nem bírták másképp elképzelni a jugoszláviai németek öszszefogását, összekovácsolását, mint magyarság elleni erős éllel. „Az érzések és a felfogás szükséges szétválasztása" jegyében bekövetkezett szervezés vezérmotívuma a magyarság rágalmazása és szidása volt. Szüntelenül emlegették a gyűlöletes magyar igát, a „barbár elnyomást", és nem tudtak betelni a sóvárgóan kívánt „felszabadulás" új rendjének dicsőítésével. Az ilyen magatartást tekintve, amely a sváb nép lelkében bosszűs visszhangot keltett, a gúzsba kötött magyarságot mély elkeseredés kerítette hatalmába. Hát lehet ezen csodálkozni, amikor a német vezetők a magyarokkal szembeni ellenszenvüktől befolyásolva nem hajlottak arra, hogy politikai téren a magyarokkal kooperáljanak, bár a magyarok — a német szervező munka sértő módszereit figyelmen kívül hagyva — mindkét kisebbség közös érdekeit az együttműködés révén jobban védhetőnek találták, és ezért már ehhez keresték az utat. Dr. Kraft az 1923-ban megtett magyar ajánlat elől azzal az indokkal tért ki, hogy a németség érdekei ellen van, hogy az irredentizmussal vádolt magyarokkal kötendő paktum révén kompromittálódjon. 1925-ben ismét elutasító választ kapott a magyar párt. Indoklás: a Magyar Párt szervezetlensége. 1926-ban a magyar pártvezetők egyike nyílt felhívást intézett a Német Párt vezetéséhez a közeledés és a kooperációban való esetleges megegyezés érdekében. A sváb nép körében ez a felhívás lelkes visszhangra talált, azonban a német pártvezetés ezúttal is úgy vélte, az együttműködés korai lenne. Beérte a „morális szolidaritás" hangoztatásával. A jugoszláviai kisebbségek politikai életének további története is arról tanúskodik, hogy a németség vezetőiből hiányzik a szükséges politikai és pszichológiai ösztön, hogy a tősgyökeres kisebbségek szolidaritásának magasságába emelkedhessenek. így a német pártvezetés az 1927-es országgyűlési választások alkalmából a radikális párttal folytatott tárgyalások során olyan magatartást tanúsított, amelyben a legkevésbé sem ismerhető fel a jugoszláviai svábok és magyarok sorsközössége és érzelmi összetartozása. Minden kétséget kizáróan a két kisebbség együttműködése nagy előnnyel járt volna. A pszichológiai feltételek adottak voltak. A sváb nép széles tömegei magyarbarát beállítottságúak voltak. Ma is azok. A német pártvezetők mereven tartózkodó magatartásának az lett a következménye, hogy a magyarságnak két fronton kellett védekező harcot folytatnia: a szláv pártok ellen és a hivatalos német politika ellen. Súlyos „handicap"-et jelentett a magyarságnak, de a kisebbségek összérdekei számára is az a körülmény, hogy a németek vezetői a mindenkori kormányokkal szemben kivétel nélkül megalkuvóan viselkedtek. Ez a magyarság teljes elszigeteltségéhez vezetett, jóllehet az irredentával való befeketítések miatt ettől kezdettől fogva szenvedett. Ennek következtében a magyarok vezető rétegeinek — gazdaságilag teljesen földre terítve — ezek között a gondolhatóan legkedvezőtlenebb viszonyok között kellett védekezniük.