Századok – 2004

Történeti irodalom - Gömbös Gyula hatalomra kerülése és kormányzása 1932–1936. Antal István sajtófőnök emlékiratai (Ism.: Pritz Pál) VI/1498

1498 TÖRTÉNETI IRODALOM 1498 GÖMBÖS GYULA HATALOMRA KERÜLÉSE ÉS KORMÁNYZÁSA 1932-1936 Antal István sajtófőnök emlékiratai A kötetet szerkesztette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, az annotált névmutatót összeállította: Gergely Jenő Új Palatínus-Könyvesház Kft., Budapest, 2004. 568 o. A népbíróság dr. Kató Zoltán bíró által vezetett tanács 1946. április 5-én Antal Istvánt, a Gömbös-korszak „szürke eminenciás"-át, a Kállay-kormány tárca nélküli propaganda miniszterét, a Sztójay Döme vezette bábkormány kultuszminiszteri teendőkkel is megbízott igazságügy-miniszterét kötél általi halálra ítélte. Antal ezután több mint fél évig úgy élt, hogy bármikor a vesztőhelyre vihetik, majd Rákosi Mályás közbenjárására november 26-án Tildy Zoltán köztársasági elnök kegyelemből az ítéletet életfogytig tartó kényszermunkára változtatta. 1956-ban a forradalom napjaiban Antal szabadlábra került, a forradalom bukása után nem élt az emigrálás lehetőségével, helyette a büntetés-végrehajtási intézet felé vette lépteit, ahonnan 1960-ban közkegyelem- mel szabadult. Vajon miért tarthatta fontosnak Rákosi Mátyás, hogy megmentse ennek az embernek az életét, miközben — saját szavai szerint — a nyála csorgott azért, hogy az új hatalom mennél több háborús bűnöst bíróság elé állíthasson? Antal István Kenderesen, az ottani kocsmáros gyermekeként született. Jogászi pályára lépett, ám egyetemi tanulmányai hamar megszakadtak, katonaként alaposan megszenvedte a világháború poklát. Mélyről ismerte a magyar társadalom vérlázító igazságtalanságait, s ellene — mint nagyon sokan mások — szélsőjobboldali alapról akart tenni. Rákosi Mátyás vélhetőleg Antal István plebejus származása okán avatkozott bele a háborús bűnös sorsába. Antal István tipikus példája annak a társadalmi demokratizálódásnak, amely a Horthykorszakban Magyarországon lezajlott. Ennek a folyamatnak semmi köze nincs a politikai demokráciához, hiszen ez a folyamat egy autoriter, antidemokratikus rendszerben, többek között annak a Gömbös Gyulának a miniszterelnöksége alatt zajlott le, aki fehér radikális alapon, tehát a bethleni konzervatív liberális rendszer leváltásával akarta az országot modernizálni. Antal — mint jeleztük — fontos szerepeket vitt, mégsem tartjuk a szó teljes értelmében szürke eminenciásnak, hiszen tevékenységében nem volt semmifajta önállóság, azt sokkal inkább a tökélyre vitt alkalmazkodás jellemezte. Kezünkben lévő fontos emlékirataiban ez ugyanúgy tükröződik, mint a kéziratot szakavatottan sajtó alá rendező, a terjedelmes szövegből a szélesebb olvasó közönség várható érdeklődésére figyelemmel biztos kézzel válogató, a textúra megértését közel félezer jegyzettel mindenkor valóban informatívan segítő Gergely Jenő által írt, az életutat a korszak fölényes ismeretének birtokában bemutató Bevezetésben. Antal István tehetségével, műveltségével, szorgalmával kor- és pályatársai közül kiemelkedő ambiciózus ember volt, törekvésével maga mennél magasabbra szeretett volna emelkedni, ám ezt az ambíciót nem kamatoztatta arra, hogy a benne lobogó szociális indulattal a rendszer kiáltó igazságtalanságainak orvoslásáért önállóan, saját iniciatívából is tegyen valamit. Pályafordulói egyben a rendszer sajátos jellegét, jobboldal és szélsőjobboldal historiográfiánkban sokszor megállapított szimbiózisát is dokumentálják. Amikor Gömbös Gyula ellenzéki pozícióban van, akkor a Szózat c. lapban támadja Antal a rendszert. Amikor gazdája megtér a Gazdához, Bethlen Istvánhoz, az pedig befogadja Gömböst, akkor Antal számára nem jelent megrázkódtatást — és a Magyar Szemle liberális konzervatív jellegét sem veszélyezteti —, hogy a szorgos tollforgató a folyóirat belpolitikai rovatát tölti meg írásaival. Még érdekesebb Antal tárca nélküli propagandaminisztersége. A kocsmáros gyereknek a harmincas években az volt a nagy vágya, hogy ő lehessen az igazságügyi miniszter, ám a hatalma teljében lévő Horthy Miklós számára (bár, mint közismert, a kormányzó sem büszkélkedhetett valami magas származással, államfősége kezdeti éveiben nemegyszer saját bőrén tapasztalhatta a született arisztokrácia felé áradó lenézését) elfogadhatatlan volt, hogy ilyen jött-ment figura számára engedélyezzen bársonyszéket. Amikor pedig miniszterségére sor kerül, akkor hazája már megszállt ország, a kormányzó akarata nagyon keveset számít. Mivel visszaemlékezéseit Antal István az MTA Történettudományi Intézete megbízásából készítette, ezért azt szinte megszületése pillanatától ismeri, használja a szakma. Ε könyv megjelenésével mostantól a kézirat a kutatás számára egy másfajta életre kel. Nem csupán a megsár-