Századok – 2004

Beszámoló - Litván György: A sajtó áthangolódása 1914 őszén VI/1462

Litván György: A SAJTÓ ÁTHANGOLÓDÁSA 1914 ŐSZÉN Az első világháború kitörésének napjaiban a sajtó — akkoriban a falragaszok mellett gyakorlatilag az egyedüli tömegkommunikációs médium — két vonatkozásban is elsőrendű szerepet játszott. Az egyik a tájékoztatás funkciója volt az óráról órára változó-alakuló eseményekről, a szarajevói merénylettől kezdve a Monarchia ultimátumán és a szerb válaszon át az orosz fellépésig és a nagyhatalmak egymásra válaszoló hadüzeneteiig, egyszóval egy lokális konfliktustól az európai és világháború kibontakozásáig. A sajtó másik, nem kevésbé fontos funkciója természetesen a véleményformálás volt egy addig példátlan, drámai és beláthatatlan világtörténelmi helyzetben, amikor hirtelen véget ért a „meghosszabbított tizenkilencedik. Század", amikor a civilizáció békés előrehaladásának perspektíváját egy csapásra felváltotta a kataklizmák, a tömeggyilkosságok új évszázada. Természetesen nem vállalkozhattam a magyar sajtó egészének vagy akár csak az önmagában is hatalmas fővárosi sajtó nagy részének áttekintésére. S nem gondolhatunk a sajtónak az egész háborúban betöltött szerepének bemutatására sem, ahogy a konferencia-meghívóban feltüntetett cím sugallaná. A mintavétel időben és terjedelemben egyaránt korlátozott mértékű. Átnéztem a szarajevói merényletet követő napoktól, tehát gyakorlatilag július elsejétől az európai háború kibontakozásáig, azaz szeptember végéig a budapesti sajtó néhány jellegadó és befolyásos képviselőjét. Ezek: a szocialista Népszava, a radikális-demokrata Vi- \ lág, a függetlenségi Magyarország, a polgári Pesti Napló, a populáris Friss Újság, valamint néhány reprezentatív folyóirat, mint a Nyugat, a Magyar Figyelő, a Szocializmus és a Huszadik Század. Éppen e legutóbbi, a Huszadik Század 1914. november-decemberi számá- 1 ban írta Jászi Oszkár Háború és kultúra című cikke elején: „Az utolsó évtizedben | Európa intellektuális közvéleménye egyre szélesebb köreiben egyre intenzívebb meggyőződéssé kezdett válni az a felfogás, hogy kontinensünk ama részeiben, amelyeket immár közös kultúra, közös gazdaság, közös demokratikus érzület fűz össze, a háború lehetetlenné vált. Pontosabban meghatározva: mind biztosabb, mind szilárdabb alapokon látszott nyugodni az a hit, hogy Európa összes államai keleten Oroszországig és délen a Balkánig annyira egybeforrtak, hogy közöttük háború többé nem lehetséges, és az Európa keletén és déli részein még elintézendő bonyodalmak megoldást fognak találni egy világháború veszélyének fölidézése nélkül". Ha talán túl szép is az európai harmóniának ez a képe, Jászinak bizonyára igaza van, amikor a továbbiakban „a váratlanul explodált európai háború által kiváltott megdöbbenésről" beszél. Nem vitás, hogy a háborús válság alapjában fel-