Századok – 2004

Beszámoló - A Magyar Történelmi Társulat 2004. évi szeptemberi ülése (Varga Gergely) VI/1448

BESZÁMOLÓ 1451 elleni háborútól. A kibontakozó háborúban ugyan nem engedte át a német csapatokat Magyarország területén, ám ellentétben az angol elvárásokkal, nem semleges államnak, hanem nem hadviselő félnek nyilvánította az országot. A mindkét oldal felé gesztusokat tevő politikája nem hozta meg az általa várt eredményeket, mert sem a britek, sem a németek nem támogatták Romániával szembeni területi követeléseit. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntést Teleki egyszerre látta győzelemnek és vereségnek, mert túl nagynak érezte a németek által követelt árat, és úgy vélte, hogy a háború után vissza kell adni a megszerzett területeket. A németek újabb és újabb követelései pedig csak tovább növelték a visszacsatolás árát. Miközben Magyarországnak a háromhatalmi egyezményhez is csatlakozott, Teleki még mindig úgy érezte, hogy nem szakadt el véglegesen Angliától. 1940 végén Lengyelország már régen elbukott, Olaszország háttérbe szorult, ezért Magyarország Jugoszlávia irányában próbált nyitni, amit ismét mindkét féllel megpróbált elfogadtatni. A jugoszláv kormányválsággal azonban Teleki csapdába került, választania kellett Németország és Jugoszlávia között. A döntés, amely Teleki beleegyezésével született, kézenfekvő volt, ám ő valószínűleg az utolsó pillanatig reménykedett a csodában, aminek az elmaradása maga után vonta öngyilkosságát. Teleki legfőbb célját Zeidler abban látja, hogy megtartsa Magyarország katonai erejét a háború végéig, amit csak saját érdekében szabad felhasználnia. Ezt az alapelvet azonban részben saját hibájából, részben Magyarország egyre szűkülő mozgástere miatt nem sikerült következetesen megvalósítania. Teleki, bár korábban is foglalkozott külpolitikával, nem volt gyakorlott diplomata, sőt habitusa is akadályozta abban, hogy jó diplomata legyen, mert gyakran nem volt képes az eltérő vélemények elfogadására. Munkatársai nem voltak ideális partnerei, ezért a kormánytól független saját „külügyminisztériumot" épített ki, s még egy menekült magyar kormány felállítását is előkészítette. Munkájának ellátásában a válságos időszakban fokozódó depressziója is hátráltatta. Összegzésül Zeidler Teleki külpolitikáját reagálónak és nem előre elgondoltnak értékelte, melyet a kettős ι célrendszer (revízió és függetlenség) is gúzsba kötött. Az előadások után ismét Kosáry Domokos kért szót, aki elmondta, hogy a fi-1 atal történészek sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint az idősebb generáció, mert ők a most tárgyalt kérdésről már mint történelemről beszélhetnek, és nem befolyásolják őket személyes élmények. Ez után élénk vita bontakozott ki elsősorban Ungváry Krisztián megállapításai, sőt személye körül. Többen az elnökségen kérték számon, hogy miként kaphatott szót, ám Kosáry Domokos figyelmeztette a felszólalókat arra, hogy Ungváry Krisztián elismert történész, akit éppen azért kértek fel erre az előadásra, mert fiatal. Arra is felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy hallgassák meg, vegyék tudomásul a mások szakmailag megalapozott véleményét is, még akkor is, ha nem értünk mindenben egyet. Ez után a közjáték után folytatódott a heves vita, de most már nem az előadók személyéről, hanem az előadásokról, illetve arról, ami azokból kimaradt, ugyanis többen hiányokat véltek felfedezni az elhangzottakban. Ók azt a választ kapták, hogy az este tudatosan csak Teleki Pál második miniszterelnökségével foglalkozott és elsősorban azt kellene megvitatni, ami elhangzott és nem azt,