Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
TÁRSADALOMPOLITIKA. A BETHLEN-ÉRÁBAN 145 a törvényhatóságok hozzákezdtek a gyermekvédelem intézményi feltételeinek megszervezéséhez. A népességcsökkenés másik fontos tényezője a tuberkulózis volt, amelyet a korszak népbetegségeként tartották számon. Az előadó a tüdőbaj legfőbb okaként a földes padlózatú, egészségtelen lakásokat jelölte meg. A kormány az 1920-as években különböző törvényekkel igyekezett a lakásépítkezéseket fellendíteni, ám ezek hatása csak a Bethlen-korszak végén jelentkezett. 1920-ban a trianoni Magyarország területén összeírt 2 739 813 lakóhelyiségből 1 347 962-nek földes padlója volt. A helyzetet súlyosbította, hogy az I. világháborút követő néhány évben az építőanyagok árának állandó növekedése miatt a magántőke építkezési hajlandósága minimálisra csökkent. A kormány 1921-ben 300 millió, 1922-ben már 1 milliárd papírkoronával járult hozzá az építkezések megindításához, így 1922 novemberéig 3869 egyszoba-konyhás lakás épült.4 8 Ennek ellenére 1922-ben több mint kétezer vagonban laktak emberek, a vagonlakásók ügye a nemzetgyűlés elé került. A kormány 1923-ban, 1925-ben és 1926-ban több törvényben adómentességet és kedvezményeket nyújtott a lakásépítkezésekhez, a lakbéreket pedig kötött lakásforgalom viszonyai között rendeleti úton szabályozta, a lakbérek növekedésének mérséklése céljából. Összességében véve 1925-27 között igen jelentős lakásépítkezésekre került sor, ám nem minden esetben a kor egészségügyi követelményeinek megfelelően. Az értekezleten többen is fontosnak tartották, hogy az ipari és kereskedelmi alkalmazottak esetében a munkaadó gyár vagy üzem tulajdonosa, vidéken pedig a gazda építessen állami támogatással munkásainak egészséges lakásokat. Sőt az értekezlet másnapján Munkáslakások címmel külön témakörben taglalták a lakáshoz jutás feltételeinek javítását. Az előadók állami támogatással, hosszú lejáratú, olcsó kamatozású hitelek révén látták megoldhatónak a lakáskérdést. Számos gyakorlati javaslattal szolgáltak. Ezek közül a lakóháztelepek kialakítását tartották a leginkább célravezetőnek. Az ipari és kereskedelmi központokban felépíthető lakóházakat kizárólag az ipari, a kereskedelmi, a mezőgazdasági munkások, a földművesek, a magánalkalmazottak, a kisiparosok és a kiskereskedők vehetnék igénybe. Az előadók szerint a lakóháztelepek sokkal előnyösebbek, mint a családi házak, mivel építési költségük kisebb, ugyanakkor nagyobb számú ember elhelyezésére alkalmasak. A lakóházakat részvénytársasági alapon az állam, a jótékonysági intézmények, a községek, a munkaadói érdekeltségek, és a vállalatok összefogásával építenék fel. Ugyanakkor a lakbér megállapításánál javasolták a helyi kereseti viszonyok figyelembevételét. A népesedéspolitikai témakör másik előadója, Laky Dezső a kivándorlás kérdéséről beszélt. Az előadó szerint ez kisebb jelentőségű kérdés volt, hiszen az I. világháborút követően visszaesett a kivándorló munkások aránya. A visszaesés okaként a korábbi legnagyobb befogadó országnak, az Egyesült Államoknak a bevándorlást korlátozó törvényét jelölte meg. Az előadó így a téma felvetése mellett nem tartotta szükségesnek külön intézkedések meghozatalát. A kivándorlás pontos megvilágítását és elemzését nehezítette, hogy az értekezlet nem tudott erre vonatkozóan adatokkal szolgálni, ám arra mégis jó volt, hogy felhívja a fi-48 Buday László-. Magyarország küzdelmes évei. Bp. 1923. 44-45.
