Századok – 2004
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Mentőakciók Magyarországon. Mítoszok és a valóság VI/1393
MENTŐAKCIÓK MAGYARORSZÁGON. MÍTOSZOK ÉS A VALÓSÁG 1413 ket a román kormány Magyarországon rekedt román-zsidó állampolgárai számára bocsátott ki. Ezt a vádat Freudiger egyébként élete végéig tagadta.58 Nem úgy, mint Eichmann, aki az „életeket teherautókért" tranzakcióban Magyarországon kívül beszerzett árucikkeket követelt, Becher Magyarország legnagyobb iparvállalatát, a csepeli Weiss Manfréd Műveket akarta az SS számára megszerezni. Himmler lelkes támogatását élvezve, aki a Waffen-SS biztos hadianyag-utánpótlását remélte a tranzakciótól, Becher azzal a Chorin Ferenccel kezdett tárgyalni, aki a nagyvállalat négy tulajdonos-családja közül az egyiknek a feje, de mind a négynek, az egész „rokoni csoportnak" a képviselője volt. Az SS-ben eltöltött hosszú szolgálatának minden tapasztalatát bevető Becher sikeresen küzdötte le a bonyolult tranzakció minden politikai és jogi akadályát. Magyarország névleges függetlenségét és önállóságát azzal honorálta, hogy az új igazgatótanácsba több keresztény magyart is beválasztott, hogy kijátssza a zsidó tulajdonok kisajátítását kimondó kormányrendeletet. Az 1944. május 17-én aláírt megállapodás révén az SS megszerezte a négy család árja tagjainak tulajdonában lévő részvények 51 százalékát. A megállapodás azt is kimondta, hogy az SS 25 évig tartó „gondnokságot" gyakorol a nagyvállalat felett, s hogy „gondnoki" teendőinek végzéséért az SS (valamint Becher) a bruttó árbevétel 5 százalékára jogosult. A megállapodás értelmében a „rokoni csoport" 48 tagja közül negyvenötnek szabad távozást engedélyeztek a szabad világba. A megállapodás titkos záradéka szerint ők még 600 000 dollárnyi és 250 000 márkányi készpénzben is részesültek volna, de ennek jó részét sohasem kapták meg a németektől. A „rokoni csoport" tagjai, akik néhány kivételtől eltekintve semmilyen módon nem kötődtek a zsidó közösséghez, Bécsbe repültek a megállapodás aláírásának napján. Épp ezen a napon repült Bécsbe Brand és Grosz is, hogy kétfajta küldetésüket megkezdhessék. Néhány hetes bécsi tartózkodás után 32 családtag Lisszabonba, egy kisebb csoport pedig Svájcba távozhatott. Kilenc családtagot Bécsben tartottak, ők „túszokként" kezeskedtek a többiek szabad világbeli ,jó magaviseletéért".59 Nem úgy, mint az eddigi mentőakciók, amelyek többé-kevésbé valóságosak voltak, a magyar-román határon tömegesen átszöktetett zsidókra vonatkozó beszámolók minden valóságos alapot nélkülöztek. A mítoszoktól hemzsegő beszámolókat két idős úr ötölte ki, majd román nacionalisták és kormányhivatalnokok karolták azokat fel sajátos bel- és külpolitikai céljaik előmozdítására a kommunista rendszer összeomlása előtt és után. Az egyik úr Carmilly-Weinberger Moshe rabbi volt, a kolozsvári neológ hitközség egykori vezetője, a másik pedig Raoul Sorban festő és bukaresti művészettörténész egyetemi tanár. A rabbi egyike volt a kolozsvári zsidó tanács vezetőinek, akik közvetlenül a tömeges deportálások kezdete előtt elszöktek a városból, tragikus sorsukra hagyva híveiket. A háború után a rabbi valóságos dezinformációs kampányt indított önmaga tisztára mosása céljából, hogy „bizonyítsa", állítólag Kolozsvár zsidó vezetői kérték fel egy mentőakcióra, amely miatt távoznia kellett a városból. A hevesen magyarellenes, szenteskedő, opportunista, nacionalista Sorban a maga részéről arra vágyott, 58 L. „Five Months" című visszaemlékezését, in Braham, Randolph L. (szerk.): The Tragedy of Hungarian Jewry. New York, Columbia University Press, 1986. 237-294. 59 Részletesen írja le a Weiss Manfréd Művek SS általi megszerzését, az ügylet politikai, gazdasági és diplomáciai bonyodalmait Braham: A népirtás politikája, i.m., 532-541.
