Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
TÁRSADALOMPOLITIKA A BETHLEN-ÉRÁBAN 143 lami adminisztráció útvesztői helyett a helyi megoldást részesítette előnyben, ehhez azonban a társadalom szociális érzékének a kifejlesztését, helyi közösségek anyagi összefogását tartotta nélkülözhetetlennek. Horvát szerint a legfontosabb feladat: „szociálpolitikai intézkedésekkel megelőzni a szegénységet, a szegényt pedig munkaképessé tenni, gazdaságilag önállóvá tenni."4 4 Konkrét tizenkét pontos javaslata a témakör egyik legérdemlegesebb alkotása volt. О többek között munkaalkalmak teremetésével, közmunkák bevezetésével, szociálpolitikai törvényalkotásokkal, a népjóléti minisztérium számára nagyobb pénzügyi fedezet nyújtásával, hadikölcsönök valorizálásával, olcsó népszállók és szegényházak létesítésével, az alkoholizmus elleni küzdelemmel, a munkaképtelenek intézeti ellátásával, a munkakerülők és egyéb antiszociális elemek átnevelésével megoldhatónak tartotta a szegényügyet. A népesedési politika A szegényügyet követően egy aktuális és lényeges napirendi pont következett: a népesedési politika témaköre. Ez azonban egy komplex szociális kérdéskört ölelt fel, mivel a születések számának alakulását, a népbetegségeket, a közélelmezést és a lakásviszonyokat is magában foglalta. Az 1920-as évek népbetegségeként ismert tüdővész szoros összefüggésben állt a magyar társadalom demográfiai mutatóival, az egészségtelen lakásokkal és a rossz étkezési szokások miatt legyöngült emberi szervezettel. A kérdéskör fontosságát alátámasztotta, hogy a háromnapos értekezlet mindegyik részproblémával külön foglalkozott. Az előadásokat Kovács Alajos helyettes államtitkár, a KSH igazgatója és Laky Dezső műegyetemi tanár tartotta. Az értekezlet első napján elsősorban olyan aktuális, a népesség növekedését gátló tényezőkről tárgyaltak, mint az egyke-rendszer, a tuberkulózis és a csecsemőhalandóság kérdése. Kovács statisztikai adatokkal bizonyította mindhárom probléma súlyosságát. A véleménykülönbségek azonban a megoldási javaslatokban igen élesen kiütköztek. A konferencia több résztvevője, így az előadó és a hozzászólók egy része erkölcsi és vallási alapon elítélte az egy gyermeket vállaló szülőket. Kovács és Geőcze Sarolta tanítóképző intézeti főigazgató arról beszélt, hogy a vallástalan és erkölcstelen élvhajhász életmód az oka az egy gyermek vállalásának. Az egy gyermeket vállaló nők önzősége és hiúsága a karriert és a saját élvezetet részesíti előnyben a családanyai kötelességek rovására. Geőcze a kérdés pszichikai oldalát taglalta, a testvér nélkül felnőtt gyermekek közösségi érzékének a hiányosságairól beszélt. A konzervatív keresztény politikusok többsége egyetértett ezzel az állásponttal, s a vallásos érzés elmélyítésében látta a kérdés megoldásának a kulcsát. Olyan konkrét javaslatokkal álltak elő, mint pl. az agglegényadó bevezetése, az örökösödési törvény megváltoztatása a többgyermekes családok javára, az adókedvezmények nyújtása három gyermek felett, a gyermeknevelési adó fizetése abban az esetben, ha egy házaspárnak tíz év alatt nem születik három gyermeke, a családipótlék-rendszer kiépítése, és az egykés falvak megbélyegzése. 44 Uo. 97.
