Századok – 2004
Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Mentőakciók Magyarországon. Mítoszok és a valóság VI/1393
1404 RANDOLPH L. BRAHAM neteknek, mint a láthatólag jó szándékú, de számukra teljesen ismeretlen fiatalemberek apokaliptikus jóslatainak. Jóllehet a halucok illegális tevékenysége nem volt veszélytelen, vezetőik, akik a mentési és segélyezési akciókat megtervezték, aránylag jó körülmények között éltek. A német megszállás első szakaszában irodájuk a Központi Zsidó Tanács főépületében működött, bizonyos mértékű immunitást és jó néhány személyes kiváltságot élveztek, így például nem kellett sárga csillagot sem viselniük. A Vaadához fűződő kapcsolataik révén sokaknak sikerült besoroltatniuk közvetlen családtagjaikat és híveiket a Kasztner-csoportba. Július végétől a svájci védettség alatt álló Vadász utcai „Üvegházba" tették át székhelyüket, amely — mivel területenkívüliséget élvezett — védelmet és még a korábbinál is nagyobb immunitást kölcsönzött illegális tevékenykedésük számára. Ez gyakorta fölkeltette a tradicionális magyar cionista vezetők bosszankodását, mivel úgy érezték, hogy az „illegális" akciók veszélybe sodorhatják az ő „hivatalos", svájci támogatást élvező mentőtevékenységüket. A nyilas korszakban azonban éppen a cionista ellenállók hajtották végre a mentőakciók legfényesebb példáit. A halucok sorsdöntő szerepet játszottak egyes közvetlen életveszélybe került zsidók megmentésében, gyermekek ezreinek megoltalmazásában és táplálásában. Lehetetlen pontos számadatban megadni, hány zsidót mentettek meg a halucok. Bármennyire szerény is ez a szám, a halucok mentő- és segélyező akciói messzemenően valóságosak voltak. A mítoszok csak a haluc vezetők alapvetően önmagasztaló, háború utáni beszámolóiból fakadtak, ezek ugyanis jócskán eltúlozták az akciók számát és eredményességét.2 9 A budapesti zsidóság megmentésének érdemét még két nyilas vezető is magának követelte, illetve mások tulajdonították nekik ezt az érdemet. Az egyik aspiráns maga Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezetője volt, aki az 1944. október 15-i puccs után Nemzetvezetővé lépett elő. Fogságában, 1946. február 11-én, miközben háborús bűnök elkövetése miatt népbírósági per folyt ellene, a következőket írta naplójába: „Lassan rájönnek a zsidók, hogy tényleg nekem köszönhetik életüket azok, akik az elmúlt zsidótragédiából élve visszajöttek vagy élve maradhattak."3 0 A másik nyilas vezető, akinek a zsidók megmentését tulajdonították, Sza- lai Pál volt, a szélsőséges párt rendőrségi összekötője, aki a háború vége felé átállt a zsidó vezetők oldalára. Szalainak úgy jutott ki 70 000 zsidó megmentésének dicsősége, hogy állítólag meghiúsította a német és magyar náciknak a főváros gettólakosságának még a Vörös Hadsereg érkezése előtti megsemmisítésére vonatkozó tervét - igaz, ezt a mentőakciót Wallenbergnek is szokás tulajdonítani.3 1 A hidegháborús korszak politikai szükségszerűségei, majd a szovjet rendszer összeomlása utáni kommunista- és zsidóellenes légkör miatt viszonylag kevés figyelem övezte azt a meghatározó szerepet, amelyet a Vörös Hadsereg játszott a budapesti zsidóság megmentésében. Magyarország poszt-kommunista korszakában 29 L. pl. Braham: The Catastrophe of Hungarian Jewry, i.m., 1342-1377. sz. tételek. Efféle önmagasztaló beszámolók alapján írta Bauer, hogy Joszef (Joshko) Meir, a Hasomér Hacair egyik tagja „szabotázsakciókat hajtott végre, vasúti szerelvényeket siklatott ki", 1. Bauer: Jews for Sale?, i.m., 235. Az állítást a mai napig egyetlen bizonyíték sem támasztja alá. 30 Karsai Elek - Karsai László (szerk.): A Szálasi-per. Budapest, Reform Lap- és Könyvkiadó Rt., 1988. 255. 31 Szalai tevékenységének részleteit 1. Braham: A népirtás politikája, i.m., 958.960.
