Századok – 2004

Közlemények - Katona Eszter: Az olasz fasizmus bukása és a Franco-rendszer VI/1381

1382 KATONA ESZTER solini természetesen már el akart volna szakadni német szövetségesétől, azonban ennek módját nem sikerült megtalálnia. Az olasz belpolitika fordulatának bemutatásához utalnunk kell néhány előzményre. A fasiszta ellenzék egyszer már megkísérelte eltávolítani Mussolinit a hatalomból 1942/43 fordulóján. Ekkor Dino Grandi, Giuseppe Bottai, Galeazzo Ciano és Luigi Federzoni — akik a július 24-25-i eseményeknek főszereplői is lettek — terveket készítettek Mussolini hatalomból való kiiktatására. A királlyal is felvették a kapcsolatot, aki szintén megelégelte Mussolini politikáját, mely az országot a szakadék szélére sodorta. Az ellenzék ekkor még csak Mussolinit akarta eliminálni, a fasizmust nem állt szándékában lerombolni. Kis Aladár szavaival élve ún. „monarcho-fasizmust" akart, mely a rezsim bizonyos demokratizálását jelentette volna. A fasiszta ellenzék első kísérlete azonban nem járt sikerrel, a Duce értesült az összeesküvésről és idejében leszerelte az akciót. Egykori híveit leváltotta, még sógorától, Ciano gróftól is megvált. Ezután Mussolini a külügyi tárcát már magának tartotta fenn, hátba támadói helyébe pedig addig ismeretlen, másodvonalbeli fasisztákat állított. Am ezek a döntések sem tudták már feltartóztatni az események menetét.5 Július 24-én este összeült a Fasiszta Nagytanács,6

ahol a résztvevők 19 igen és 7 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadták Grandi határozati javaslatát, mely kimondta, hogy a király veszi át a hatalmat a hadsereg felett, s hogy ugyancsak a királyt illeti meg a hadüzenet és a békekötés joga. Ez a javaslat egyet jelentett Mussolini teljes hatalom vesztésével. Ezek az események tehát már nemcsak az olasz belpolitikát érintették, hanem fontos következményekkel jártak Olaszország külpolitikájára és háborús pozíciójára nézve is. Az olaszországi drasztikus változások másnapján, július 25-én Spanyolország fontos szereplőként került már szóba, ugyanis Grandi a király előtt azt is indítványozta, hogy Mussolini bukását azonnali fegyverszünet kövesse. Ε célból felajánlkozott, hogy személyesen utazik Madridba, ahol felkeresi a brit nagykövetet, Hoare-t — aki egyébként személyes ismerőse volt Grandinak —, hogy tárgyalásokat kezdjen a szövetségesekkel. Ugyanezen a napon III. Viktor Emánuel király kihallgatáson fogadta Mussolinit, akit a palotából távozóban letartóztattak. A bukott diktátor helyére a király Pietro Badoglio tábornagyot nevezte ki. Az olasz nép az utcákat elárasztva ünnepelte Mussolini bukásának hírét, s az antifasiszta mozgalom erősödésének hatására a király augusztus 2-án betiltotta a Nemzeti Fasiszta Pártot, feloszlatta a fasiszta szervezeteket, milíciákat, osztagokat, vagyis eltörölte a fasizmus minden állami és jogi intézményét.7 A továbbiakban azt vizsgáljuk, hogy a fasizmus bukása milyen hatással volt a spanyolországi Franco-diktatúrára? A spanyol kül-, és belpolitikára gyakorolt olasz befolyás a spanyol polgárháború óta igen jelentős volt.8

Mint ismeretes, Olaszország (a hitleri Németország-5 Kis Aladár: Olaszország története 1748-1970. Budapest, Akadémiai, 1990. 225. 6 A Fasiszta Nagytanács gyűléséről részletesebben lásd: Jacques De Launay: A fasizmus végnapjai Európában. Budapest, Európa, 1975. 7-34. 7 Kis: i. m. 227-228. 8 A polgárháborús olasz segítség bemutatásával sok munka foglalkozik. Ε széles bibliográfiából csak néhány fontosabbat emelünk ki: Antony Beevor: A spanyol polgárháború. Budapest, Európa, 2002. Hugh Thomas: The Spanish Civil War. 3"' ed. London, Hamish Hamilton, 1977. Gabriel