Századok – 2004
Közlemények - Simon Attila: Legionárius telepítések Dél-Szlovákiában a két háború közötti időszakban VI/1361
LÉGIONÁRIUS TELEPÍTÉSEK DÉL-SZLOVÁKIÁBAN A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT 1365 közzétett kimutatások nemzetiségi adatokat nem tartalmaztak, a Földhivatal levéltári anyagaiból arra lehet következtetni, hogy ezeket mégis gondosan számon tartották. A csehszlovák kormányzat ezzel kapcsolatos kétszínű politikáját jól példázza az a levél, amelyet a Csehszlovák Külügyminisztérium küldött 1924 folyamán az Állami Földhivatal illetékeseinek.1 5 A bizalmas levélben a külügy arra kéri a Földhivatalt, hogy olyan választ dolgozzon ki egy a földreform ügyében a Nemzetek Szövetségéhez intézett német beadványra, amelyben hangsúlyozza, hogy a Földhivatal nem rendelkezik adatokkal a földreform nemzetiségi vonatkozásairól. A külügy azonban azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ÁFH továbbra is vezesse (a kiemelés tőlem - SA) az adatokat arról, hogy a vegyes lakosságú területeken mely nemzetiséghez tartozók kaptak földet. Ezt a kérést azzal indokolták, hogy újabb panaszok várhatók, s az ilyen adatsorok kiszolgáltatását hosszú távon nem lehet visszautasítani. A történelmi Magyarországtól örökölt birtokstruktúra, s a Felvidék természeti viszonyai miatt a szlovákiai magyarságot különösen érzékenyen érintette a földreform. A déli területeken különösen magas volt a mezőgazdasági munkások és cselédek száma, akik a nagybirtokok felszámolásával addigi megélhetőségüket elveszítették, megfelelő anyagi eszközök hiányában és a földhivatal diszkriminatív politikájának következtében viszont nem jutottak földkiutaláshoz. Szlovákiában a nagy- és középbirtokosok döntő többsége magyar volt, s a földbirtokreform hatálya alá eső birtokok többsége pedig a magyarok által lakott Dél-Szlovákiába volt található. Míg egész Szlovákiában a mezőgazdasági területek 20,46%-át foglalták le a földreform céljaira, addig a magyarok által lakott 20 déli járásban ez az arány átlagban elérte a 28,62%-ot, néhány járás esetében (az Ogyallai, a Párkányi vagy a Zselízi járásban) a 35%-ot is meghaladta. Az igazi veszteséget azonban a lefoglalt földek kiutalása során szenvedte el a magyarság, hiszen aránytalanul kevesebb földet kapott, mint ami járt volna neki. Egy az első bécsi döntést követően Jaross Andor által a budapesti minisztertanács elé terjesztett jelentés szerint Szlovákia és Kárpátalja 23 déli, magyarok által lakott járásában, az itt kiosztott 138 159 ha területből a magyarok mindössze 17 612 ha-t vagyis annak a 12,7%-t kapták.16 Más eredményt közöl egy 1935-ben megjelentetett írásában a korszak kiváló gazdasági szakembere, Hantos László. Az ő adatai szerint a magyarok által lakott területeken a földreform során kiosztott 130 280 ha termőterületből a magyarok részesedése 26 863 ha vagyis 20,6%-os volt.1 7 A Hantos által közzétetteket támasztják alá az ÁFH levéltári anyagiban talált töredékes adatok is. Egy 1931-es kimutatás szerint a szlovákiai magyarság összesen 27 540 ha területhez jutott a földreform során.1 8 Ebből 24 311 ha magántulajdonba, 3 229 ha pedig haszonbérletbe került. A magyar kisebbségnek juttatott földterületből 17 622 ha kiskiuta-15 SÚA (Praha), SPU-Vs 85. doboz, i. sz. 5793/1924. sz. Csehszlovákiai Népszövetségi Liga. 16 Magyar Országos Levéltár MOL, Κ 200 (Felvidéki Földbirtokrendezési Ügyek Kormánybiztosa), FM 23/1939, 3766/o. Minisztertanácsi előtetjesztés a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken végrehajtott fbldbü-tokrendezéssel kapcsolatos kérdések szabályozása tárgyában. 17 Hantos László: A szlovákiai magyar mezőgazdaság helyzete. Magyar Gazdák Szemléje 1938. 9. sz. 203. 18 SÚA (Praha), SPU-Vs, 118. doboz, A nemzeti kisebbségeknek jutatott lefoglalt földterület.
