Századok – 2004
Közlemények - Tóth Imre: Nyugat-Magyarország és Burgenland a német külpolitikában (1922–1939) VI/1327
NYUGAT-MAGYARORSZÁG, BURGENLAND ÉS NÉMETORSZÁG-1331 lalására, és úgy kombináltak, hogy Németország nem teszi majd presztízskérdéssé Burgenland hovatartozását. Még a kevésbé optimisták is bíztak azonban egy újabb népszavazás bázisán nyugvó határmódosítás lehetőségében. A tisztánlátást zavarta, hogy a német aktuálpolitika — ha érdekei úgy diktálták — esetenként meglehetősen szabadon bánt Burgenland ügyével. A kérdés magyar részről történt felmelegítését 1925 körül nagyban elősegítette, hogy épp ez idő tájt — addig először — német hivatalos részről is valamelyes biztatásban részesítették a magyar igényeket. A Wilhelmstrasse magyarországi megbízottja, Johannes Welczeck nyíltan kezdte hangoztatni, hogy országa elismeri a Burgenlandra vonatkozó magyar igényeket az anschluss esetén, és ebből nem csinált titkot osztrák diplomatatársai előtt sem.14 A tartományról való jövőbeni lemondást azzal magyarázta, hogy a leendő Nagy-Németországnak elemi érdeke lesz mindent elkerülni, ami keserűségre adna okot vele szemben Magyarországon.1 5 Elképzelhető, hogy Berlinből megpróbáltak kedvező anschluss-hangulatot kelteni a magyar közvélemény körében, Ausztria mindenesetre értetlenül állt a nyilatkozatokkal szemben. A német sugallatban rejlő esetleges zsarolási szándékot nem ismerték fel, és nem gondoltak rá, hogy emiatt, az addigiaknál jobban elkötelezzék magukat az egyesülés gondolata mellett. Csak találgatni tudták, milyen valódi indítékok állhatnak a német külpolitika, számukra cseppet sem kedvező üzenete mögött. Az osztrákok szerint a magyar sajtóban ez idő tájt megjelent cikkek egy része is német sugallatra született. Konkrétan utaltak az Új Nemzedék Berlinből datált egyik írására, melynek forrása, szerintük igazából a budapesti német követség volt. Franz Calice, a Cnoblochot 1922 végén felváltó, új budapesti osztrák követ meg volt róla győződve, hogy német kollégájának színeváltozása jórészt Paul von Hindenburg elnök megválasztásával áll összefüggésben. Mint írta, a magyar szélsőséges nacionalista politikával szemben korábban rendkívül kritikus Welczeck az utóbbi időben egyre jobban eltávolodott régi önmagától és felhagyott a magyarok bírálatával. A német követ magatartásán megütköző Calice és Theodor von Hornbostel ráadásul többszöri tájékozódást követően is olyan benyomásokkal távozott Welczecktől, hogy nyilatkozatai Berlin közvetlen utasítására hangzottak el.16 Azt sajnos nem részletezte, hogy a német fővároson belül kik instruálták Welczeckéket. Ha a nyilatkozatok valóban Hindenburg megválasztásával voltak kapcsolatosak, akkor Bécsben tartani lehetett attól, hogy a német és a magyar jobboldali politikai körök kapcsolatai állnak a háttérben. Az 1925. július 3-i osztrák követi jelentés ezért is számolt be nyugtalansággal telve Gömbös Gyula németországi magánlátogatásáról. A radikális nézetei és nyugat-magyarországi ténykedése miatt az osztrákok érdeklődésének középpontjában álló politikus májusban, Hindenburg elnökké választásakor tartott beszé-14 Tilkovszky Lóránt: Az 1920-as évek magyarországi külpolitikája a budapesti osztrák követségjelentései tükrében. In: In Memóriám Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Szerk. Lengvári István. Pécs, JPTE Továbbképző Központ, 1996. 414. 15 Franz Calice budapesti osztrák követ jelentése Heinrich Mataja a külügyminiszternek (1925. július 10.) NPA, Kt. 17, Österreichische Vertretungsbehörden im Ausland. Politische Berichte der Österreichischen Gesandschaft in Budapest, 55/pol. (fol. 584-585.) 16 Uo. Hincanburg a szociáldemokrata Friedrich Ebért 1925-ben bekövetkezett halála után lett köztársasági elnök. Megválasztásával jelentős jobbratolódás ment végbe a német belpolitikában.
