Századok – 2004

Tanulmányok - Karsai László: A magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1920–1944 VI/1285

TANULMÁNYOK Karsai László A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓTÖRVÉNYEK ÉS RENDELETEK, 1920-19441 A magyarországi zsidótörvényeket és -rendeleteket csak a magyar politikai elit 1920-1944 között folytatott politikájának keretein belül lehet és érdemes elemezni. Az ellenforradalmi rendszer vezetői 1919-1920 után elsősorban a Trianonban elvett területek visszaszerzésén fáradoztak. A rendszer propagandistái azt állították, hogy a békeszerződést a „zsidókommunisták" vezette forradalmakért, mintegy büntetésül rótták ki ránk. A trianoni Magyarországon a zsidók mellett a németek maradtak a különféle vallási, nyelvi stb. kritériumok alapján elkülöníthető, politikai-gazdasági szempontból fontos, jól megkülönböztethető kisebbség. A zsidók magyarosító szerepe a nemzetiségi területeitől megfosztott országban már nem érvényesülhetett, pozícióikat, vagyonukat viszont egyre többen akarták megszerezni. Az ország modernizálásában betöltött szerepüket gátlástalan, mohó térhódításnak nevezték az antiszemiták. A zsidókérdés radikálisabb elintézésétől, az Endlösungtól a magyar politikai elitet nemcsak konzervativizmusa, hanem a gazdasági-társadalmi zavaroktól való félelme is visszatartotta. A magyar antiszemita törvények fő célja az volt, hogy valódi társadalmi-gazdasági reformok helyett a társadalmi elégedetlenséget a zsidókérdés napirenden tartásával csillapítsák. Az 1933 után viharos tempóban erősödő szélsőjobbal való versenyfutásban, fél szemmel fő szövetségeseinket, a Német Birodalmat és Olaszországot, valamint szintén antiszemita politikát folytató szomszédainkat, Szlovákiát és Romániát figyelve születtek meg a magyarországi diszkriminatív törvények és -rendeletek. A náci Németország 1940 nyara-ősze előtt semmiféle nyomást sem gyakorolt hazánkra, inkább példát mutatott, zsidópolitikájával bátorította a hazai antiszemitákat. A magyar zsidótörvények és -rendeletek sem a társadalom, sem a zsidók részéről nem ütköztek nagyobb ellenállásba. A zsákmányszerző mohóság, az évtizedes antiszemita propaganda magyarázza a társadalom jelentős részének passzivitását, nem jelentéktelen részének aktív részvételét a zsidókérdés „rendezésében". A zsidók reagálása is érthető: vezetőik abban reménykedtek, hogy ha elszegényítve, kifosztva, megalázva is, de a magyar zsidók túlélhetik a világháborút. A zsidó tömegek pedig ellenséges, legjobb esetben is közömbös társadalmi közegben nem tehettek sokat. 1944. március 19-ig, Magyarország német megszállásáig, miközben a nácik és cinkosaik több mint 4 millió zsidót már meggyilkoltak, a magyar zsidók zömének élete nem forgott közvetlen veszélyben. 1 „A holokauszt Magyarországon 60 év után, európai perspektívában" c. nemzetközi konferencián Budapesten, 2004. április 16-án elhangzott előadás szerkesztett, bővített változata.