Századok – 2004

Történeti irodalom - Kovacsics József: Baranya megyei népességtörténeti lexikon (Ism.: Szabó A. Ferenc) V/1281

TÖRTÉNETI IRODALOM 1283 pécsi püspök 1553-ban, miután egy követség élén a Dunán Konstantinápolyba utazott, a következő képet festette a megyéről: „Jó Isten, a legjobb, s legtermékenyebb földnek mily szomorú képe tárul a szemlélődő elé, mily elhagyott itt minden: a földet s szőlőket a dudva benőtte, nagy területeken is ritka a földműves, ritka a barom, mindenütt elhagyottság tátong. Hajósunk egy rác ember mondja, hogy a birodalom elfoglalása előtt egy faluban több ember lakott, mint most harmincban. Mit mondjunk hát a teljesen elveszett falvakról, melyeknek még a neve is elveszett?" (29. old.) A lexikon összeállítását megkönnyítette, hogy Baranya megyéről viszonylag sok eredeti forrás maradt fenn a hivatalos statisztikai felvételek előtti időszakokról. A 14. századig terjedő korszakról elsősorban a« oklevelek nyújtanak információkat a birtokadományozások adatai és a helynevek vonatkozásában. Már I. István és I. László által a pécsváradi apátságnak juttatott adományokban maradtak fenn fontos adatok, amelyeket Györffy György és Csánki Dezső történeti topográfiai munkáira támaszkodva hasznosított Kovacsics József. Hézagpótló támogatást kapott Ódor Imrétől, a megyei levéltár vezetőjétől is, akivel a lexikon alapjait lerakó megyei helységnévtár anyagát együtt gyűjtötte össze. A törökkori forrásbázist elsősorban a török defterek és a magyar adójegyzékek jelentették, bár népességtörténeti értékük csak továbbelemzés révén tárható fel. A szerző jól tudta hasznosítani a kötetben korábbi alapkutatásai, például a közel 40 évvel korábban, 1963-ban általa szerkesztett történeti demográfiai áttekintés vagy az 1997-ben kiadott gyűjteményes kötet eredményeit. Természetesen egy lexikon sohasem csak egy kutató munkásságának köszönhető, hanem tükrözi a téma művelőinek, nem utolsósorban a helytörténeti kutatóknak a munkásságát. Pécsett pedig hagyományai vannak a helytörténeti kutatásnak. A megyei könyvtár gazdag helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik. Itt őrzik az egykori, Krisztics Sándor vezette Szociográfiai Intézet hagyatékát, méghozzá rendezett állapotban. A megye nemzetiségeiről tájékozódni kívánó érdeklődő minden elérhető adatot megtalál a lexikonban. A monografikus igényű tanulmányt követő lexikonrész a kötet 77. oldalától a 734.-ig tart és tartalmazza előbb a városok, majd a községek népességtörténeti adatait. Elsőként a település történeti nevei kerülnek felsorolásra. Ezeket követi a tömör, de teljességre törekvő történeti fejezet, majd a népességszám alakulásának közlése, számokban és grafikonon is. Táblázat foglalja össze a lakosság lélekszámának alakulását a legelső fellelhető adatoktól kezdve napjainkig. Sajnos még nem álltak a szerző rendelkezésére a legutóbbi cenzus anyanyelvi adatai, így ezen a téren 1990 a végső dátum. A szócikkek végén a levéltári források lelőhelyei és a helytörténeti szakirodalom is fel van tüntetve! Minden szócikket a település népmozgalmának történeti alakulását ábrázoló grafikon zár le. Ebből kiolvasható a születések, a halálozások eredményeképpen a természetes szaporodás vagy fogyás alakulása. Baranya elsősorban nem határszéli fekvése miatt lett soknemzetiségű, hanem a törökkor utáni telepítések következtében. Az ún. második honfoglalás keretében, a 18. században, német telepesek érkeztek nagy számban ebbe, a szinte elnéptelenedett régióba. A megyén túl, Somogyba, Tolnába és a Duna-Tisza között fekvő Bácskába is nagy számban költöztek bevándorlók. Tulajdonképpen Dombóvártól a Ferenc József csatornáig olyan összefüggő vegyes lakosságú településterület keletkezett, ahol a lakosság körülbelül egyharmada a német nyelv valamelyik dialektusát beszélte. A legtöbben éppen Baranyába települtek közülük. Itt csaknem 40%-ot tett ki arányszámuk. A délszlávok kevésbé szervezett formában telepedtek le, és mint említettük, már igen korán, a 14. században megjelentek. Horvátok, szerbek, sokácok népesítettek be számos falut, s színesítették a megye tarka etnikai-nemzetiségi szőttesét. Olyan jellegű összefüggő enklávét azonban sohasem alkottak, mint a Tolnába is átnyúló, zömmel kelet-baranyai — kialakulásakor a kortársak által Swäbische Türkei-nek is nevezett — településterület, amit az arányaiban mindig prominens magyar etnikum asszimilációs energiája sohasem tudott kikezdeni, szemben a diaszpórikusan elhelyezkedő délszláv falvak lakosságával. Csak a második világháború utáni kitelepítés ritkította meg radikálisan és jogos történelmi sérelmeket okozva a megyében a sváb lakosságot. Egyúttal valóságos harmadik honfoglalás ment végbe a nincstelen alföldi magyar népfelesleg és a földönfutóvá vált bukovinai székelyek helyükre telepítésével. Az utóbbi évtizedekben pedig még egy etnikum jelenléte vált hangsúlyossá, az egykéző magyarok és az elűzött svábok falvait sok helyen — főként a Dráva mentén és az Ormánságban — „elfoglaló" cigányságé. Sajnálatos módon a nemzetiségek demográfiai adatait még ez a mintaszerűen pontos és igényes lexikon sem tudja nyomon követni, mert az 1941. évi népszámlálás nemzetiségi és nyelvi bevallási adatait törvénytelenül felhasználó kitelepítési akció nyomán oly mélyen gyökerező aggodalom alakult ki a kisebbségek, természetesen elsősorban a németek körében, ami meggátolja még demokratizálódó