Századok – 2004

Közlemények - Demény Lajos: Veress Endre a román–magyar közös múlt kutatásának szolgálatában I/89

VERESS ENDRE, A ROMÁN-MAGYAR KÖZÖS MÚLT KUTATÓJA 107 és fegyvert saját céljainak diadalra vitelére használta fel, s ezt sem Basta, sem az akkor Prágában székelő császár nem volt hajlandó megbocsátani neki. A Mihály és Basta között hol lappangó, hol nyílt összetűzést teremtő ellentét mögött tehát sokkal mélyebb érdekellentétek álltak, melyeknek szálai Prágáig és Bécsig vezettek. A versenyfutásban azonban 1599 őszétől egészen 1600. szeptember derekáig, vagyis a havaselvi vajda miriszlói vereségéig, Mihály volt előnyben, és miután mindent elvesztett, akkor is meg tudta győzni a császárt, hogy Erdélyt az ő kardja nélkül Báthory Zsigmond kezéből nem képes kiütni. Veress oklevéltára és a Román Akadémia Evkönyveiben megjelent tanulmányai nagyban hozzájárultak a sok váratlan fordulatot ismerő viszony tisztázásához. Veress ezenkívül már a század elején alapos tanulmány közölt az Erdélyi Múzeum Egyesület (1906. évi) Evkönyvében a miriszlói csatáról, ahol az addig szövetséges Basta Mihály ellen fordult. Veress oklevéltára végül a székelyek és Mihály vajda közötti együttműködés egyes mozzanatainak megvilágításán kívül fényt vet Rudolf politikájára Mihállyal szemben, akit végülis Basta zsoldosaival Aranyosgyéresen megöletett. Gazdag gyűjteményében sokkal több lemásolt oklevél és irat volt, mint amennyi bukaresti kiadványában megjelent. Közös megegyezéssel a selejtezést valamint, az egész oklevéltár ellenőrzését Giurescu professzor végezte eléggé fáradságos munkával, hiszen egymagában a már közzé tett oklevelek válogatása hatalmas anyag átnézését tételezte fel. Ez számára annál nehezebb lehetett, mivel a magyar forráskiadványokjelentős része hiányzott a bukaresti közkönyvtárakból. Bár minden elővigyázatosság ellenére, Veress oklevéltárában jelentek meg már közölt oklevelek, amit mind a magyar, mind a román bírálói igen szigorúan róttak fel a szerzőnek, a kiadvány Mihály vajda halálának évével záródó első hat kötete tagadhatatlanul értékes volt és maradt. Ezt csak az tagadhatná, aki a bizony elég sok sajnálatos átírási hibát a közölt oklevelek értéke fölé helyezi. Több esetben a hiba nem Veress számlájára írandó, ő ugyanis sokszor fordult másokhoz, fizetett vagy fizettette a másolást a különböző külföldi, sőt hazai levéltárakban és kézirattárakban. Ilyenkor még az annyira nélkülözhetetlen ellenőrzés munkáját sem végezte vagy végezhette el. Veress a második kötethez írt bevezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az önálló Erdély korában a fejedelem és a moldvai meg a havaselvi vajdák közötti levelezés magyar nyelven folyt. A levelek legnagyobb részét az erdélyi és magyarországi levéltárak őrizték meg, s kiadásukat még a 19. század derekán megkezdték. Nagy számban közöltek magyar nyelvű vajdai levelet Szilágyi Sándor, Szádeczky Lajos, Веке Antal, Barabás Samu és mások, jóval Veress Endre kiadványai előtt, de ezek jobbára hozzáférhetetlenek maradtak a román történetírás számára. Veress oklevéltára tehát azért is jelentős, mert először közölte a magyar történészek közül a levelek román fordítását is. így az a roppant gazdag anyag, melyet a levelezés nyújt mind Moldva, mind Havaselve történetét illetően, mind pedig a velük való erdélyi és magyarországi kapcsolatok terén, hozzáférhetővé vált a magyar nyelvet nem ismerő történészek számára is. Bár az Avram P Todor önfeláldozó munkáját dicsérő fordítás a legtöbb esetben kitűnő, mégis bírálókra talált, hiszen a kútfők fordítása egyben értelmezést, interpretációt is jelent, s ez nem mindig egyöntetű. Ebből kiindulva a bírálók közül egyesek megkérdőjelezték