Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
1046 ι PÁLFFY GÉZA 1625-ben ugyanez a gyakorlat élt tovább, azaz az öreg királynak (egyúttal császárnak), II. Ferdinándnak Pázmány érsek, az ünnepelt trónörökösnek, III. Ferdinándnak pedig Esterházy nádor adta oda a keszkenőt. Miután 1638-ban Esterházy nádornak a kézmosóvíz-öntés feladatából végleg sikerült kiszorítania a pohárnokmestert, a palatínus helyére a kéztörlő átnyújtásában Lósy Imre, a frissen kinevezett esztergomi érsek lépett, .alti csupán a koronázást megelőzően, február 2-án kapta meg a palliumot.20 0 Szinte bizonyos, hogy amit Esterházy belpolitikai riválisával, Pázmány érsekkel szemben nem tudott elérni,20 1 azt ekkor jóval csekélyebb befolyással bíró utódjával szemben azonnal és tudatosan véghezvitte. Ezzel a hatalmi reprezentáció terén különleges kompromisszum jött létre a prelátusok és a bárók legfőbb képviselője, az esztergomi érsek és a nádor között. Míg az ülésrend tekintetében a koronázó érsek rangban továbbra is megelőzte a nádort, addig a templomi szertartásnál neki segédkező palatínus az asztal körüli szolgálatnál elsőbbséghez jutott. Mivel a kézmosás megelőzte a kéztörlést és az asztalhoz ülést, a nádor a koronázási szertartás utolsó világi eleménél reprezentatív módon primátust vívott ki magának az érsekkel szemben. Ennek szimbolikusan kiemelt jelentősége volt, hiszen a nyilvános lakoma szemlélőinek egyértelműen jelezte, hogy a Magyar Királyság világi életében az ország első embere a palatínus. Ezt ugyanakkor az érsek is elfogadhatta, hiszen az asztalhoz ülve minden jelenlévő számára gyorsan világossá vált, hogy rangban egyáltalán nem kisebb a nádornál. Ráadásul az étkezés előtti kézmosást követő asztali áldás (Benedicite), majd a lakomát befejező hálaadás (Deo gratias) elmondása is — teljesen érthetően — az ő feladata maradt; még ha az utóbbit a 17. században néhány esetben a bécsi udvar egyházi ceremóniáiért felelős20 2 főkáplán (Oberhofkaplan) mondta is el.203 Ettől kezdve tehát az éppen megkoronázott magyar király- vagy királynénak étkezés előtt — a nádor vízöntését követően — már mindig az esztergomi érsek, utána pedig a magyar királyi udvarmester adta át a „keszkenőt". Az 1638. évi ceremóniát követően 1647-ben megismételt „szokás" 1655-ben írásban is rögzített hagyománnyá vált,20 4 és — miként az ülésrend — tovább élt még a 19. században is. Mindez viszont azzal járt együtt, hogy 1647-ben IV Ferdinánd koronázásán III. Ferdinánd császár és királynak a kézmosásban már sem a nádor, sem az esztergomi érsek nem segédkezhetett, hiszen ők az újdonsült király mellett szolgáltak. így neki ekkor — miként Maximilian von Trauttmansdorff főudvarmester előre megtervezte205 — Vilmos badeni őrgóf öntötte a kézmosóvizet, majd 200 Tusor Péter: Lósy I. Imre 1637. május 1.-1642. november 7. In: Esztergomi érsekek 292. 201 Kettőjük ellentétére a jelentős irodalomból (a teljesség igénye nélkül): Franki V: Pázmány Péter II—III. köt. passim; Csapodi Csaba: Esterházy Miklós nádor 1583-1645. Bp. é. n. 72-83.; Péter Katalin: Esterházy Miklós. (Magyar História sorozat. Életrajzok) Bp. 1985. 180-184. 202 Ezért őt gyakran emlegették ceremoniariusriak is. A 17. században létrejött tisztségre: J. Duindam: Vienna and Versailles 193-194. 203 Vö. pl. 1655: „daß Deo gratias durch den kayserlichen coeremoniarium gesprochen worden" ÖStA HHStA ZA Prot. Bd. 1. p. 508. és 1681: „Der kayserliche ceremoniarius hat daz Deo gratias nach dem esßen gesprochen" Uo. Bd. 4. fol. fol. 33.; 1712-től azonban ismereteink szerint már mindig az érsek mondta a hálaadást. Uo. Bd. 7. fol. 149. 204 Uo. Bd. 1. p. 504. (Mária Eleonóra királyné) és p. 523. (I. Lipót) 205 A tervezet javításai azonban jól mutatták, hogy Trauttmansdorff és munkatársai nem voltak könnyű helyzetben a korábban írásban még nem rögzített és éppen az előző koronázás alkal-
