Századok – 2004
Tanulmányok - Pálffy Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremóniarendjének kora újkori továbbéléséről és és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról V/1005
ν KORONÁZÁSI LAKOMÁK A 15-17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1039 magyal- főméltóságok közül a 17. századi bécsi udvarban pusztán kettőjüknek volt szabad bejárása a császárok ún. Geheime Ratsstubéjébe, amely a fontosabb tanácskozások és audienciák színhelye volt, és ahova hasonló módon csupán a kardinálisok, a választófejedelmek, a hercegek, a legelőkelőbb követek, az udvari főméltóságok és a titkos tanácsosok, valamint a tábornagyok és a valódi kamarások juthattak be.169 Ide való bejárásukat tükrözhette az is, hogy a 17. század első évtizedeitől szinte mindig viselték a „consiliarius intimus" címet,17 0 még akkor is, ha ezért az udvari fizetőmestertől (Hofzahlmeister) ténylegesen nem (vagy csak ritkán) kaptak rendes fizetést, és nem (vagy nem rendszeresen) vettek részt a Titkos Tanács ülésein.171 II. Ferdinánd 1618. évi lakomáján Náprágyi Demeter kalocsai érsek (1608-1619) személyében az asztalnál újabb magyar főméltóság jelent meg. Bár ennek okára jelenleg sajnos nem tudunk biztos választ adni, feltételezhető, hogy Náprágyi egyrészt a magyar egyházi elit rangidős tagjaként (a koronázó Pázmány érseknél hat esztendővel idősebb volt), másrészt évtizedes szolgálatának és ezzel járó befolyásának köszönhetően kaphatott az asztalnál helyet. De az sem zárható ki, hogy ebben a változásban Pázmánynak az egyházi elit pozícióinak erősítésére irányuló, sikeres törekvése mutatkozott meg. Ami biztos: Náprágyi hagyományt teremtett, hiszen a korabeli ceremóniarend általánosan elfogadott szabálya volt, hogy „amit egyszer bevezetnek, azt a jövőben is be kell tartani."17 2 Utódai 1625-től szinte mindig ott ültek a királyi díszebéd asztalánál, nevezetesen a három magyar főméltóság sorában rangban harmadikként. Amennyiben a három magyar előkelő a bal (szemből nézve jobb) oldalon ült, akkor a kalocsai érsek a nádor balján (1655, 1681), amennyiben viszont a palatínus valamilyen okból az asztal jobb oldalára került át, akkor az esztergomi érsek balján (1618, 1625), de a szemközt ülő nádortól az asztal végéhez mindenképpen közelebb, és így az uralkodótól távolabb. Joggal írta tehát I. József 1687. december eleji bankettjéről egy német beszámoló, hogy a „nádor balján a kalocsai érsek ült volna, ha az ünnepség előtt néhány héttel nem halt volna meg."17 3 A kalocsai érsekek szerepének a lakomákon 11,9 Mark Hengerer: Kaiserhof und Adel in der Mitte des 17. Jahrhunderts. Eine Kommunikationsgeschichte der Macht in der Vormoderne. Konstanz 2004. (Historische Kulturwissenschaft 3.) 221. és 239. 170 A két főméltóság címviselésére Tusor Péter hívta fel a figyelmet Pázmány és a Titkos Tanács című előadásában, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete rendezte, Pázmány Péter és kora című konferencián tartott 1998. május 23-án Piliscsabán. 171 Ezzel kapcsolatban vö. még Anna Fundárková: Tajny radca Pavol Pálfi. In: Pálfiovci ν novoveku. Vzostup vyznamného uhorského sl'achtického rodu. Zborník ζ vedeckej konferencie Bratislava 20. mája 2003. Ed. Anna Fundárková-Géza Pálffy. Bratislava-Bp. 2003. 47-62. és Pálffy Géza·. Mellőzött magyarok? Hadikonferenciák ülésrendjei 1660-1662-ből és 1681-ből. Levéltári Közlemények 75. (2004) 1. sz. 47-63. 172 Mint ezt az 1681. évi soproni díszebéd még alább említendő egyik eseménye kapcsán megjegyezték: „welches nachdeme es nun einmahl introduciret, auch ins künfftige also zu observiren" ÖStA HHStA ZA Prot. Bd. 4. fol. 33. 1,3 „zu dessen lincken sich der ertz-bischoff von Colocza würde gesetzet haben, wo er nicht etliche wochen vor dieser solennität gestorben" — ami megfelelt a valóságnak, hiszen Borkovics Márton 1687. október 31-én halt meg. J. Ch. Liinig: Theatrum ceremoniale 59.; Borkovicsra: Zagrebacki biskupi i nadbiskupi. Autori: Juraj Batelja et alii. Zagreb 1995. 341-361.
