Századok – 2004

Krónika - Perjés Géza (1917–2003) (Hausner Gábor) IV/996

998 KRÓNIKA nagy lélegzetű bevezető (1957) és A „metodizmus" és a Zrínyi-Montecuccoli vita címmel a Századok lapjain megjelent kétrészes tanulmány (1961-62). Mindkettőben Zrínyinek a magyar és az egyetemes hadtudományban elfoglalt helyét állította új összefüggésekbe, alapjaiban változtatva meg a korábbi történeti irodalom által kialakított, nemzeti elfogultságoktól sem mentes Zrínyi-képet. Ugyancsak a romantikus illúziók és a sematikus ábrázolások ellenében fejtette ki véleményét az álkuruc balladák vitájában, s a 70-es évek második felében készített szakszerű hadtörténeti elemzései az 1703. évi november-decemberi felvidéki hadjáratról (Hadtörténelmi Közlemények, 1976), a regularitás és a kuruc hadsereg kérdéséről, valamint a Rákóczi-szabadságharc vezetőinek a háború megvívására vonatkozó terveiről (az előbbi a Benda Kálmán szerkesztette Rákócziszabadságharc című kötet, az utóbbi a Rákóczi-tanulmányok lapjain jelent meg 1980-ban) hozzájárultak a Rákóczi-szabadságharc társadalmi-politikai valóságának reálisabb értékeléséhez. Az ízig-vérig katona, hadtörténész Perjés Géza legkedvesebb témája és hőse pályája során mindvégig a költő-író, katona Zrínyi Miklós maradt. Több mint egy tucat kiváló Zrínyi-tanulmánya bizonyítja ezt. Perjést kezdettől szenvedélyesen érdekelték a Zrínyi által megfogalmazott katonai problémák és Zrínyi hadvezéri működése, ráadásul mély morális rokonság fűzte annak rendíthetetlen hazaszeretetéhez. Munkásságának minden bizonnyal legmaradandóbb művét is róla írta. Az 1965-ben megjelent Zrínyi Miklós és kora című monográfiában korszerű hadtörténeti elemzéssel új, hiteles képet rajzolt a katona Zrínyiről, egyensúlyt teremtve nemzeti történelem és egyetemes normák között. Tágas, az életrajz műfaját az Annales-iskola törekvéseinek hatására kitágító horizontjának köszönhetően nemcsak Zrínyi hadtudományi műveiről és elveiről, hadszervezői, -vezetői ténykedéséről, de a 17. századi európai hadművészet és magyar hadügy fontos kérdéseiről (mint például a korabeli stratégiai elképzelések, az ellátás, a várak szerepe, a végvárrendszer működése, a határvédelem elemei stb.) is maradandó megállapításokra jutott, amelyek azóta beépültek a történeti-irodalomtörténeti szintézisekbe. A mű 2002-ben második, a szerző által némileg bővített kiadásban is napvilágot látott, és helyet kapott az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus Hungarológiai alapkönyvtárában. A Zrínyi-monográfiában nyilvánvaló személyes hang, és az érezhető morális rokonság rávilágít Perjés írásai szuggesztív hatásának egyik okára is. Ars poeticaként, egy fiatalabb hadtörténész kolléga könyvét ismertetve egy ízben azt írta: a tudományos munkában a hűvös ráció mellett nélkülözhetetlen az emóció szerepe, ösztönzése, lendítő ereje, hogy csak „ész és érzelem harmóniája hozhat létre időtálló alkotásokat". Neki sikerült. Perjés figyelme a 16-18. századi magyar és európai hadtörténet mellett utóbb kiterjedt a 20. század, s élete végén, ha csak egy nagyobb terjedelmű tanulmány erejéig is, 1848-49 politikai és katonai eseményeire. Számos idézhető cím helyett fontosabb szólni arról a műfajról, amelyben katonai elemzőkészsége, gyakorlati tapasztalata leginkább érvényre jutott: csata- és hadműveleti leírásairól. Történész-, hadtörténész-generációk nőttek föl klasszikusnak számító Mohács-és Szentgotthárd-tanulmányain. Munkásságának nem elhanyagolható részét képezik az európai hadművészettel és a katonai elmélettel foglalkozó írásai. Hadtudományi érdeklődése elsősorban Zrí-