Századok – 2004
Történeti irodalom - Gyulai Lajos: Naplói. A forradalom és szabadságharc korából 1848. március 5–1849. június 22. I–II. kötet (Ism.: Fenyő István) IV/990
990 TÖRTÉNETI IRODALOM többen nyitják meg a magánkönyvtárukat a barátaik, kollégáik előtt - azok pedig a könyveket gyakran elfelejtik visszahozni, az erről szóló levelek azután a történész kiváló forrásai lesznek. Az újság még sokáig nagyon drága dolog, ezért sokan közösen fizetnek elő valamely lapra. Órások, órakészítő falusiak és órakereskedők (hiszen ez Svájc!) fognak össze lelkészekkel és a gazdagabb parasztokkal, és együtt fizetnek elő valamely ,gazette" példányaira. Messerli megvizsgálja azt is, hogy hol tartottak a svájciak a könyveiket - a gerendába vert szögről zsinóron lógó kalendáriumtól a tehetős polgárok otthonát díszítő aranybetűs, bőrkötetéses kötetekig, amelyeket a látogatók gyakran gyanúsan porosnak és kevéssé forgatottnak írtak le. A hatalmas levéltári és könyvészeti kutatásra épülő vaskos monográfia szórakoztató olvasmány is, a szerző irodalmi stílusban tárja elénk gyakran nagyon is bonyolult fejtegetéseit. Ezen kívül hatalmas mennyiségű levélrészletet, költeményt, anekdotát idéz, máshol pedig pár oldalt naplókból, versekből, ami a kötetet még érdekesebbé teszi. Egy fontos, de Magyarországon ebből a szempontból kevéssé ismert régió társadalmát mutatja be ez az alapvető fontosságú, máris sokat idézett monográfia. Tóth István György GYULAI LAJOS: NAPLÓI A forradalom és szabadságharc korából 1848. március 5. - 1849. június 22. /-//. kötet. Transylvanica Varietas-sorozat. Az ELTE Román Filológiai Tanszékének és a Központi Statisztikai Hivatal Levéltárának sorozata Budapest, 2003. 323, 410 o. Gyulay Lajos gróf roppant méretű naplójáról régebben is tudtunk, ha nem is sokat. Ritka ember az, aki a száznegyven kötetnyi írástömeg megolvasására adja a fejét, hiszen nem is igazi íróról (s nagyon „másodhegedűs" politikusról) van szó. Az egész napló közreadása könyvtári folyómétereket töltene meg, s nem bizonyos, hogy a szellemi hozadék egyenértékű lenne a közzétételhez szükséges energiával. Csetri Elek és Miskolczy Ambrus ezért helyesen tették, hogy ezúttal csak a naplóíró gróf 1848-1849-ről szóló feljegyzéseit publikálták: hősük erre az időszakra nézve csakugyan forrásértékű tanú: sok helyen jelen volt, sok embert ismert, sok olyat jegyzett fel a magyarság e fényes korszakából, amelyet máshonnan nem, vagy nem így tudtunk. Az erdélyi arisztokratát Kazinczy és Döbrentei Gábor személyes példaadása nevelte művelt hazafivá, liberális humanistává, a felvilágosodás és a romantika hívévé, a kor eszmeáramlatai iránt elevenen érdeklődő szellemi emberré. Ók biztatták írásra is, de Gyulay visszariadt: a tehetség és az önbizalom hiányában csak naplójának nyilatkozott meg. Amit így nyújtott, az sem kevés: tükrözni tudta általa mindazt az eszmei és erkölcsi értéket, amit reformkori szellemiségnek nevezünk. Követ volt az erdélyi országgyűléseken, az utolsó, 1848-as erdélyi rendi országgyűlésen is, részt vett képviselőként a pesti népképviseleti országgyűlésen, a debrecenin, majd az 1861. évin is. Szellemi szemei előtt példaképként Széchenyi alakja lebegett, s az sem véletlen, hogy nevelője, Döbrentei Wesselényi Miklós neveltetéséhez is közel állott. Gyulay nem volt radikális, de Kossuthért ő is rajongott, pontosabbéin szólva rajongva bírálta és bírálva rajongott érte. 1848-1849-es naplójának legfőbb értéke, hogy folyvást érzékelhetjük benne — Urbán Aladár találó könyvcímét kölcsönvéve — „a nagy év sodrá"-t: többek lehetünk általa magyarságunkban, emberségünkben. Akkor is így van ez, ha a gróf feljegyzéseiben nagy szerep jut a nőknek is. Létük, lényük a legtöbbször csakugyan jótétemény az „erősebbik" nem számára, s ugyan ki venné rossznéven Gyulaytól, ha a csinosabbjában módfelett gyönyörködik. Csupán az idegesíti az olvasót, hogy rengeteg nőalak vonul fel - a gróf diszkrét ember, így álneveken jelöli őket (Zborinata, Guardalora, Linistra stb.), s e körvonalakkal jelzett nőalakok áttűnnek egymásba. A naplónak akad olyan lapja, ahol a szerző egyszerre sóvárog 56 „démon", illetve „szende szűz" után. A kiadvány nem sérült volna, ha e felsorolásokból néhány elmarad. Miskolczy Ambrus kötet-teijedelmű bevezető tanulmánya nagy érzékenységgel és hozzáértéssel dolgozza fel a napló szemléleti vonulatait. Éppoly szakértelemmel elemzi és értékeli a gróf lelkiségét — a jószándékú dilettáns tollforgatótól a szoknyabolondig —, mint a kor küzdelmeit. Munkája kitűnő értekezés. Sokkal többet nyújt az olvasónak, mint a naplókötetek vizsgálatát: egy új Kossuth-monográfia és egy új, 1848-1849-ről szóló összefoglalás kontúrjai is megfigyelhetőek művében. Ez azonban némiképp hátránya is: túl sok mindent zsúfol egyetlen tanulmányba, időnként nem szerkeszti meg eléggé koncentráltan anyagát. Ezt a hibáját azért nemegyszer feledteti imponáló nyelvismeretével, olvasottságával, távoli összefüggéseket felvillantó asszociációival.
