Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Neumann Tibor: Telekpusztásodás a késő középkori Magyarországon 849
882 NEUMANN TIBOR adásul ismerünk is olyan oklevélszöveget, ahol a különböző megfogalmazások együttesen jelennek meg. 1515-ben a Nagykálnai család két tagja csereszerződést kötött egymással. Az egyikük nagykálnai (Bars megye) részbirtokán a népes és a teljesen elhagyott telkek mellett megneveztek négy épülettel rendelkező elhagyott telket is, amelyekben ekkor négy zsellér (inquilini) élt, de az oklevél a negyedik telek korábbi lakóját is ismerni vélte a néhai Phylko Pál személyében.132 Az ilyen egyértelmű megfogalmazás okleveleinkben igen ritka, hiánya Szabó Istvánt is megtévesztette, amikor az elhunyt jobbágyok nevével megjelölt, tömegesen feltűnő elhagyott telkek mögött „valami rendellenes természeti erőt" feltételezett.133 Noha a becsükben általában ebből a telektípusból írják össze a legkevesebbet, az „elhagyott telek" lakott mivolta mégis felhívja a figyelmet egy olyan rétegre, amely a forrásokból — adómentessége miatt — sokszor teljesen kimarad. Ezzel a zsellérréteggel demográfiai szakirodalmunk még nem számolt el. Forráskritikai szempontból fontos hangsúlyozni, hogy mivel a népes telkek olykor átmenetileg is „lakott belsőségű elhagyott" telekké váltak, nem kell feltétlenül egyes uradalmak két, néhány év eltéréssel felvett összeírása mögött komoly népesség-fluktuációt látnunk, amenynyiben csak a népes jobbágytelkek vagy az adóegységek számát ismerjük, továbbá a pusztásodás alacsony, illetve magas arányszáma sokszor nem valós pusztásodási folyamatból, hanem az uradalmak összeíróinak azon módszeréből adódik, hogy a cen-SMSsal megterhelt pusztatelket népes jobbágytelek(rész)nek és pusztateleknek egyaránt elkönyvelhették. A telekpusztásodás mögött következésképpen nem szabad egy olyan, az ország mezőgazdasága számára feltétlenül káros folyamatot látnunk, mint amilyet Szabó István ábrázolt. A jelenség ugyanis tagadhatatlanul előnyére szolgált egy vékony gazdagjobbágyi rétegnek,13 4 amely a drágább földbérlet fejében is növelni tudta az általa művelés alatt tartott föld mennyiségét, a földesúrnak pedig sok esetben egyértelműen hasznára vált, hiszen a földhiány miatt elfogadottá tudta tenni a számára nagyobb jövedelmet biztosító földbérletet, így feltételezhetően nincs szó a birtokos társadalom jövedelmeinek nagyarányú csökkenéséről. Pusztásodásnak tekinthetjük emellett azt a jelenséget is, amely során a földműveléssel nem foglalkozó elemek egyre nagyobb hányada próbál megválni a lakóhelyéül szolgáló ház külső tartozékrendszerétől. Erre jó példát szolgáltat Vágbeszterce mezőváros (Trencsén megye) belső terének 1505-ös rendezése. A bíró és az esküdtek, hogy visszaállítsák városuk kedvezőbbnek ítélt régi állapotát, a következő intézkedéseket hozták a földesúr, Podmaniczky János kamarásmester engedélyével: mivel a városhoz 52 teleknyi szántóföld tartozott, a városban kijelölték azt az 52 házat, amelyhez a továbbiakban majd a szántók tartozni fognak. Elrendelték, hogy az így keletkezett 52 telket a város tehetősebbjei lakják, a bírót és az esküdteket csak közülük lehessen választani, végül leszögezték: „ezeket a földeket 132 1515: DF 205 080. (Garamszentbenedeki konvent hit. 1024.) 133 Szabó István-. Hanyatló jobbágyság (1. jelzet) 179. 134 A 15-16. század fordulójának tőkeerős gazdagjobbágyságára 1. Szabó István: A magyar mezőgazdaság (4. jegyzet) 68-69. és Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország (2. jegyzet) 298. - Bácskai Vera hangsúlyozta is a gazdag mezővárosi polgárok nagyarányú telekbérletének valószínűségét, hiszen ezek kimutathatóan vétel, bérlet vagy zálog útján történő földszerzésre fordították tőkéjüket: Magyar mezővárosok (3. jegyzet) 118.
