Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Neumann Tibor: Telekpusztásodás a késő középkori Magyarországon 849
880 NEUMANN TIBOR a olyan, amely esetleg új telepes fogadására volt alkalmas. Földbérletről ugyan csak az utolsó officiolatusnál találkozunk, a holdankénti 1 köböl gabona azonban olyannyira általános bérleti díj volt, hogy nem volt szükséges minden falunál külön rögzíteni. Hasonlóképpen figyelemre méltó az, hogy amíg telekhányad szerint a népes telkek súlypontja a féltelek és az egésztelek közé, addig az elhagyott telkeké inkább a negyedtelek és a féltelek közé esik. Ez azt az amúgy is logikus feltételezést igazolja, hogy a kisebb telekhányaddal rendelkező jobbágyok jobban ki voltak téve az elszegényedés veszélyének, ezáltal jóval gyakrabban kényszerültek az úrbéres terhek átmeneti lehelyezésére. 4. táblázat: Népes és elhagyott telkek az alsólendvai uradalomban népes jobbágytelkek deserta+név deserta zs. 1/6 1/4 1/3 3/8 1/2 2/3 3/4 1 2 1/4 1/2 1 1/4 1/2 1 zs. 1. officiolatus 7 103 3 53 1 50 4 10 12 8 126 2. officiolatus 3 20 7 4 369 1 6 116 2 3 87 13 1 7 8 280 3. officiolatus 60 6 154 2 2 17 66 81 1 3 5 132 4. officiolatus 57 22 26 3 6 3 13 1 Összesen: 3 87 13 4 683 3 11 208 2 70 244 21 20 27 16 551 Tanulságok Dolgozatom arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a késő középkori forrásainkban gyakran tapasztalható nagyarányú telekpusztásodás korántsem járt együtt nagyarányú népességcsökkenéssel, és annak ellenére, hogy a járványok, háborús betörések és különböző helyi hatások olykor valóban éreztették pusztító hatásukat a parasztság nem csak személyi, hanem telki állományára is, a jelenség természetes együttjárója volt a jobbágyság természetes szaporodásából adódó telekaprózódásnak, és az ennek következtében kibontakozó társadalmi differenciálódásnak.12 2 A jobbágy szomszédja halálát követően a földesúr engedélyével könynyen gyarapíthatta a kezelése alatt álló földet a megüresedett telek külsőségével. Ha a falura a féltelkek voltak jellemzőek, most már két féltelket, egésztelket birtokolt, de azzal az óriási különbséggel, hogy a második telket a földesúr bármikor visszavehette, ha úgy döntött, hogy azt inkább egy odatelepedő jobbágynak kívánja átadni vagy saját földjeihez kívánja csatolni. Az „egy jobbágy egy telek" elve123 tehát valóban létezhetett, azonban csak a Werbőczy szavai szerint ősi-jogállású (.haereditates avitae) telekre12 4 korlátozódhatott, a hasonló járadék fejében művelés alá vont telekre nem. Gaj birtok példája így már érthetővé válik: a földesúr azon engedélye, hogy a jobbágyok minden két telket eggyé vonhatnak össze, a jobbágy állandó birtokát képező telekegységet növelte kétszeresére. Ezért figyelhető meg a kanizsai-urbáriumokban, hogy a jobbágyok szinte egészének csak az adott településen egységet jelentő vagy annál kisebb telekhányad volt a birtoká-122 Érdekes, hogy a régebbi szakirodalom kifejtés nélkül rámutatott a jobbágyság differenciálódása és a pusztatelkek megjelenése közötti kapcsolatra: Székely György: A parasztság differenciálódása (19. jegyzet) 402.; Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai (4. jegyzet) 66-72. 123 Nógrády Árpád: Paraszti telekhasználat (97. jegyzet) 368. 124 Tripartitum III. 30.
