Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 821 mára azonban kiderült, hogy, ha egyáltalán hamisítás történt, az oklevelet akkor is 1383 előtt készítették, tehát mindenképpen az Anjou-kor jogfelfogását tükrözi. Az kétségtelen, hogy olyan pillanatban írták le ezeket a sorokat, amikor a kegyurak és a jáki apát közt a monostor birtokai ügyében vita volt, az oklevél kiállításának célja az apátnak a kegyurakkal szembeni védelme volt. Ezért aztán nem is részletezték, hogy melyek voltak a szent királyoknak azok a szabadságai, amelyeket az állítólagos adományozáskor a jáki szerzetesek kaphattak. A Károly király által kiadott rendelkezést ugyanis az oklevél nem sorolta eme régi kiváltságok közé. Bárhogy is történt az oklevél kiállítása, az értelmi szerző így gondolkozott: az apátság régi fényét csak régi kiváltságok biztosíthatták, ezek közül is a legelőkelőbb a szent királyok szabadsága volt. Ilyet pedig csak akkor adhattak a szent királyok, ha ők voltak az alapítók is, ez pedig különösen jó érv volt kegyurakkal szemben. Kézenfekvőnek tűnik, hogy ennek az érvelésnek a kidolgozásában a pannonhalmi apát segített, annak az egyháznak a főpapja, amelyik már régóta és teljes joggal hivatkozott a szent királyok szabadságára.5 3 Az ország szent királyoktól eredő szabadsága nem választható el a nemesek szabadságától. A két kifejezés: nemesek és ország a középkorban egymás szinonimái voltak. A nemesi szabadságok Szent István-i eredeztetése önként ajánlotta azt a lehetőséget, hogy némileg kiterjesszék és a szent királyok adta szabadságáról beszéljenek. 1271-ben V István a Dunától keletre fekvő országrész nemesei számára Hajóhalmon és Hevesen országgyűlést tartott. A gyűlés céljainak felsorolása bepillantást nyújt a 13. századi kormányzat elméletébe. Az egyik itt kiadott királyi oklevél szavai szerint a rendezvény feladata az volt, hogy ,,a jog rendjét megőrizve és a szent elődeinktől származó dicséretes szokást megerősítve országunk állapotát helyreállítsa és mindenkinek igazságot szolgáltasson".5 4 A nemeseknek a szent királyoktól származtatott szabadsága és a nemesi szokásjog közé már korábban is egyenlőségjelet tettek. Azt azonban még a 13. században nem akarták elfeledtetni, hogy a hagyomány e jogokat az államalapító és az országot konszolidáló két szent uralkodótól eredeztette, ezért alkalmazták ezt a szokatlan összetételt, ami tulajdonképpen a szent királyok szokásainak felelt meg. Az itt használt kifejezés azonban nem eresztett gyökeret: szabadságokat igen, szokásokat alig származtattak a szent királyoktól. Valamikor I. Károly uralmának vége felé kelt a magyar 53 Rácz Görgy: Pannonhalma és Ják. Egy királyi és egy magánkegyúri bencés monostor a középkorban. In: Möns sacer 996-1996. Pannonhalma 1996. 527. skk. - A szerző, aki többek között részletesen értekezik a szent királyok szabadságáról is, az oklevelet egyébként nem tartja hamisítványnak, hanem Károly király kancelláriájában formálisan jogszerű keretek közt kiállított, de hamis sugalmazásra készült oklevélnek. Pór Antal úgy értelmezte e kifejezést, hogy a szent királyok esetében nem kell Szent Lászlóra vagy Szent Istvánra gondolnunk, mert a királyok ekkortájt elődeiket rendesen (értsd: rendszeresen) nevezték így, ezért szerinte IV Béla lett volna Károly oklevelében emlegetett szent király (Pór Antal: A szent György vértanúról elnevezett jaáki apátság története. Irta Széchenyi Miklós gróf jaáki apát. Bp. 1901. Ism. Sz. 35. (1901) 831.). Pór azonban tévedett. Az Anjou-korban a magyar uralkodók nem nevezték szentnek a szentté nem avatott elődeiket, ők később is csak a boldogult (divus) jelzőt kapták meg. Előfordult, hogy egy későbbi kiváltságot a szent királyoktól származtattak, de ettől még IV Bélát nem sorolták az igazi szent királyok közé. 54 pro statu regni nostri reformando et iustitia unicuique reddenda iuris ordine tamen observato cum consuetudine laudabili a sanctis progenitoribus approbata - K. Látkóczki: Árpád-kori oklevelek 34.
