Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Tringli István: A szent királyok szabadsága. A középkori történelmi tudat és a történelem-hagyományozódás sajátosságai 809
A SZENT KIRÁLYOK SZABADSÁGA 811 szóbeli hagyománynak vannak sajátosságai ugyanúgy, ahogy az emberi emlékezetnek, ezek a sajátosságok egyszerre biológiaiak és szociológiaiak. Határt az átlagos emberi emlékezőképesség szabott neki, tartalmát pedig az cél szabta meg, aminek alárendelték. Általában nem volt fontos az esemény pontos dátumának fenntartása, egyáltalán hiányzott belőle a leltározó, antikváriusi aprólékosság. A középkori magyar történeti tudatban Szent István, illetve a szent királyok emlékét nemcsak a történeti munkák és a szentek életrajzai tartották fenn. Ha nem is mindennapi, de nagyon gyakran használt és sokak által ismert kifejezések őrizték meg emléküket: a nevükhöz kötött szabadságok, a szent királyok szabadságának emlegetése. A forrásokban a 12. század végétől rendszeresen felbukkannak a szent királyoktól vagy csak Szent Istvántól, ritkábban Szent Lászlótól eredeztetett szabadságok. A történeti irodalomban szűkszavú és általános megállapítások találhatók erről.7 1931-ben a jogtörténész Eckhart Ferenc egy programadó tanulmányában Fritz Kern nyomán a hagyományos, elsősorban a középkori jog régi jó elméletét ismertette. E szerint a jog régi és jó rendszere nem állt meg a szokásjognál. Innentől Eckhartot idézzük: „Szokták még a középkorban a jogot valamely mondaszerű törvényhozóra, valamely hatalmas és bölcs királyra is visszavezetni. A németeknél Nagy Károly, az angoloknál Hitvalló Eduárd, nálunk Szent István volt az, akire szerették a jogok eredetét visszavinni. Nemcsak az Aranybullában emlegetik Szent Istvánt, mint a nemesi szabadság berendezőjét, hanem máskor is többször tekintenek rá a késő utódok, mint törvényhozóra, kinek egyébként tételekbe nem foglalt törvényhozásában, mint minden ilyen mithikus törvényhozó adta jogokban, helye van mindennek, mi az ő felfogásuk szerint jó és helyes."8 Szekfű Gyula, aki 1938-ban az első magyar király későbbi emlékéről írt, ezt így foglalta össze: „... Szent István országában mi sem volt természetesebb, mint hogy a régiség által való legitimálás céljából egyszerűen azt mondták, hogy szóban forgó jogok még a szent királytól származnak.... Azaz társadalmi osztályok és csoportok régi és jó jogaikat oly módon vélték biztosíthatni, ha Szent Istvántól eredeztették magukat."9 A továbbiakban nem lesz szó a szent királyok nemzetségéről és a szentkultuszról sem, hanem csak a címadó kifejezésnek a használatát rendszerezzük és elemezzük.1 0 A szent király, és a szent királyok szabadsága, a Szent Istvánnal, Szent Lászlóval valamilyen kapcsolatban levő szabadság mind a témánkhoz tartozik. Az itt közreadott gyűjtés nem teljes, a szent királyok szabadságának összes, 7 Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság. Bp. 1938. (reprint 1993.) 117., 139.; Bónis György: Szent István törvényeinek önállósága. Sz. 72. (1938) 482. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp. 1946. 184. 8 Eckhart Ferenc: Jog és alkotmánytörténet. In: A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint Bp. 1932. 2. 285. 9 Szekfű. Gyula: Szent István a magyar történet századaiban. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Szerk. Serédi Jusztinián. Bp. 1938. (reprint 1983.) 543. 10 A magyar királyszentekre a történeti-néprajzi hagyományban 1. Magyar Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben. Bp. 1996., ГО: Szent László a magyar néphagyományban. Bp. 1998.; a királyszentekre, különösen a magyar uralkodószentekre 1. Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Budapest 2000.; az ikonográfiára 1. Wehli Tünde: Szent István kultusza a középkori magyarországi művészetben. In: Doctor et apostol. Szent István-tanulmányok. Szerk. Török József. Bp. 1994. (Studia theologica Budapestinensia 10.)
