Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Orosz László: Népiségkutatás a nemzeti érdekek ütközőpontjában. A két világháború közötti tudománypolitika Fritz Valjavec és Mályusz Elemér kapcsolatában : 43
NÉPISÉGKUTATÁS A NEMZETI ÉRDEKEK ÜTKÖZŐPONTJÁBAN 77 -— Bethlen miniszterelnök közvetlen köréhez tartozó Szekfű Gyulának széles körben elfogadott történeti-politikai nézetrendszerét érti, amely nemcsak hogy illeszkedett, de egyenest alakítója volt a „Szent István-i állameszme" prioritásán nyugvó, s a Kárpát-medence történeti egységében gondolkodó korabeli magyar államideológiának. Az első magyar király befogadó és toleráns, hagyományosan példaértékűnek tekintett nemzetiségpolitikája Szekfű tudományos és politikai publicisztikájában, s nyomában a mérvadó sajtó hasábjain, valamint a közoktatás területén a katolikus erkölcsiség talapzatát erősítette és tudatos politikai üzenetként az egységes történeti magyar állam morális létjogosultságát támasztotta alá. Ezen ideológiai konszenzust, vagy legalábbis az alapjait bebetonozó hivatalos történetfelfogást csak kevesen merték megtámadni, különösen nem a türelmes magyar nemzetiségpolitika doktrínájának kikezdése által, hiszen ez a „Szent István-i állameszme" dualizmus kori és két világháború közti lecsapódásának, konkrét politikai tartalmának, ti. a nem magyar etnikumú népeket is magába foglaló „politikai magyar nemzet" létének hiteles képviseletét ásná alá. Márpedig ez, különösen a csonka-Magyarországon megmaradt egyetlen számottevő kisebbség, a németség radikalizálódása, valamint a küszöbön álló aktuális népszámlálást (1941) kísérő nacionalista felhangok ismeretében politikai lavina elindulásának veszélyével fenyegethetne. E kontextus ismeretében vállalta Mályusz az újabb konfrontációt Szekfűvel (és az „uralkodó közfelfogással"), amikor annak — a hivatalos álláspontot népszerűsítő — tanulmányát116 egy hosszas értekezésben megtámadta11 7 , s bizonyítani próbálta, hogy az első királyok nemzetiségpolitikáját éppen 116 A magyarság és kisebbségei a középkorban. Vázlatok egy hazai kisebbségtörténethez. In: Magyar Szemle 25 (1935), 5-13. 117 A középkori magyar nemzetiségi politika. In: Századok 73 (1939), 257-294 és 385-448. A rendkívül sok vitát kavart kétrészes tanulmány később is visszatér még a Valjaveccel folytatott levelezésben. A magyar tudós egy ízben udvarias utalás formájában szóvá teszi, hogy mind rendszertelenebbül érkeznek a példányai a Südostdeutsche Forschungennek, „amelynek, mint a Századokban megjelent legutóbbi dolgozatomból is kitűnik, szorgalmas olvasója vagyok". (Mályusz-Valjavec. Budapest, 1940. X. 3.) A tanulmányban Mályusz valóban több helyütt is hivatkozza a müncheni lapot, ám többnyire korántsem Valjavecre nézve hízelgő összefüggésben. A nemzetiségi kérdés kapcsán a 30-as években Szekfű Gyulával folytatott polémiájuk egyik — a vitapartnerének irányzott — oldalvágásaként épp a Südostdeutsche Forschungen nyitó-évfolyamában megjelent Szekfütanulmány [Ungarn und seine Minderheiten im Mittelalter. In: Südostdeutsche Forschungen 1 (1936), 16-26.] szolgál számára fegyverként, hogy bizonyítsa, nem csupán ő vádolható a szellemtörténeti irány részéről a nemzeti tudatosság megjelenési formáinak (talán olykor anakronisztikus és erőltetett) firtatásával, de maga Szekfű is „kiemeli az uralkodóknak a kisebbségekkel szemben követett eljárásában a tudatosságot", (i.m. 261.) Más helyütt a hivatkozás éle épp a Valjavec lapjában képviseletet nyert szellemiség ellen irányul. Támadólag idézi Friedrich Müller-Langenthalnak a müncheni lapban közölt cikkét [Die geschichtlichen Rechtsgrundlagen der „Sächsischen Nationsuniversität" in Siebenbürgen und ihres Vermögens. Ein Beispiel volksrechtlicher Entfaltung mit Geschichtsmächtigkeit. In: Südostdeutsche Forschungen 3 (1938), 44-68.], mégpedig abban az összefüggésben, hogy a völkisch történetírás követői „mit sem törődnek a magyar állam szervezetének s a királyi hatalomnak a súlyával", s a nemzetiségek törekvései eredményéül tüntetik fel a számukra engedélyezett privilégiumokat. „Mint ahogyan a szász történetfelfogás legújabb körvonalazói teszik, akik az őshazából hozott népjognak a csodás érvényesülését látják múltjukban s ilyen okoskodással támasztják alá elgondolásukat: A szászok egyáltalán el sem jöttek volna Németországból, ha nem biztosítják számukra azt a törzsi jogot, amely hazájukban érvényesült; mint mindenütt szívesen látott telepesek, keresztül tudták vinni akaratukat, mint közösségek pedig népi joguk letéteményesei lettek." A két világháború közötti német népiségi tudat több száz évvel ko-
