Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - A magyar történelem tizenegy + egy kötetben (Ism.: Veszprémy László) 774

777 TÖRTÉNETI IRODALOM kötetei közé tartozik. Csak első hallásra furcsa, hogy 1526 után az ország szorosabb szálakkal kötődött Európához, mint a korábbi békés évszázadokban, amit csak fokozott a humanizmusnak, reneszánsznak és reformációnak a társadalmat átszövő hatása. Szakály Ferenc parádés elemzései számos ponton visszacsengenek a fejezetekben, amit Pálffy szerencsésen fejlesztett tovább. Kétségbevonhatatlan ténynek tűnik, hogy a hazai etnikai kép tragikus fordulata még századokkal később is éreztette negatív hatását, miközben a viszonylag fejlett kolostor- és városhálózat is megbomlott, megritkult. Erre a századra esik Erdély és a vele szomszédos részek, a „Partium" önállósodása, ami noha nem szerves fejlődés eredményeként alakult ki, mégis a 20. századig ható politikai válsággóccá vált. A Habsburgok vitatott megítélésében úgy látja, hogy a magyar rendek számára más választási lehetőség aligha volt, s a Habsburgok Magyarország fennmaradásáért valóban hoztak komoly áldozatokat, mégha nem is ingyen. Tanulságosak a hazai és a balkáni hódoltság lényeges, strukturális különbségeire rámutató fejtegetések, hiszen Magyarország a politikai megosztottság ellenére gazdaságilag és kulturálisan egységes maradt. 17-20. század A 17. századi kötet eseményei majdnem lefedik a századot, az 1606-os bécsi békétől a török ellenes visszahódító háborúkat lezáró 1699-es karlócai békéig terjednek. Miként az előző, úgy jelen kötetben sem lehet panaszunk a nemzetközi politikai háttér ábrázolását illetően: Magyarország területén két világhatalom állt szembe egymással, érzékenyen reagálva a dinasztikus nagyhatalmak első kontinentális háborújának politikai és katonai fejleményeire. A magyar társadalom és gazdaság teherbíró képessége, a vármegyék, városok, mezővárosok önigazgatása meglepően jó eredménnyel került ki a magyar történelem egyik legválságosabb századából, az oszmán uralmat záró 4 milliós népességszámban még egy szerény növekedés is kimutatható. A nagyhatalmak erőegyensúlya mellett különleges és vissza nem térő lehetőségeket kapott a magyar rendiség a formálódó, de a török nyomás miatt csak korlátozott eredményekre képes bécsi abszolutizmussal szemben. Ennek a folyamatnak része volt, hogy 1605-ben helyreállt az oszmán befolyás alatt álló Erdély önállósága, amely sajátos korlátok között nemzetközi téren is a magyar rendek súlyát növelte. Különös figyelmet fordít és megértést tanúsít a vasvári béke utáni évtizedekre, a „magyar romlás évtizedeire", amelyek eredményeként a rendek akkorra barátkoztak meg a „pax Ottomanica" realitásával, s fordultak szembe Béccsel, amikorra valóban megindultak a császári seregek a török uralom végleges felszámolására. A 18. századi kötetben Barta János a török uralom súlyos öröksége, a feszítő gazdasági és társadalmi ellentmondások, a nemzetiségi viszonyoknak a magyarokra nézve tragikus változása mellett a pozitívumokra helyezi a hangsúlyt: az ország a Habsburgok segítségével végérvényesen elkerülte a balkanizálódás veszélyét. Ha nem is teljesen, de mégis újraegyesített nemzettestben lépett a konszolidáció és modernizáció útjára, beköszöntött az évszázadok óta várt békés lét ideje (1718 és 1809 között nem járt idegen hódító az országban). Magyarországnak a királyságon belüli megnövekedett területe és súlya, az abszolutikus igényekkel fellépő, a hazai nemzeti rendi és protestáns hagyományokkal dacoló idegen eredetű dinasztia felelősége a század — a sorozat logikájából következően csak hét oldalon tárgyalt — véres függetlenségi háborúban és a jakobinus mozgalom tragikus végzetében. A hosszú 19. század története, amit sommásan a polgári átalakulás korszakának nevezhetünk, mindenképpen a századforduló előtt kezdetét vettem, akár a jakobinusok kivégzésével 1795-ben, akár valamivel korábban II. József halálának évében. Ellentmondásos időszak, mint minden történelmi kor az. Gyarapodásban, eredményekben a 11. század mellett a legsikeresebb, hiszen itt teljesedik ki a polgárosodást megalapozó reformkort, ekkor kerül sor a parlamentáris demokráciát megteremtő 1848-as forradalomra, az országot nemzetté kovácsoló újabb függetlenségi háborúra, majd a modern piacgazdaságot és polgári társadalmat megteremtő kiegyezés időszakára. Meglehet, valóban több érv támogathatja a korszakhatárnak a világháború kitörésekor való meghúzását, a korszak következményei, a történelmi Magyarország széthullása a történelem legszerencsétlenebb és legmélyebb pillanataihoz hasonlíthatók. A remek stílusban kitűnő íráskézséggel és hangulatteremtő képességgel megírt mű mindvégig árnyaltan közelíti a korszak, s annak csúcspontjainak ellentmondásait, máig is vitatott, ellentétesen megítélt döntéseit (pl. Széchenyi - Kossuth vitája, Görgei (a kötetben Görgey-nek írva) - Kossuth ellentéte, a Kiegyezés szükségessége, Kossuth és Deák vitája, a monarchia reformjai és a világháborúba való belépés stb. Az ismert szerkesztési okokból röviden összefoglalt 1848-49-es szabadságharc jelentőségéről találóan állapítja meg, hogy