Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Tandori Mária: Angol pártok és parlamenti csoportok az 1780-as években 715
716 TANDORI MÁRIA rabeli pártok tanulmányozása nyomán sokan szinte szükségszerűen jutottak el azok általános tagadásához. Hume a következőkben fejtette ki véleményét: „A pártokat személyi és valódi klikkekre oszthatjuk. A személyi pártokat a versengő csoportok tagjai közötti személyes barátságra vagy ellenségeskedésre alapítják, míg a valódiak a vélemények vagy az érdekek tényleges különbségén nyugszanak. E megkülönböztetés alapja nyilvánvaló, bár el kell ismernem, hogy ritkán találkozunk tisztán és vegyítetlenül akár az egyik, akár a másik fajtába tartozó párttal." Kissé fentebb a pártokról sommásan is kifejti véleményét: ,/unennyire tisztelniük és becsülniük kell az embereknek a törvényhozókat és az államalapítókat, oly mértékben kell megvetni és gyűlölni a szekták és pártok alapítóit; hiszen a pártok hatása pontosan ellentétes a törvényekével. A pártklikkek felforgatják a kormányzatot, ellehetetlenítik a törvényeket, és a legádázabb ellenségeskedést szítják a nemzet tagjai között... A legdúsabban ráadásul a legjobb talajban teremnek; s bár az abszolút kormányzat sem teljesen mentes tőlük, mégis meg kell vallani, hogy a szabad rendszerekben sokkal könnyebben szárba szökkennek és gyorsabban is szaporodnak,"12 Hume nem állt egyedül a véleményével. III. György király közvetlen környezetén kívül alapvetően pártellenes álláspontot foglalt el a századközép talán legnagyobb hatású és legnagyobb népszerűségnek örvendő alakja, az idősebb William Pitt, Chatham későbbi lordja13 is. A whig politikai elit azonban más véleményen volt. Edmund Burke, a 18. század második felének legnagyobb brit politikai gondolkodója a párt fogalmáról a következő frappáns meghatározást adta: „emberek szövetsége, akik közösen a nemzeti érdek előmozdítására törekednek, valamely külön elv alapján, amelyben mind egyetértenek,"14 Ez így nagyon szépen hangzik, de a 18. században nem reális. Bürke azonban alapvetően védelmére kelt a pártoknak, ugyanis a királyi önkény elleni harc legfőbb fegyverét, Anglia szabadságának letéteményesét látta bennük. Szerinte az angol nép teljesen védtelenül állna a teljhatalomra törő királlyal szemben, ha nem állna módjában pártokba szervezni legtehetségesebb fiait, akik így, egyesült erővel képesek lehetnek az abszolutizmus elburjánzását megakadályozni.1 5 A 18. századi Angliában az abszolutizmus rémét látni mai szemmel üldözési mániának tűnik, ám nem szabad elfelejteni, hogy még 1789 előtt vagyunk, és egész Európában mindenfelé a királyi teljhatalom volt a tipikus államberendezkedési forma. A 18. század végi angol pártok általános jellemzői A 18. század vége felé a brit pártok éppen csak kezdtek elindulni a modern párttá szerveződés útján, működésükben régi és új elemek keverednek. Régi elem, hogy ezek a pártok jórészt személyes kapcsolatok alapján állnak össze: létükhöz tulajdonképpen egyetlen dolog volt szükséges: egy vezető. Elvek helyett rokonság, 12 David Hume összes esszéi, I. Kötet. Bp., Atlantisz, 1992. 64. 13 id. William Pitt, Chatham Earl-je. (1708-1778) 1756-tól államtitkár, 1766 és 1768 között miniszterelnök. A parlamenti képviselők életrajzi adatait ld. Gerrit P Judd: Members of Parliament, 1734-1832. Hamden, Archon Books, 1972. passim 14 Idézi Colin Padfield: British Constitution. London, Heinemann, 1983. 34. 15 Edmund Burke: Thoughts on the Causes of the Present Discontents, 1770. Id. Burke's Politics: Selected Writings and Speeches. New York, Knopf, 1949. 37^45.
