Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Erdélyi Gabriella: Gyónás és áldozás a késő középkorban 525
540 ERDÉLYI GABRIELLA rágvasárnapi körmenettel és barkaszenteléssel kezdődő nagyhéten már nemcsak szóbeli igényként jelent meg, hanem a szertartásokban meg is valósult.8 7 Kiemelkedő szerepe volt ebben a nagycsütörtöki liturgiának. A különös ünnepélyességgel celebrált nagymisén az evangéliumi részben Krisztus tanítványaitól búcsúzott: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet hagyom nektek". A prédikációs kézikönyveket vagy a Bibliát forgató papok ehhez bőven fűzhettek további evangéliumi részeket (pl. „az ellenségeinket is szeressük, és béküljünk ki a megsértett testvérünkkel")8 8 és értelmezéseket. így mindenekelőtt azt, hogy „Krisztus tagjai vagyunk, egyetértőknek kell tehát lennünk, mint ugyanazon test tagjainak."8 9 A prédikációt követő közgyónásban pedig, amely ilyenkor a lelkiismeret-vizsgálatot segítő, a szokásosnál részletesebb felsorolás formájában hangzott el, a hívek a pappal együtt mondták: „vedkeztem te zent istensegednek ellene kilemb kylemb gonoz gondolatomban gonoz bezedeben es gonoz chelekedetemben [...] felebaratomnak artasaban es meg botrankozasaban [...]".90 A bűnök közös meggyónása a nyilvános vezeklők kiengesztelésének és püspöki feloldozásának ősi nagycsütörtöki szertartásából származott, de a nagyobb egyházakban elképzelhető, hogy a 16. század elején is sor került rá.9 1 A nagycsütörtöki szertartás tehát immár a nyilvános bűnösökkel is kiegészült, nyilvánosan meggyónt és feloldozott közösség egyház iránti kiengesztelődésének eseménye volt. Afelől pedig kevés kétséget hagyott az egyház, hogy ennek elengedhetetlen feltétele a tagok egymás közti békessége volt, ami a lábmosás szertartásában közérthető módon jutott kifejezésre azok számára is, akik az ezt követő vacsoramegosztás során elhangzó latin Krisztus-idézetet nem értették: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!"9 2 87 Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest, 1976. 195.; Szíjártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. Theologia 3 (1936) 162-169, 166-167. Vö. R. W. Scribner: Ritual and Popular Religion in Catholic Germany a the Time of the Reformation. In: Popular Culture i. m. 17-48, 25-26. ;£. Duffy: i. m. 25-26. Az 1460-as szepesi zsinat nagycsütörtököt és nagypénteket ünnepnappá nyilvánította. Sacra concilia i. m. 219. A nagypénteki liturgia ismertetésére korabeli misekönyvek, szertartáskönyvek alapján ld. Dankó József: Magyar szertartási régiségek. Új Magyar Sión 2 (1871) 161-182. 88 Máté 5, 44. Idézi Temesvári P: Pom. Quad. I. 50. nagycsütörtök. 89 Uo. Az Érsekújvári kódex úrnapi prédikációjába is bekerült: „mynt zent pal mongya mykeppen az egeez egyház egy testh es az sok hywok anya zenth egyhaznak [hywey] tagyay mely testnek ees tagoknak wrwnk yesws crystws feje". Érsekújvári codex. 1-2. [1529-1531]. Közzéteszi Volf György. (Nyelvemléktár 9-10.) Budapest, 1888. 559-560. 90 Confessio bona ad communicantes (németújvári kézirat, 16. század első harmada). Közli Szelestei N. László: A középkori magyar nyelvű bűn vallóimáról. In: Egyházak a változó világban. Szerk. Bárdos István és Веке Margit. Esztergom, 1991. 293-298, 296. A lelki tükrökre ld. Tarnai A: i. m. 243-244; Szíjártó N.: i. m. 167. Vö. Josef Andreas Jungmann: Missarum solemnia. Wien, 1949. I. 608-610 (offene Schuld). 91 Innen a dies viridium, zöldcsütörtök, Gründonnerstag elnevezés, lévén a zöld a tisztaság és megbocsátás színe. Ludwig Eisenhofer: Handbuch der Katolischen Liturgie. I—II. Freiburg im Breisgau, 1932. I. 513. Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet. Budapest, 1918. 145. Ordinarius Agriensis, 1514. (RMK III. 157.) 37-39 (a nyilvános vezeklés liturgiája). 92 János 13, 34. Ordinarius Agriensis i. m. 41-42 (mandatum). Sopronban 1536-ban a plébános lábmosást tartott. Házi J.: i. m. 334. Vö. E. Duffy: i. m. 28-29.
