Századok – 2003
TÖRTÉNETI IRODALOM - Löbker; Friedgar: Antike Topoi in der Deutschen Philhellenenliteratur (Ism.: Fenyő István) 502
503 TÖRTÉNETI IRODALOM A magyar olvasó annál is könnyebben megérti mindezt, mert az „ősi dicsőség" ábrándja, az egykori hősiesség reminiszcenciái — változtatva a változtatandókat — nálunk is a nemzetté válás, a nemzeti egység eszmei toposztárává váltak. A múlt nálunk is ébresztő erőforrásává vált a jelennek. Löbker nagy tisztelője a görög hazafiságnak, mely ó- és újkori változatában nála egyaránt a német öntudatra ébredés zálogaként jelenik meg. Mitológiai és történeti alakok, események, helyszínek, jelképek sokasága kap reflexív elhelyezést történeti-irodalmi seregszemléjében. A szükségesnél azonban kevésbé tartja számon azt, hogy a „görögség" a szabadságharcot már jóval megelőzően kiemelkedő helyet foglalt el a német (általa pedig az európai) értékrendben. Az újkori görög háború iránti rokonszenv egy nagyszabású, a 18. században kezdődött görög utópiára épült. Löbker hivatkozik ugyan Winckelmann korszakos művére, az 1755-ben megjelent Gedanken über die Nachahmung der griechischen Werke in der Malerei und Bildhauerkunstra, de nem aknázza ki annak tanulságait, s végképp csak utalásszerűén említi, hogy a német klasszikának mennyire alapélménye volt az ókori görögség szellemi-erkölcsi birodalma. A neohumanizmus, a weimari klasszika, Goethe, Herder, Humboldt, Schiller, Lessing, Jean Paul, Hölderlin és mások nagyszerű teljesítménye meg sem érthető e görög eszmei-művészi regresszió feltérképezése nélkül. A 19. század eleji filhellén áramlat az akkor már félévszázados görög utópia „gyakorlati" folytatása volt. Szerep jutott a görög szabadságharc iránti együttérzés kialakulásában az irodalmi népiesség romantikus áramlatának is. Löbker elmulasztja azt, hogy utaljon olyan nagyszabású és nagyhatású népköltészeti gyűjteményre, mint Arnim-Brentano vállalkozása, a Des Knaben Wunderhorn, vagy a Grimm-fivérek népmese-kollekciója. Ezek olvasói az emberiség arany ifjúkorának visszaálmodása, a juhászok-pásztorok egyenlőségének csodavilága kedvéért vették kezükbe e köteteket, s ezt vélték fellelni a görögségben. „Et in Arcadia ego" volt a jelszavuk, visszaálmodták magukat a vélt egykor földművelő idillbe. A francia forradalom nem valósította meg a „szabadság, egyenlőség, testvériség" céljait, a csalódott német (és nemcsak német) értelmiségi és polgár számára Görögország olyan tér volt, melyben az egyén szabadon mozoghat, szabadon gondolkodhat, s mindazt megvalósítja, amire német földön gondolni sem lehet. A görög szabadságharccal rokonszenvezők a maguk nemzetállami, illetve liberális törekvéseik vágyképét köszönthették Missolunghi hőseiben. Löbker nagy erudícióval és körültekintéssel mutatja be, miként elevenítették meg a fiihellének Theseus, Timoleon, Epameinondas szimbolikussá nemesedett alakjait, mint lett a trójai háború, majd a perzsa háború emlékezete megannyi azonosulási alkalommá. A híres csataterek, Marathon és Salamis felidézése, Leonidas thermopylei önfeláldozásának emblémája szintúgy egész sor német műnek lett a kiváltója. A német írók, tudósok, utazók sokasága azt szerette volna, ha visszatérne a történelem. Nemcsak a csataterek, de általában a „figyelemreméltó helyek" látványa is nagy érzelmi hatást váltott ki a kor németjeiben. Friedgar Löbker sokrétűen mutatja ki, hogy a „genius loci", a hely aurája milyen szuggesztivitást volt képes gyakorolni az odalátogatókra, de még azokra is, akik csak szerettek volna odalátogatni. Athén, Spárta, s a többi görög színhely régészeti maradványai úgy vonzották az egykori német közönséget, mint keresztényeket a búcsújáró helyek. Hasonló szerepük volt a klasszikus tájaknak, mint például a thesszáliai Tempe völgyének is. A görög táj nagyon szép a maga kies, nemegyszer vad romantikájával, mely egyszersmind megannyi klasszikus rekvizitummal is ékes - könnyen alkalmas arra, hogy egy érintetlen természeti paradicsommá változtassa a maga számára az elvágyódó képzelet. A görög recepció nemcsak német sajátosság volt, a szabadságharcra más nemzetek is erőteljesen reagáltak. Löbker azonban elmulasztja az ezekre való kitekintést. Összehasonlításokra pedig bőven lett volna alkalom. A görögség például a magyar klasszicizmus és kezdeti romantika számára is a szüntelen tavasz, az örökös vidámság letéteményese volt, a természetességé, a kötetlen szabadságé. Kor, amelyben nem voltak kínzó konfliktusok, az egész nemzet oly harmonikusan élt együtt, mint egy nagy család. A 19. század első évtizedének magyar írói is a nemzeti egység példájának látták és láttatták a hajdan volt görög ideálvilágot. Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi, Ungvárnémeti Tóth László éppúgy erőt merítettek Tyrtaios és Pindaros korából, mint Carl Iken, Julius von Voss, Gottfried Müller, Harro Paul Harring, vagy Arnold Rüge. Az antikvitás, illetve a 19. század német történelme iránt érdeklődők igen hasznos kézikönyvet kaptak Friedgar Löbker művében. Fenyő István