Századok – 2003
VITA - Balogh László: Az írott források egy régész szemével. Néhány észrevétel Révész László Emlékezzetek utatok kezdetére című művéről 468
VITA 471 A régészeti leletek által nyújtott kép alapján Révész úgy foglalt állást, hogy a honfoglaló magyarság gazdasága sokrétű volt. Megtalálhatók voltak közöttük a nagyállattartó nomádok és a állandó szállásokon részben vagy teljesen letelepedett és földet művelő közösségek is. A magyarság nem a Kárpát-medencében talált földművelő „őslakosság" (avarok, szlávok) által megtermelt élelmiszerekből tartotta fenn magát, hanem ezeket saját maga termelte meg. Révész helyesen utal arra, hogy az itt talált népesség 200-250 ezer főre becslése minden adatot nélkülöző puszta fikció (205-211). A szerző ismertetett megállapításai természetesen nem csak régészeti leleteken alapszanak, hanem írott forrásokon is. Ezek között azonban nem mozog olyan otthonosan, mint saját szakterületén. Mivel a régészeti leletanyag értékelésében nem tekintem magamat kompetensnek, így a továbbiakban a recenzeált munkában szereplő néhány, az írott forrásokkal kapcsolatos típushibára szeretném fölhívni a figyelmet, mert ezek a olvasóban a munka egészével kapcsolatban bizalmatlanságot ébreszthetnek. A Dzsajháni-hagyománnyal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nem volt szerencsés arra mint arab forrásra/forrásokra utalni (28, 127). A számánida állam vezírének, al-Dzsajháninak a földrajzi munkája eredetiben nem maradt ránk. Tartalmát arab (Ibn Ruszta, al-Bakri, Marvazí), perzsa (Hudúd al-Alam, Gardézi, Aufí, Sukralláh) és török (Behdzset üt-teváríh) írók, illetve művek kivonataiból ismerjük.7 Tévedés az, hogy Gardézit arab történetírónak tartja Révész (47). A muszlim szerző a gaznavida udvarban dolgozott, és munkáját perzsa nyelven írta.8 Ezeknek a pontatlanságoknak egy része onnan ered, hogy Révész az arab megnevezést nem etnikai vagy nyelvi kategóriaként használja, hanem ez nála — hibásan — a muszlim elnevezés szinonimája. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy művében arab kereskedők jönnek a kárpát-medencei magyarsághoz (31, 155-156), ráadásul az arab Számánida Emirátusból (29). A Dzsajháni-hagyománnyal kapcsolatban nem szerencsés a szerzőnek az a választása, hogy csak Czeglédy Károly fordításait használja. Érdemes lett volna összevetnie ezeket más fordításokkal is.9 így ugyanis elkerülhető lett volna az az eset, hogy Révész Ibn Rusztának és Gardézinak az alábbi szöveget tulajdonítsa: „Főnökük neve k.nde [künde vagy kende]. Ez azonban csak névleges címe királyuknak, minthogy azt az embert, aki királyként uralkodik fölöttük, dzs.la-nak [dzsila vagy dzsula, gyula] hívják. Minden ember a dzsila nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben."(127) 7 A Dzsajháni-hagyományra lásd: Zimonyi István: A 9. századi magyarokra vonatkozó arab források. A Dzsajháni-hagyomány. In: A honfoglaláskor írott forrásai. Szerk.: Kovács László - Veszprémy László. A honfoglalásról sok szemmel 2. Budapest 1996. 49-59. (a továbbaikban: Zimonyi 1996) 8 Zimonyi István: Gardézi In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Szerk.: Engel Pál - Makk Ferenc. Budapest 1994. 230.; Nyitrai István: A magyar őstörténet perzsa nyelvű forrásai. In: A honfoglaláskor írott forrásai. Szerk.: Kovács László - Veszprémy László. A honfoglalásról sok szemmel 2. Budapest 1996. 61-76. 9 Ibn Rusteh. Les autours précieux Traduction de G. Wiet. Cairo 1955.; Martinez, A. P: Gardlzï's two Chapters on the Turks. Archívum Eurasiae Medii Aevi 2 (1982) 109-217. (a továbbiakban: Martinez); Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. 1/1. Szerk.: Zimonyi István. Magyar Őstörténeti Könyvtár 10. Budapest 1997. (a továbbiakban: Kmoskó 1/1.); Legújabban Göckenjan, Hansgerd - Zimonyi, István: Orientalische Berichte über die Volker Osteuropas und Zentralasiens im Mittelalter. Die Gayhäni-Tradition. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 54. Wiesbaden 2001. (a továbbiakban: Göckenjan - Zimonyi).
